Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-11 17:00:00

Kína nem riad vissza semmitől

Az ötéves terv része az esőcsinálás

Országszerte öt időjárást befolyásoló programmal növelné a csapadék mennyiségét 2015-ig a kínai vezetés. A programok elsődleges célja a gabonatermés garantálása.

Az évtized közepéig Kína 10 százalékkal növelné a mesterséges úton nyerhető csapadék mennyiségét – idézi a China Daily című napilap a meteorológia fejlődési irányaira vonatkozó, nemrég nyilvánosságra hozott ötéves terv (2011-2015) elképzeléseit. Jelenleg egyedül az ország észak-keleti felén fekvő Csilin (Jilin) tartományban alkalmaznak az időjárás befolyásolására szolgáló programot, ennek köszönhetően éves szinten mintegy 50 milliárd köbméter mesterséges úton nyert csapadékot sikerül begyűjteni.


A természet tudta nélkül

Minden évben 3 ezer milliárd köbméter csapadék halad át az ország felett, ennek azonban mindössze 20 százaléka esik le a kelet-ázsiai országban. Hatékonyabb és kiterjedtebb módszerek alkalmazásával éves szinten akár a 280 milliárd köbmétert is elérheti a „pótlólagosan szerzett” eső és hó mennyisége – becsli a Kínai Meteorológiai Hivatal.

A kínai vezetés az idén üzembe helyezett csilini mellé négy, az ország északnyugati, déli, délnyugati és északi részein tervez 2015-ig újabb időjárást befolyásoló programokat felállítani, és ezek tartományokon átívelve működnek majd. A csapadékképződést az eddig is használt, felhőmagvasítás módszerével befolyásolják majd. Ennek során rakéták, illetve repülőgépek ezüst-jodiddal, folyékony nitrogénnel vagy fagyasztott szén-dioxiddal bombázzák az eget. Ezen anyagok hatására a felhők részecskéi körül kicsapódik a nedvesség, a képződő vízcseppek pedig a gravitáció hatására a földre hullanak.

Az eljárás régóta gyakorlat az országban, a 2008-as pekingi olimpia és a 2010-es sanghaji világkiállítás alatt is alkalmazták, ugyanígy fontos politikai vagy sportesemények alkalmával is bevetik. A terv részeként egy, a beavatkozást irányító nemzeti központot is létrehoznak majd, amelynek feladata a szabályozáson túl a technológiai segítségnyújtás, a tudományos kutatás és az időjárást befolyásoló technikák továbbfejlesztése.

Az időjárás befolyásolása az országot sújtó aszály kiegyensúlyozása, a terméshozamok garantálása miatt kiemelkedő jelentőségű. Az új programok felállítása fontos szerepet játszhat a központ terveiben, amelyek alapján az éves gabonatermést 2020-ra 550 millió tonnára növelnék.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.