Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-09-11 10:00:00

Fiatalemberek tapétavágó késsel

Teóriák: ki áll valójában az ikertornyok lerombolása mögött?

Hiába telt el tíz év a szeptember 11-ei támadások óta, az összeesküvés-elméletek mit sem halványultak. A szakértők különféleképp értelmezik e teóriákat.

A 2001. szeptember 11-ei Egyesült Államokbeli támadások után elszaporodtak, majd az elmúlt évtizedben számtalan érdekes csavarral szolgáltak az összeesküvés-elméletek. Miképp a Mindennapi megírta, a közel háromezer halálos áldozattal járó merényletek után tíz évvel még mindig születnek új teóriák. Mostanra a jelentések minden pontját megkérdőjelezték, noha évről évre több tanút és bizonyítékot mutatnak be a hivatalos verzió alátámasztására – elemezte nemrégiben Mike Rudin a BBC hasábjain. folytatja.

A BBC idei, Az összeesküvés Akták (The Conspiracy Files) című műsorához készíttetett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a megkérdezettek 14, illetve 15 százaléka nem hiszi el a hivatalos magyarázatot, mely szerint az Al-Kaida a felelős, és úgy gondolja, hogy az amerikai kormány mozgatta a szálakat egy nagyszabású összeesküvés keretében. A 16-24 éves korcsoportban a konspiráció híveinek aránya még nagyobb, közel 25 százalék.

A tragédia óta számos hosszú és kimerítő hivatalos beszámoló született a 9/11 Bizottság, a kongresszusi vizsgálatok és a Szabvány és Technológiai Hivatal (NIST) vizsgálatai alapján. Egyik sem talált semmilyen bizonyítékot az összeesküvésre. A rengeteg konspirációs elmélet között viszont elvétve akad olyan, amelyik belemenne a részletekbe – talán, mert akkor gyorsan le lehetne rántani róluk a leplet –, és általában indítékkal sem szolgálnak.


Sokkoló gondolat

A 9/11-hez kapcsolódó összeesküvés-elméletek kiindulópontja, hogy sokan hihetetlennek tartják, hogy 19 fiatalember – mindössze tapétavágó késekkel felszerelkezve – könnyedén átsétál a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen, eltérít négy utasszállítót, és 77 perc alatt porig rombolja Amerika három ikonikus jelképét, és a világ legerősebb és technikailag legfejlettebb szuperhatalma ezt ölbe tett kézzel nézi. Mint az összeesküvés-elméleteknél általában, itt is nagy a bizalmatlanság mindennel kapcsolatban, ami hivatalos, és sokak számára hihetetlen, hogy a legyőzhetetlenként ábrázolt kormány- és biztonsági erőkre csapást mérhet egy maroknyi, alig felfegyverzett ember.

Hasonló érvekkel találkozunk azokban az elméletekben, amelyek vitatják, hogy magányos gyilkos végzett John F. Kennedy elnökkel, aki akkor a világ legjobban védett embere volt, vagy hogy egy olyan különleges figura, mint Diana hercegnő, autóbalesetben vesztette életét. 9/11-gyel kapcsolatban semmit sem hisznek el. Ha egy szemtanú, hivatal vagy szakértő szembe megy a konspirációs teóriával, indítékait azonnal kétségbe vonják. És az elméletek csak burjánzanak. Ha olyan bizonyíték kerül elő, amely nyomán valamelyik tétel kétessé válik, a fókusz azonnal átugrik a következő „megválaszolatlan kérdésre.” „Nem ismerjük pontosan a történet minden részletét – mondja Alex Jones, amerikai rádiós műsorvezető. – Tudjuk, hogy a hivatalos verzió teljesen bizonytalan, tündérmese. Szerintem nyomozni kellene.”


Irányított rombolás

Az összeesküvések egy nagy csoportja az Ikertornyok és a Világkereskedelmi Központ (WTC) összeomlásával foglalkozik. Kezdetben sokan vonták kétségbe, hogy a manhattani látképet uraló hatalmas felhőkarcolókat porba döntheti egy bő órán át tartó tűz – célozva ezzel arra, hogy valamiféle irányított pusztítás történt. De aztán a hivatalos beszámoló megadta a racionális magyarázatot. Bemutatta azt is, hogy az összeesküvés-elméletben előszeretettel hangoztatott irányított robbantás mindig alulról fölfelé történik, az Ikertornyok összeomlása pedig fent kezdődött.

Így aztán a figyelem a Világkereskedelmi Központ 7-es épületére ugrott, ami szintén összeomlott, noha nem ütközött neki repülőgép. Az elmélet szerint több tonnányi robbanószert, valamint egy termit nevű gyújtóanyagot használtak fel az irányított robbantás során, mely alulról felfelé haladva rombolta le az épületet. Amikor pedig rámutattak, hogy irányított robbantások során sosem használnak termitet, az elmélet megint irányt váltott, azt állítva, hogy valamilyen új és titkos gyújtó- és robbanóanyagokat használtak.

Mi lehet a konspirációs elméletek vonzereje? És miért ilyen kitartóak? Frank Spotnitznak, a 90-es évekbeli amerikai sikersorozat, az X-akták producerének van rá magyarázata. Szerinte a szorongások korát éljük, nem tudjuk, kiben bízhatunk, miben hihetünk. Az összeesküvés-elméletek „nyújtják azt a varázslatos megoldást, amelynek segítségével összeáll a kép,” és a bizonytalan világ értelmet nyer – mondja.

Vannak elméletek, melyek kétségbe vonják, hogy egy Boeing 757-es utasszállító gép becsapódott volna az Egyesült Államok hadserege washingtoni központjának épületébe, a Pentagonba. További teóriák azt állítják, hogy a negyedik repülőt, mely a pennsylvaniai Shanksville közelében zuhant le, az amerikai hadsereg rakétája lőtte le.

 

Forrás: BBC

A nyitókép innen.

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Terrorizmus
  • Eljárás nélkül tartják fogva a rabokat
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • A vírus, amely könnyen biológiai fegyver lehet
  • Öt éve elrabolt FBI-ügynök kéri Amerika segítségét
  • CIA-ügynököket tartóztattak le a hatóságok
  • Amerika fél a terrorizmustól, de a gazdaságtól jobban
  • Csőbombás terroristát fogtak el New Yorkban
  • Mi motiválja valójában a terroristákat?
  • „A mi keresztünkön nincsen horog”
  • Kiszabadultak az emberrablók karmaiból
  • További cikkek 9/11
  • Tíz éves az afganisztáni háború
  • A vallás tehet a fanatizmusról?
  • Szeptember 12. szelleme
  • Új felmérés: csökkent a terrorfenyegetettség
  • Mintha meteor csapódott volna be – interjú egy tűzoltóval 9/11-ről
  • Hét dolog, amit eddig nem tudtunk a terror elleni háborúról
  • Így emlékeznek a tálibok a terrortámadásra
  • Terroristák a Bibliában
  • Szeptember 11 utóhatásai máig mérgeznek
  • Obama szerint Amerika erősebb, mint tíz éve

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.