Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-02-05 17:16:00

A kézbesítő csak sovány lehet

Testsúlyfasizmus: féljenek a kövérek?

A túlsúlyos gyerekek testileg, lelkileg megszenvedik, hogy korunk szépségideáljától eltérnek. Gyakran esnek áldozatául a kortársak bántalmazásának.

Kutatások és felmérések sokasága igazolja, hogy a túlsúlyos emberrel szemben környezete és maga a társadalom is kevésbé toleráns, az élet számos területén hátrányosan megítélés alá esik. Hátrányt szenved akkor is, ha állást keres, ha fizetésemelést vagy előlépetést remél, vagy divatos ruhát szeretne magának, sőt előfordult már, hogy a repülőgépen a kövér emberrel pótdíjat fizettettek. Magyarországon törvény tiltja, hogy a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt a hátrányos megkülönböztetés érje a munkavállalót. A recepciós állástól például nem lenne szabad pusztán a kilói miatt eltanácsolni senkit, míg egy gyalogos kézbesítői állás betöltésénél lehet kizáró ok a kövérség.

A munkaadók azonban, ha csak tehetik, a törvénytől függetlenítve érvényesítik saját szempontjaikat. Nemzetközi és hazai felmérések egyértelműen azt tükrözik, hogy a személyes ügyfélkapcsolattal járó munkakörnél a láthatóan túlsúlyos álláskeresők hátrányt szenvednek. Nem szívesen vesznek fel a cégek ügyfélszolgálatos, értékesítői, felszolgálói, eladói munkakörbe túlsúlyos embereket, mert úgy vélik, ügyfeleik a cég arculatát látják bennük – az elhízott recepciós pedig nem képes egyfajta profizmust közvetíteni. 


A túlsúlyos emberek nemcsak testi problémáiktól szenvednek

Miközben Magyarországon az iskoláskorúak kilenc százaléka túlsúlyos, a felnőtt lakosságnak pedig a fele orvosi értelemben kövér, a „testsúlyfasizmus" a hétköznapi életben is szedi áldozatait.  Sokan úgy  vélik, hogy a kövér ember nem pusztán esztétikailag taszító, de külseje jellemhibáról és akaratgyengeségről is tanúskodik – s ezért érthető, ha kerülik a társaságát. Miközben a szépségipar erőszakos formaideálja  a soványabbak önképét is torzítja, a kövérekben tehetetlen bűntudatot ébreszt.

Gyakran átélik  a kirekesztettség érzését

Bár azt, aki láthatón túlsúlyos, munkahelyén vagy környezetében ritkán szembesítik nyíltan a kövérségével, annál több szavakon túli megalázó jelzést kap. A gesztusok, arckifejezések, apróbb mozdulatok – amelyekre amúgy is érzékenyen figyel – tovább gyengítik az önértékelését. Alacsony önbecsüléssel, bűntudattal – annak hitével, hogy kövéren nem elfogadható és nem szerethető – egészséges emberi és párkapcsolatok kialakítására is egyre kisebb az esélye. Védekezésül inkább hátérbe húzódik, és falat emel maga köré.  

Napjainkban a tudomány is egyre nagyobb figyelmet fordít a túlsúly és a depresszió közötti oda-vissza ható, kölcsönösen egymást erősítő összefüggésekre. A Seattle-i Csoport-egészségtani Intézet munkatársai kiderítették, a testtömeg-index (BMI) 30 feletti, kifejezett elhízást jelentő értéke 150 százalékkal növeli a depresszió kockázatát. Vizsgálataikkal egyidejűleg több mint kétszáz 40 és 65 év közötti elhízott hölgyet tanulmányoztak csoportokra bontva. Abban az esetben, ha a depresszió csökkenésére is figyeltek, a súlycsökkenés is nagyobb mértékűvé vált és stabilizálódott. Míg ahol csak a kilók leadása volt a cél, szerényebb eredményeket értek el, és a depressziós tünetek továbbra is fennmaradtak.

A felmérések szerint a kelleténél súlyosabb embereknek több erőfeszítésre, nagyobb kitartásra és türelemre van szüksége, hogy elfogadtassa magát, és a többiek észrevegyék emberi értékeit.
 

Ha megfigyeljük, hogy a Szentírásban milyen szövegkörnyezetben fordul elő a kövérség, egyfajta kettőséget vehetünk észre. Ami kövér (hájas), az egyfelől jó és érték, a hit megerősítése. Másfelől a bűn, az önzés és a hitetlenség egyfajta megtestesítője.
A kövérség a Zsoltárok könyvében a hitetlen gonoszságot: „Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak”, Máté evangéliumában a lélek és szív vakságát jellemzi: „Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy …meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
A természeti javak tekintetében a bőség jele: kövér a föld, a mező, kövér a termés, a kos és a marha is… De kövérség az erős hit és igaz cselekedetek következménye is, miként Dávid Zsoltárában „Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad”, vagy a Példabeszédek könyvében: „A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül”.


-mezovari-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.