Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-07-14 10:00:00

A magyar magbankok lehetnek Noé bárkái

Soha nem tapasztalt éhínség közeledik

Kultúrnövényeink többsége nem tud alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, és gyenge a kórokozókkal szemben. A két ok együtt soha nem tapasztalt éhínséget eredményezhet.

Mára a száz éve termelt kultúrnövényeink 90 százaléka eltűnt, aminek legfőbb oka, hogy a gazdaságok többsége a nagyobb haszon reményében felhagyott az őshonos növények ültetésével, és áttért a nagyobb hozamot hozó fajták termesztésére. Az ember ilyet nem tehet büntetlenül: az évezredek alatt kitermesztett fajták sokkal életképesebbek, a betegségekkel szemben ellenállóbbak voltak a maiaknál.

A sokféleség másik előnye lenne, hogyha az egyiket megtámadja egy járvány, a másik nagy valószínűséggel ellenáll annak, s így mindig van termés, míg ha kevés növényfajtát termesztünk, akkor az akárcsak egyet is érintő, világméretű betegség végzetes lehet az emberre.


Drámaian szűkül a választék

A fajtakihalást jól jelzi egy nemrég készült felmérés, amiből megtudhatjuk, hogy az Egyesült Államokban száz éve még hétezer almafajtát termeltek, ma pedig alig százfélét, de a világ többi részén sem jobb a helyzet: például a Fülöp-szigeteken szintén száz éve még közel háromezer rizsfajtát termesztettek, mára száznál is kevesebbet. Kínában a száz éve termesztett búzafajták 90 százaléka ugyancsak eltűnt. Európában még súlyosabb a helyzet: egyes szakértői jelentések a gyümölcs- és zöldségfajták 95 százalékos eltűnéséről számolnak be.

A National Geographic magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint ha nem teszünk mielőbb gyors lépéseket a kultúrnövények fajtáinak napjainkban tapasztalt rohamos eltűnése ellen, soha nem látott éhínség köszönthet földünkre. Annál is inkább, mivel bolygónk népessége az idén eléri a hét-, becslések szerint 2045-re pedig a kilencmilliárdot. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a fejlődő országok egyre növekvő igényeivel csak akkor tarthatunk lépést, ha a közeljövőben megduplázzuk az élelemadó növények termesztését.


Támad a szárrozsda

A tudósok leginkább a búzafajták gyors eltűnése miatt aggódnak, mivel világszerte egyre inkább terjed a búza nagy ellensége, az úgynevezett szárrozsdát okozó Puccinia graminis gomba. Az 1999-ben Ugandában azonosított gombatörzs azóta megjelent Kenyában, Etiópiában, Szudánban, Jemenben és nemrég Iránban is. A szakemberek szerint nagy rá az esély, hogy hamarosan India és Pakisztán gabonatermő vidékein is felüti a fejét, onnan pedig már könnyűszerrel átjuthat Oroszországba és Kínába, ha pedig ez bekövetkezik, akkor a járványt akár egy turista cipőjén megtapadt gomba is átviheti az Egyesült Állomokba vagy Európába. Ha a gomba elterjed, úgy Ázsiában és Afrikában egymilliárd ember kenyere kerülhet veszélybe; Amerikában úgy becsülik, hogy a gomba egymilliárd dollár értékű terményt veszélyeztet. Rick Ward, a Cornell Egyetem munkatársa a szárrozsdának ellenálló búzaváltozatot keres, véleménye szerint azonban a kereséssel már elkéstünk, a válság elkerülhetetlen.


Van kiút?

A tudósok jelenleg világszerte gőzerővel kutatják, hogyan lehetne úgy fokozni az élelmiszerek termelését, hogy közben nem szűkítik tovább a genetikai választékot, sőt ha lehet, rég elfeledett fajtákat is újrahonosítanak. A probléma megoldásában kulcsszerep juthat a világon már működő − Noé bárkáiként is emlegetett − 1400 növénygénbanknak, ahol olyan növények magvait őrzik, amelyek részlegesen vagy teljesen eltűntek mezőgazdaságunkból. Az egyik legjelentősebb központ a Spitzbergákon található nemzetközi magtár. Az Északi-sarktól mintegy ezer kilométerre található, Norvégiához tartozó Spitzbergák egyik szigetén a világ többi vetőmagbankjától kapott mintakészleteket őrzik. Az „ítéletnapi vetőmagszéfet” a tengerszint felett 122 méter magasan tárolják, így a magok még akkor is szárazon maradnak, ha teljesen elolvad a sarkvidék jégsapkája.

A vetőmagok védelmének élharcosaként számon tartott Cary Fowler által létrehozott Globális Kultúrnövény Diverzitási Megőrzési Alap a közeljövőben világméretű maggyűjtő expedícióra készül, aminek célja, hogy tízévi rohammunkával felkutassák a búza, a rizs, az árpa, a lencse és a csicseriborsó utolsó vadon élő rokonait. A kutatók véleménye szerint az akcióra azért van mielőbb szükség, hogy felvértezzék a mezőgazdaságot a következő években, évtizedekben bekövetkező klímaváltozásra, amikor kultúrnövényeink a jelenleginél is sokkal nagyobb veszélynek lesznek kitéve. Az alap tudósai azon fognak dolgozni, hogy átplántálják a jó hozamú, de gyengébb genetikai tulajdonságokkal rendelkező növényekbe az ősi növények olyan szívós tulajdonságait, mint például az aszály- vagy az árvíztűrő képesség.


A magyarországi Noé bárkája

Jánossy Andor agrármérnök és agrobotanikus kezdeményezésének köszönhetően Tápiószelén 1958 óta működik magbank, ahol jelenleg mintegy 900 szántóföldi és zöldségnövény, illetve azok vad rokonfajának százezer magmintáját tárolják. A mintákat hűtött magtárolókban őrzik, részben fagyponton, részben pedig – biztonsági tartalékként – mínusz 20 fokon. Az intézet a termesztett növények géngyűjteménye mellett tavaly megalapította a Pannon Magbankot, hogy a Kárpát-medence vadon élő növényeinek a magjait is megőrizzék.

 


Nyikolaj Ivanovics Vavilov botanikus nevéhez fűződik a világ első magbankjának megalapítása Szentpéterváron. Az éhínség elleni harc egyik legnagyobb XX. századi alakja 1943-ban egy Volga melletti internálótáborban éhen halt, ahová azért került, mert Sztálin kijelentette: magmentő munkássága burzsoá áltudomány. Szentpétervár (akkor Leningrád) német ostromakor a magbank megmentéséért a szovjet hatalom semmit nem tett, így mintegy négyszázezer mag és gyökér veszett oda.

 

Parcsami Gábor

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Világvége
  • Nincs is olyan messze a világvége?
  • A világvége tíz forgatókönyve
  • Katasztrófafővárost építene Japán
  • Képek: A tetoválás, amiért halál jár
  • A „megváltási program befejeződött”: világvége október 21-én?
  • A keresztényszociálisok kívül tudnák a „latrokat”
  • Világméretű feszültséget okoz a vízválság
  • Agymosással vádolják a tiszteletest
  • Új világválság jön: a Világkereskedelmi Szervezet a kormányokat okolja
  • Túléljük a válságot? A jövőkutatás professzorát kérdeztük

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.