Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2012-01-24 20:00:00

A marsi arc után itt a vénuszi skorpió

Új kutatás: nem kizárt, hogy van élet a Vénuszon

Leonyid Kszanfomaliti, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének csillagásza azt állítja, hogy az élet jeleit fedezte fel egy 30 éves, a Vénuszról készült fényképen.

Olyan klasszikus tudományos-fantasztikus írók, mint Arthur C. Clarke már nagyon régen fantáziáltak arról, hogy a vénuszi atmoszféra sűrű felhőrétegei alatt egy lakható világ rejlik, sok izgalmas történet született erről – ilyen pl. Ray Bradbury magyarul a Galaktika magazinban is megjelent novellája, a „Csak egy óra a nyár”. Az 1960-as években, az amerikai Mariner űrszonda és szovjet párja, a Venera azonban olyan képet mutatott a bolygóról, ami szerint az az elképzelhető legbarátságtalanabb hely. Egy savas világ, amelynek a felszínén csaknem 600 fok van, a légnyomás pedig kilencvenkétszerese a földinek.

Ezért tűnik képtelenségnek és mai tudományos ismereteinknek teljesen ellentmondónak Leonyid Kszanfomaliti publikációja az orosz tudományos lapban, a Solar System Research-ben. Azt állítja, hogy a Venera 13 szonda által 1982 márciusában készített képeken egy lemez, egy fekete fül és ami a legmerészebb: egy skorpió látható. Azt mondja, a különböző megfigyelőpontokból készített fotókon az objektumok mintha kiemelkednének, változnának és eltűnnének, s ez olyan következtetésre vezette, ami még szerinte is igen merész:

„Mi van, ha elfelejtjük a jelenlegi elméleteket arról, hogy nincs élet a Vénuszon? Mondjuk ki bátran, hogy az objektumok változó alakja megengedi, hogy azt mondjuk: élnek.”

Elképzelhető, hogy a marsi archoz hasonló illúzióról van szó. Kép innen.


Extremofilek vagy illúzió?

Nehéz bármit is mondani a konkrét bizonyítékok ismerete nélkül, de ezek az állítások nyilvánvalóan különösen kétségesek, hiszen lehet, hogy csak fénytörésről van szó, feltéve, hogy egyáltalán volt ott valami.

A különösen extrém körülmények között élő lények, az extremofilek védelmében elmondható, hogy a Földön már fedeztek fel olyan mikróbákat, amelyek a Föld felszínén található nyomás ezerszerese mellett is elboldogulnak, ami sokkal rosszabb, mint a Vénuszon
található körülmények. Olyan lényeket találhatunk a Földön, amelyek kibírják a Vénusz savasságát és hőmérsékletét, de az igazi gond a csaknem 600 fokos hőmérséklettel van. Egy 2003-as tanulmány szerint körülbelül 150 fok körül van a legmagasabb elviselhető hőfok bármilyen élőlény számára, mivel ezen a hőmérsékleten a DNS elkezd szétesni és elveszíteni egységét. Tehát alapvetően még egy extremofil mikróba léte is gyakorlatilag lehetetlen a Vénusz felszínén, nem hogy egy skorpióé vagy lemezé.


Élet a Vénusz felett

A Vénuszon lévő élet, legalábbis a Vénusz feletti élet lehetősége mégsem teljesen nevetséges. Bár arra nincs bizonyíték, hogy a Vénusz felső atmoszférájában a kémiai összetétele lehetővé teszi az életet, azonban nem is kizárt a lehetőség. A Vénusz felső felhőiben valójában meglehetősen hasonló környezetet találunk a földi feltételekhez, tehát még extremofilekre sincs szükség az ottani élethez.

Amíg ezt nem cáfolják meg, a jelenlegi tudományos konszenzus nem zárja ki az élet lehetőségét. Ez persze nagyon távol áll attól, hogy bizonyítsa a vénuszi életet, vagy az ennél sokmilliószor valószínűtlenebb lehetőséget, hogy skorpiók korzózzanak a Vénusz felszínén.

 

Forrás: io9.com

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.