Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-06-13 13:10:00

Indiát nem hatják meg az éhségsztrájkolók

A korrupció ellen éheznek a jóga-guruk

Az indiai korrupció ellen folytatott éhségsztrájkot Baba Ramdev jóga-guru, de 9 nap után kórházba került. Előtte Anna Hazare próbált így nyomást gyakorolni a kormányra, sikertelenül.

A jóga-guru riportereknek elmondta: amint jobban lesz, folytatja korrupció-ellenes kampányát annak érdekében, hogy a vesztegetésekre elfolyt pénzek visszakerüljenek eredeti helyükre.


A korrupció, mint jelenség

Ramdev Delhiben, India fővárosában kezdte az éhségsztrájkot, de a hatóságok közbeavatkozására szülővárosában, Haridwarban folytatta. A kormány intézkedése óriási felháborodást váltott ki, sokak szerint az egyéni szabadságot korlátozták ezzel a lépéssel.

Baba Ramdev az éhségsztrájk hetedik napján, szombaton került kórházba, miután állapota válságosra fordult. A sztrájkot végül vasárnap hagyta abba, amikor gyümölcslevet fogadott el a támogatóitól. A guru újságíróknak elmondta: a sztrájk nem konkrét politikai párt vagy egyén ellen irányult, sokkal inkább fel akarta hívni a figyelmet arra a korrupt rendszerre, amely Indiában létezik.

Pranab Mukherjee, India pénzügyminisztere külön-külön bírálta Baba Ramdevet és Anna Hazare éhségsztrájkolókat. Szerinte az akciókkal pedig gyengítik a parlamentáris demokráciát. Hazare áprilisban tartott éhségsztrájkot, akkor azért kampányolt, hgy a kormány vonja be őt és támogatóit az új korrupcióellenes törvény megalkotásába. Végül arra jutottak, hogy új, anti-korrupciós ombudsman kell. Hazare azzal fenyegeti a kormányt, hogy augusztusban újra éhségsztrájkba fog, ha addig nem nevezik ki az ombudsmant.

A Kongresszus-vezette kormány egy sor korrupciós botránnyal küzd, a legnagyobb talán a mobiltelefonok működési engedélyeinek értékesítése. Rengeteg minisztert és kormánytisztviselőt tartóztattak le- de mind tagadják az ellenük felhozott vádakat.


Kozma Zsuzsanna/ bbc.co.uk

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.