A rendezvényt a budapesti alapítású Common Sense Society hozta létre

Beavatkozás vagy elszigetelés?

– Melyik véglet jelent vajon nagyobb veszély Amerika számára, ha kivonul a világból, vagy ha túlköltekezi magát? – tette fel a kérdést Kurt Valker, volt amerikai NATO-nagykövet. Valker szerint a kivonulás sokkal veszélyesebb, ugyanis tény, hogy az, ami a világban történik, hatással van Amerikára akár tetszik, akár nem, és a kérdés csak az, hogy Amerika megpróbálja-e befolyásolni a világot, vagy ölbe tett kézzel várja az eseményeket. A nagykövet szerint, ha nem Amerika, akkor mások alakítják a világot, méghozzá olyanok, akik nem osztják Amerika értékeit.

Az értékek kapcsán az előadó leszögezte, hogy az Egyesült Államok értékei és érdekei nem állnak ellentétben egymással, mindössze egy rövid táv–hosszú táv dilemmáról van szó. Amerika hosszú távú érdeke egyezik az értékeivel, és változatlanul az, hogy a világ minél nagyobb részében demokrácia legyen, betartsák az emberi jogokat, és szabadpiac működjön. Ennek elérése viszont nem pusztán katonai ügy, hanem vannak kereskedelemi, befektetési, oktatási, civil társadalmi, és kulturális összetevői is. Ám Amerika nincs egyedül, ugyanis az értékei univerzálisak. Volker szerint a fontos kérdés az, hogy Amerika mennyit engedhet meg magának. Ami biztos, hogy még egy szeptember 11-ét nem.

Véráldozat, de miért?

Brian Kennedy, a Claremont Institute elnöke abból a szempontból közelítette meg a témát, hogy Amerika vajon milyen célért áldozza fel katonái életét. Kennedy kiindulópontja az, hogy az amerikai erők olyan népekért hoztak áldozatot – sok ezer életet –, és olyan közösségeknek építettek mecseteket és iskolákat, amelyek ezt se nem kérték, se nem veszik a fáradságot, hogy maguk fenntartsák. Véleménye szerint az Amerikai Alkotmányban megfogalmazott értékek univerzálisak, mégis vannak, akik fittyet hánynak rájuk.

Az előadó szerint Amerikának az amerikaiakért kell áldozatot hoznia, az ellenséget pedig le kell győznie – és ez nem sikerült se Irakban, se Afganisztánban. Kennedy kifogásolta, hogy Amerika egy másik nép érdekeikért folytat harcot és nem Amerikáért. Líbiában is, jegyezte meg, épp most adták át Kadhafi ipari létesítményeit az Muzulmán Testvériségnek, amely szervezet finoman szólva sem Amerika-barát. Kennedy záráskén arra emlékeztetett, hogy Amerikának, mindig is lesznek ellenségei, valamint hogy a háború az élet alapállapota – és hogy a háborúban fontos nyerni. Mivel szűkösek az erőforrások, Amerikának a saját és az igazi szövetségesei jólétével kéne foglalkoznia – nem mindenkiével.

Univerzális értékek (Fotó innen)

Lindsey Graham, amerikai szenátor azzal kezdte beszédét, hogy más országokban kinevetik, amikor bevallja, hogy amerikai szenátor, mert az emberek nézik a tévét és látják, micsoda felfordulás van Amerikában. Ám ez nem baj – mondta –, mert a demokrácia természeténél fogva ügyes-bajos dolog. Graham szerin a jó hír az, hogy Afganisztánban és Irakban sok ember van, akik ezekre a „bajokra” vágynak. Természetesen vannak szélsőséges elemek az iszlámban, akik magukon kívül mindenkit megölnének, de ők kisebbségben vannak, vagyis a veszélyt nem az iszlám, hanem az őrült emberek jelentik. A szenátor szerint van egy feltörekvő új generáció az iszlámban, amely kellő segítség mellett megváltoztathatja a Közel-Keletet. Ugyanis, ha van jóakarat az emberekben, a dolgok megváltozhatnak: a 20-as években, délen, ahonnan a szenátor származik a Ku Klux Klán (feketék jogai ellen szerveződött mozgalom) még felvonulásokat rendezett a városokban – de a dolgok megváltoztak. Graham szerint az afgánok nem vágynak vissza a tálib fennhatóság alá. Irak pedig nagy kudarc volt az al-Kaida számára, mert a lakosság jelentette fel a szervezet tagjait.

A terroristákat meg kell ölni?

Graham szerint a nemzetépítés utópisztikus gondolat, de az nem, hogy Amerika kapacitásokat nyújtson, hogy a helyiek rendelkezzenek eszközökkel az akaratuk megvalósításához, márpedig a többség békét és jogokat akar – ez pedig az Egyesült Államok rövid és hosszú távú érdekét szolgálja. A terroristákat meg lehet és meg is kell ölni a szenátor szerint, de a vereségüket az okozza majd, ha a helyi közösségek megszervezik magukat és ellenállnak – ezt tizenöt éves távlatban tudja elképzelni Afganisztánban. Graham úgy gondolja, hogy Amerika nagy előnye az, hogy az eszméi annyival jobbak, mint a szélsőségeseké, hogy az iszlám közösségek is – ha esélyt kapnak a választásra –,Amerika irányába mozdul majd.

Benjamin Friedman, a Cato Institute kutatója szerint mind a republikánusok, mind a demokraták egyformán hibásak abban, hogy az Egyesült Államok világelsőségét katonai módszerekre alapozzák: szerinte mind a humanitárius, mind a katonai beavatkozások indokolatlanok sok esetben. Jelezte, hogy jómaga a mérsékelt katonai erő használata mellett van, de nem pacifista vagy izolacionista. Amerika visszahívhatná csapatait anélkül, hogy erkölcsi felelősségét megsértené, ugyanis ez a felelősség abban áll, hogy a lehetséges jót maximalizáljuk a közvetlen környezetünkben, és nem abban, hogy a lehetetlen jót kergetjük külföldön – mondta Max Weberre hivatkozva.

Válasz nincs, csak felelősség

Friedman ezek után négy pontban foglalta össze, miben különbözik álláspontja a főáramtól. Először is tévedés, hogy Amerika sikeresen kialakíthatja más népek és bukott államok politikai rendszerét. Afganisztánban egyébként sem az volt a baj szerinte, hogy nem volt kormányzat, hanem az, hogy a kormányzat összejátszott a tálibokkal. Másodszor Európát, Japánt és Dél-Koreát nem kell megvédeni semmitől, és Amerika jelenléte csak a potyautas mentalitást erősíti. Harmadszor, csupán mítosz az, hogy amerikai bázisok nélkül a világban összeomlana a szabad kereskedelem. Végül pedig – mondta az előadó –, Amerika igazi ellenségei sokkal inkább következményei az amerikai katonák külföldi jelenlétének, mint okai.

Jamie Fly, a Foreign Policy Initiative igazgatója szerint az afgán emberek és az ott állomásozó katonák egyaránt reménykednek. Az afgánok érzik, hogy javul a helyzet és nem vágynak vissza a tálib rendszerbe. Az Egyesült Államok – Fly szerint – Japán és Németország esetében is tanúsította, hogy nem elnyomó hatalom, hanem a harcban legyőzött ország érdekeiért munkálkodik.

Csak Amerika képes rá? (Fotó innen)

Az előadó elmondta, hogy Amerika igenis intervencionista hatalom, kormányzópárttól függetlenül, és ez azért van rendjén, mert csak Amerika képes rá – ez felelősség tehát. Flyt aggasztja, hogy tíz évvel szeptember 11. után egyáltalán szóba kerül az elszigetelődés. Aggasztó az is, hogy a jobboldal is megosztottnak tűnik ebben a kérdésben. Fly egy Amerikáról szóló Tony Blair idézettel zárt: „…az átlagemberek, akik a saját dolgukkal foglalkoznak, joggal kérdezik: miért épp mi, miért épp Amerika? És a válasz egyszerűen az, hogy a sors és a történelem hozták ezt a helyzetet, és most Amerikáé ez a felelősség, más válasz nincs”.

Mivel november 21-én nem jutott egyetértésre az amerikai kongresszus deficitcsökkentő „szuperbizottsága" a kiadáscsökkentés mikéntjéről, 2013-ban egy automatikus, 10 éven keresztül tartó, 1200 milliárd dolláros költséglefaragás veszi kezdetét, amelynek legnagyobb kárvallottja a Pentagon lesz.

Szerdahelyi Miklós
nyitókép innen.

• Cimkék:
amerikai amerikai hadsereg us army Common Sense Society

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére