Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-10-02 09:06:00

Anarchista a máglyán – három egyház tagadta ki

Vatikáni titkos levéltár: miért égették el Brunót?

Hosszú eljárás után a katolikus egyház eretnekké nyilvánította, és elégették. Egyes források szerint kivégzése előtt kivágták a nyelvét, hogy ne beszélhessen a tömeghez.

A hírek szerint hamarosan napvilágra kerülnek a Vatikáni Titkos Levéltár anyagai, melyet V. Pál utasítására 1610-ben választották el a Vatikáni Könyvtártól. Ezekből az anyagokból rendeznek kiállítást 2012 februárjában, a levéltár alapításának 400. évfordulója alkalmából a Capitoliumi Múzeumban Lux in Arcana, Fény a rejtekben címmel. A levéltár alapítása óta ez lesz az első alkalom, hogy ezek az értékes iratok elhagyják a Vatikánt. A levéltár Európa legértékesebb történeti forrásainak tára: itt található VIII. Henrik házasságának érvénytelenítését kérő levele is, Michelangelo levelei, a Galileo Galilei és Giordano Bruno elleni inkvizíciós per részletei is.


Nagy tudós és/vagy összeférhetetlen alak?

Giordano (nolai) Brunó bebarangolta Európát, és szinte mindenünnen kitiltották. Genfben nyomdász volt, tanított a toulouse-i, párizsi és wittenbergi egyetemen. Ám a tudományos intézmények, egyetemek sorra bezárultak előtte. Londonban mint mágus és a teológia doktora jelent meg. Itt Kopernikusz elméletét hirdette a Föld mozgásáról. Prágában II. Rudolf császár, aki amúgy a legeszementebb okkultizmust is lelkesen pártolta, 300 tallért adott Brúnónak, csak hogy elhagyja a várost. Tycho Brahe csillagász azt mondta róla, hogy a neve, nolai (nulla) Bruno, jól tükrözi, mennyit ért a kozmológiához.

Legalább három egyház tagadta ki. Kiközösítették a kálvinisták, majd a németországi evangélikusok is. Egymásnak ajánlgatták a különböző diplomáciai követségek, angolok, franciák, és nem volt olyan jóakaratú pártfogója, aki meg ne bánta, hogy belébotlott. Egyikük egyenesen úgy vélte, csak akkor szabadulhat meg tőle, ha az inkvizíció kezére juttatja. 1591-ben Velencébe hívták meg, de mivel házigazdája nem kapta meg tőle a remélt „titkos tudást", feljelentette az inkvizíciónál. A velenceiből végül a Római Inkvizíció kezébe került, mert szerzetesként egykor engedelmességi fogadalmat tett, és hivatalosan soha sem bocsátották el a domonkos rendből.

Giordano Bruno máglyahalála óta a tudomány mártírja és az egyházellenesség egyik hivatkozási pontja. Legfőképpen úgy tekintenek rá, mint a tudomány lovagjára, aki tudományos meggyőződéséért még az életét is kockára tette. Életművével a felvilágosodás előfutára lett, akire a humanisták és a különböző ezoterikus iskolák máig szívesen mutatnak.


De mit is tanított valójában?

Giordano Bruno természettudományos téziseit ezoterikus spekulációkból vezette le, filozófiája panteista nézeteken alapult, meggyőződése szerint Isten és a teremtés azonos. Isten határtalan, tehát a világmindenségnek is annak kell lennie. S ezek szerint a világ a miénkhez hasonló számtalan univerzumból, világegyetemből álló örök anyagi valóság, amelyet a szellemi Világlélek-Isten formál, alakít, ám mindez alá van vetve egy magasabb isteni létminőségnek, amely nem más, mint a mindent átható Gondviselés, amely a platóni Egy ideájának megfelelője, és amely belülről való kibontakozás révén hozza létre és működteti a világot.

Hosszú inkvizíciós eljárás után 1600.február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretnekké nyilvánította, és Rómában, a Campo de' Fiorin elégették. Egyes források szerint kivégzése előtt kivágták a nyelvét, hogy ne beszélhessen a tömeghez.

Legújabb értékelések szerint hosszas huzavona után nem azért küldték máglyára, mert korszakos tudományos felfedezést tett (miszerint látható csillagok tulajdonképpen távoli Napok, körülöttük ugyanígy bolygók keringhetnek, s azokon a földihez hasonló élet lehetséges), hanem, mert alapvető teológiai dogmákat tagadott. Azt vallotta például, hogy Jézus valószínűleg nem lehetett több mint ember, „aki által az istenség kinyilatkoztatott”. És szerinte Jézus nem kereszthalált halt, hanem mint nagy varázslót végezték ki.

Giordano Bruno az örök anarchista figurája, akit arrogáns modora és összeférhetetlen természete folyton bajba sodor, aki bár alkalmazkodni igyekszik, mindig szétfeszíti a kereteket. Nem volt korának olyan tabutémája, amivel ne foglalkozott volna lelkesen, és meg ne tárgyalt volna a nyilvánosság előtt, nem volt olyan eretnek tan, amelyet meg ne vizsgált volna közelről, az arianizmustól kezdve a gnózisig és a mágiáig. „Imádkozzatok Istenhez, hogy változtasson benneteket szamárrá, ha még nem volnátok szamarak. [...] Azok voltak a világ balgái, kik a vallást, a ceremóniákat, a törvényt, a hitet, az életrendet megalapozták; a világ legnagyobb szamarai, akik minden társasági életet és szokást nélkülözve minden más értelmet és tudást állandó pedantériává változtattak."– nyilatkozta tudós kollégáiról.

Giordano Brunót kozmológiai felismerései a természettudományok úttörőjévé tették, holott nem tudós volt. Leginkább a barokk kor filozófusának lehetne nevezni őt. Írásai 1965-ig index alatt álltak.


Nemesi Judit
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ezotéria
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Sátánista gyilkosság áldozata lett az apáca?
  • A CTRL+C, mint szentség
  • Remélem, nincs pokol, mert az szívás – fiatalok a vallásról
  • Épül az orosz boszorkány-Disneyland
  • Hívők a diktátor imádására kényszerítve
  • Boszorkányokat vettek őrizetbe a román hatóságok
  • A Beatles, Krisna és a gnoszticizmus
  • Nőuralom az új Avatarban
  • Halottfaló és a feltámadás

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.