Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-09-10 15:15:00

Rákkeltő anyagok garmadája a levegőben

Szeptember 11 utóhatásai máig mérgeznek

Jelentősen megnövelte a rák kockázatát a tíz évvel ezelőtt lerombolt new york-i ikertornyoknál terjengő mérgező füst és por az érintettek számára.

Mindazokat érinti a kockázat, akik segítettek kimenteni embereket a lángoló épületekből, részt vettek a helyreállítási munkálatokban vagy csak egyszerűen a környéken laktak. A kutatók több száz vegyi anyagot mutattak ki a WTC romjaiból keletkező porból, köztük számos ismert rákkeltőt: az ikertornyok alsó oszlopait például azbeszt borította, az épületekbe csapódó repülőgépek üzemanyagtartályából pedig benzol került a levegőbe.

– Ráadásul a por szemcséin megtapadó mérgező anyagok mélyebben bejutnak a tüdőbe és a vérkeringésbe is könnyebben bekerülnek – mutatott ré Dr. David Prezant, a new york-i tűzoltóság vezető orvosa, a 10 éves évforduló alkalmából a Guardian-nek. A mentési munkálatokban részt vevő tűzoltók a rák változatos válfajaitól szenvednek, leggyakoribb körükben a bőr-, pajzsmirigy- és prosztatarák, illetve a non-Hodgkin limfóma, mindazonáltal nehéz egy általános trendet kimutatni – foglalta össze a szakember.

A tűzoltók szinte már kezdetektől gyanakodtak arra, hogy a World Trade Center (WTC) romjainál tapasztalt por és füst rossz hatással lehetett az egészségükre. – A tűzoltók nem természettudósok, de meg van a magukhoz való eszük. A legtöbb tűzoltó megtanulta, hogy a különböző tüzeknek különböző szaguk van. Többször is elmondták, hogy ezen a területen teljesen más szagot éreztek, és az ott végzett munka egyik korábbi tűzoltáshoz sem hasonlított – mondta Prezant a a lapnak. A mentési munkálatokban részt vevő tűzoltók a rák változatos válfajaitól szenvednek, leggyakoribb körükben a bőr-, pajzsmirigy- és prosztatarák, illetve a non-Hodgkin limfóma, mindazonáltal nehéz egy általános trendet kimutatni - foglalta össze a szakember.


-mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni
  • További cikkek 9/11
  • Tíz éves az afganisztáni háború
  • A vallás tehet a fanatizmusról?
  • Szeptember 12. szelleme
  • Új felmérés: csökkent a terrorfenyegetettség
  • Mintha meteor csapódott volna be – interjú egy tűzoltóval 9/11-ről
  • Hét dolog, amit eddig nem tudtunk a terror elleni háborúról
  • Így emlékeznek a tálibok a terrortámadásra
  • Teóriák: ki áll valójában az ikertornyok lerombolása mögött?
  • Terroristák a Bibliában
  • Obama szerint Amerika erősebb, mint tíz éve
  • További cikkek 9/11
  • Tíz éves az afganisztáni háború
  • A vallás tehet a fanatizmusról?
  • Szeptember 12. szelleme
  • Új felmérés: csökkent a terrorfenyegetettség
  • Mintha meteor csapódott volna be – interjú egy tűzoltóval 9/11-ről
  • Hét dolog, amit eddig nem tudtunk a terror elleni háborúról
  • Így emlékeznek a tálibok a terrortámadásra
  • Teóriák: ki áll valójában az ikertornyok lerombolása mögött?
  • Terroristák a Bibliában
  • Obama szerint Amerika erősebb, mint tíz éve

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.