Válaszút előtt áll az emberiség: le kell győzni a félelmet és az önzést!

Túléljük a válságot? A jövőkutatás professzorát kérdeztük

– Gyermekkori álma valósult meg, hogy jövőkutató lett?

– Gyerekkoromban senki nem beszélt nekem arról, hogy van tudományos jövőkutatás. Nem is hallottam róla. Egyébként is a „megfogható” tudományterületek vonzottak, mint a kémia, a vegyészet. Édesapámnak gépészmérnök és közgazdasági végzettsége volt, édesanyám tanítóképzőt végzett. Örököltem a reáltudományok iránti érdeklődést. Vegyészmérnök szerettem volna lenni, mert kiváló tanárom megszerettette velem a kémiát. Pályaválasztásomban azonban a praktikum vezérelt. Kislányként gyermekparalízisben megbetegedtem, aminek következtében mozgásproblémáim vannak. Édesapámmal átgondoltuk az elképzelésemet, és úgy döntöttünk, hogy továbbtanulás céljából olyan egyetemet választunk, amelynek egyetlen épületében folyik az oktatás. Ilyen volt érettségimkor a Közgazdaságtudományi Egyetem. Mivel iskoláimban minden tárgyból kitűnő eredményt értem el, nem okozott gondot a felvételi sikeres teljesítése. Matematikus közgazdaként végeztem, és az a megtiszteltetés ért, hogy a Tervezés Tanszék akkori vezetője, Kovács Géza professzor, a magyar jövőkutatás megalapítója meghívott a tanszékére, hogy a jövőkutatás módszertani kérdésköreit – amelyek között jócskán voltak matematikai jellegűek – kutassam. Megtetszett a feladat, és 1970 óta ezt a tudományterületet kutatom és oktatom.

– A jövő tendenciáinak megértéséhez elengedhetetlen a múlt tudományos ismerete. Nem akart például történész lenni?

– Nem akartam történész lenni, de a történelem, a múlt ismerete fontos a számomra. A múlt elsősorban abból a szempontból érdekes, hogy vajon folytatódnak-e a már kialakult, feltárt tendenciák a jövőben, vagy a társadalmat, gazdaságot új pályára kell vezérelni ahhoz, hogy biztosított legyen az emberiség jövője.

– Ismerősei egy-egy hosszú távú döntés előtt kikérik a véleményét a jövőre nézve?

– Sok olyan rokonom, barátom, egyetemi oktatótársam, tanítványom és távolabbi ismerősöm van, akik kikérik véleményemet egy-egy nagyobb döntés előtt. De nem, mint jövőkutatót kérdeznek meg, hanem mint olyan személyt, aki józanul gondolkodik, mérlegeli a különböző lehetőségeket, és több szempontot figyelembe véve hozza meg döntéseit. És mert sikeres embernek tartanak.

– Látta bármi előjelét a 2008-as pénzügyi válságnak?

– A jövővel tudományosan foglalkozók többsége már az 1960-as évek végétől világosan látja, hogy elkerülhetetlen a hanyatló szakaszukba jutó ipari társadalmak megszűnése, és új társadalom, az ipari társadalmat meghaladó, úgynevezett posztindusztriális társadalom – amelyben felértékelődik a szolgáltatás, az információ és a tudás – létrejötte kívánatos. Ennek kialakulását természetesen válságok, közöttük pénzügyi válságok is kísérik. Ezek jeleire a jövőkutatók folyamatosan felhívták, és ma is felhívják a figyelmet.

– Mi a helyzet a jelenlegi világgazdasági helyzettel? Mennyire volt előre borítékolható a kialakult állapot?

– A jelenlegi világgazdasági helyzet szükségszerű következménye a korábbi fejlődésnek. A globális problémák együttes megjelenése, mint: a népességszám, az ipari termelés vagy a környezetszennyezés hihetetlen gyors növekedése, már jóval az ezredforduló előtt előrevetítették annak az árnyékát, hogy ha nem változtatunk gazdaság- és profit-centrikus gondolkodásunkon, a természetet kizsákmányoló tevékenységünkön, akkor súlyos válságoknak nézünk elébe. Világmodellek és hazai előrejelzések egész sora hívta fel a figyelmet a radikális változtatás szükségességére, mert e nélkül összeomolhat a földi világ.

– Kért Öntől tanácsot politikus? Mit javasolt? Megfogadták a javaslatát?

– Tudomásom szerint vezető helyzetben lévő pártpolitikustól Magyarországon eddig nem érkezett tanácskérés, de szakpolitikusok gyakrabban fordulnak javaslatért jövőkutatókhoz. Elsősorban az oktatás, az egészségügy, a terület- és városfejlesztés területén dolgozó szakpolitikusok ismerték fel, hogy hasznosak számukra a jövőkutatók által készített tanulmányok. A jövőkutató képes ugyanis átfogóan, komplexen, a döntések hosszú távú következményeit is mérlegelő módon megközelíteni a problémákat, és így kidolgozni olyan alternatív jövőváltozatokat, amelyekre az egyes szakmákban elmélyedők nem gondoltak, vagy nem voltak tekintettel a kölcsönhatásokra. Persze, a szakpolitikusok nem változatlanul, gondolkodás nélkül fogadják el tanácsainkat, hanem velünk együttműködve, tovább elemezve az ismert tényeket és lehetőségeket, a lehető legsokoldalúbb látókörrel közösen alakítjuk ki a reális alternatívákat. Az MTA előző elnöke 2007-ben kérte fel a Jövőkutatási Bizottságot, amelyet 2005 óta vezetek arra, hogy készítsünk tudományos előrejelzést arról: mi várható hazánkban 2025-ben. Ez a munka elkészült, sok politikusnak eljuttattuk. Néhányan pozitívan reagáltak, de jelenleg nemcsak azt nem észleljük, hogy jelentős mértékben figyelembe vennék, de még az is kérdéses, hogy a munka folytatásához kapunk-e elegendő anyagi segítséget.

– Érte esetleg olyan kritika, hogy a jövőkutatók túl általánosan fogalmazzák meg a jövőt?

– A jövőkutatók komplex szemléletéből fakadóan természetesen nem tudunk minden kérdéskört teljes mélységében elemezni, és ezért érzékelhetik egyesek túlzottan általánosnak a megfogalmazást.

– Alig egy évvel ezelőtt mutatta be Magyarország 2025-címmel azt a tanulmánykötetet, amely 1500 fiatal jövőről alkotott véleményét dolgozza fel. Milyennek látják a mai fiatalok a jövőt 14 év múlva?

– A megkérdezett fiatalok többsége kevés ráfordítással akar jól élni. A válaszolók közel fele hajlandó dolgozni a jövőért és másokat segítve, alapvetően közösségi szellemben élni. Egyharmaduk individualista módon szintén szorgalmasan akar dolgozni és élni, mások segítését azonban nem tekintik fontos célnak. Ha őket, továbbá a rettegő-kallódó céltalanokat a közösségi szellemben gondolkodók-tevékenykedők irányítani tudják, akkor van reményünk arra, hogy Magyarországon 2025 körül létrejöhet a tudástársadalom.

– Ön szerint hogyan néz ki Magyarország 2025-ben?

– Ha a szakértői remények válnak valóra, akkor olyan társadalmi rendszer és olyan élet-szokások rendszere jöhet létre, amely lehetővé teszi, hogy a hazai lakosság zöme boldogan – bár sok felesleges utazásról és túlzott kényelemről lemondva – élhet és jókedvvel dolgozhat. Ha viszont a döntéshozó helyzetben levők körében a rettegés, a céltalanság, az individualizmus uralkodik el, akkor a szakértői félelmek válnak valósággá, és ez negatív hatással van a gazdaságra, a környezetre és a társadalom egészére.

– Mindig olyan lett a jövő, amilyet jövőkutatóként prognosztizáltak? Mi az, ami megvalósult, és mi az, ami egyáltalán nem teljesült?

– A tudományos jövőkutató nem jós. Nem prognosztizál egyetlen lehetséges jövőt, hanem többféle alternatív lehetőséget jelez előre. Azért teszi ezt, hogy az érintettek kiválaszthassák (dönthessenek arról), hogy adott feltételek mellett mi az, amit szeretnének elkerülni, és mit kívánnak megvalósítani. Ebben a cselekedeteik tölthetnek be szabályozó szerepet. A sokféle jövőalternatíva mindegyike természetesen nem válhat valósággá, de az előrejelzések kidolgozásával nem is az a jövőkutató célja, hogy azok bekövetkezzenek. Sokkal inkább az az előrejelzés feladata, hogy irányt mutasson a döntésekhez. Ezért a jövő sohasem lesz olyan, mint amilyent előrejelzünk: vagy kicsit jobb lesz a pozitívan lehetségesnél, vagy lényegesen jobb, mint amit a negatív előrejelzés feltárt.

– Az 1970-es években az ezredfordulóra nagyobb népességszámot és gazdasági problémákat jósoltak. Mi vár ránk az elkövetkező 50 évben?

– A 11,7 millióra becsült hazai népességszám nem következett be az ezredfordulóra, de a gazdasági problémák jelentős részére már az 1970-es évek elején felhívtuk a figyelmet. A globális világ válaszút előtt áll: ésszerű, takarékos, az értelmetlen szórakozásokról, élvezetekről nagyrészt lemondó, ökológia- és humáncentrikusan gondolkodó és cselekvő emberekből álló társadalom képe éppúgy felsejlik az előttünk álló 50 évben, mint a válságokkal terhelt, a föld ökológiai kapacitását és természeti erőforrásait a végsőkig kihasználó, az embereknek boldogságot nem nyújtó társadalom képe. A Föld eltartó képességének megfelelő létszámú ember boldogan élhet majd a világban. Remélhető, hogy a többség emberséges, de hatékony konstruktív agresszióval rá tudja kényszeríteni az új helyzethez való alkalmazkodásra azokat is, akik önként nem ismerik fel ennek szükségességét. Bízom ennek sikerességében, de ehhez nagyon sokat és nagyon szisztematikusan kell az emberiség túlnyomó többségének dolgoznia!

Aschenbrenner Sándor

• Cimkék:
jövőkutatás Corvinus Dr. Nováky Erzsébet tudomány matematika szociológia

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére