Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Balavány György blogbejegyzése
2010-12-06 15:15:00

Tarlós István legyen hajléktalan

Az alkoholbetegek se a nyílt utcán tántorogjanak eztán a konszolidált többség bosszantására, hanem rejtekben. Ha részeget látunk, hívhassunk rendőrt, vigye el. De itt sem állnék meg. Túl sok a szomorú képet vágó ember. Elő a Derűs Tekintetről Szóló Rendeletet, hadd lássák a turisták, milyen zsír magyarnak lenni! Fel volnánk lendülve rövidesen. Vagyis ne a problémákat kezeljük, hanem a tüneteket, de azokat hatóságilag.

A budapesti főpolgármester, Tarlós István azt állítja, megoldja mindjárt a hajléktalanok helyzetét, és hogy azután mi lesz, azt most szó szerint idézem: „Akik ezek után is folytatják azt az életmódot, amivel zaklatják az embereket a város funkcionális pontjain, nincs mese, azokat hatósági erővel el kell távolítani. Egy nemzet fővárosa nem arra való, hogy a konszolidált többség egész egyszerűen ne tudja használni”. Ezt mondta a Duna TV-ben. Azt is hozzátette, ezt az egész ügyet cakumpakk egy éven belül meg fogja oldani.

Nem fogja.

De olyan rendelet már van, hogy az utcán élelvitelszerűen tartózkodni tilos, és ezt december 15-re, nyilván az ádventi szent révületben, érvényesíteni akarják. Azt javaslom, ne álljunk meg itt. A konszolidált többséget irritáló elmebetegeket az előző kormány kvázi betilltotta, ez a probléma  kipipálva. Most tiltsuk meg a nyilvános éhezést is. Éhező ember, főleg egy sovány, könyörgő kisgyerek látványa városképileg – turisztikailag!  – elég gáz.

Az alkoholbetegek se a nyílt utcán tántorogjanak a konszolidált többség bosszantására, hanem rejtekben. Ha részeget látunk, hívhassunk rendőrt, vigye el. De itt sem állnék meg. Túl sok a lehorgasztott fejjel járó, szomorú képet vágó ember. Elő tehát a Derűs Tekintetről Szóló Rendeletet, hadd lássák a turisták, milyen zsír magyarnak lenni!  Fel volnánk lendülve rövidesen.

Vagyis ne a problémákat kezeljük, hanem a tüneteket, de azokat hatóságilag.

Tarlós István egyébként nyilván kifogástalan városatya, de volna egy javaslatom: legyen hajléktalan. Csak egy kurta hónapig. Most úgyis itt a szezon; kutya kemény tél jön, mínusz húszas átlaggal. Vágjon neki egy betonszatyorral, koszlott pufidzsekiben az éjszakának. Menjen szállóra, balhézzon össze rosszarcú társakkal, élje át, hogy milyen, amikor lenyúlják az utolsó cuccait is. Dobjon le tíz-tizenöt kilót hamar, jól fog állni neki. Fanyalodjon rá az olcsó pálinkára, az majd kicsit átmelegíti, bár egyre több kell belőle. 

Egy darabig biztos próbálkozik majd pályaudvarokkal, telefonfülkékkel, de aztán rájön, hogy legjobb az aluljáró. Hát vackolja be magát ide a Ferenc körúti metróállomáshoz; a közértből lejmolt hullámkartont beteheti maga alá, meg valami büdös paplant magára teríthet. Éberen aludjon, mert még így is meglophatják, megverhetik, felugraszthatja a rendőr, vagy jöhet egy újságíró – mondjuk én – és megkérdezheti, most akkor hogyan is látja a helyzetet.

Persze, hogy csak viccelek. Persze, hogy az is csak viccel (roszabb opcióra gondolni sem merek), aki azt állítja: a hajéktalan-problémát megoldja rövid időn belül.

Ismerek egy hajléktalant, aki azt mondta: a rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hol a fejét lehajtani. Úgy járta ezt a világot, hogy sorsközösséget vállalt a nyomorultakkal. A problémát kezelte, nem a tüneteket. Jeruzsálemben utána is rengeteg volt a hajléktalan és a koldus, és Jézus tanítványai többnyire nem fintorogtak miattuk, mint a konszolidált többség, hanem segítettek rajtuk, de tényleg.

Nem azt mondom persze, hogy Tarlós István legyen olyan, mint Jézus. Csak azt, hogy ez a különbség  a hozzáállásuk között. El lehet dönteni, melyik példa vonzóbb.

Balavány György

 

Balavány György összes blogbejegyzése


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Hajléktalanság
  • Hajléktalan megasztár
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Hajléktalanok életveszélyben
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • A bosszú küldte mélyre Orbán Annát
  • Hajléktalan megasztár
  • Életünk mélyén változtassunk
  • Ingyen fodrász hajléktalanoknak
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Volt-e okuk bulizni a hajléktalanoknak?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.