Csermely Péter: A hálózat segít kilépni önmagamból

Sodródók és irányítók

- Az embernek vannak különböző útjai, irányai, számtalan dologgal foglalkozik, de mintha az ember nem tudna elszakadni a benne rejlő „egylényegűségtől”. Mit gondol erről?

- A tudomány nem ilyen vonatkozásban tekint a világra. Olyan értelemben persze igen, hogy minden tudósnak van adott szakterülete, „együgyű”, a szó jó értelmében véve. De mi nem erről beszélünk, hanem a világ középpontjában lévő egylényegűségről. Ebből a szempontból zavar a tudomány mai állása, mert a kutatók döntő többsége a világ precíz részleteiről akar egyre többet tudni, s így egyre távolabb kerül a középponttól. A hálózatok kutatása számomra a gondolkodási keret, amivel az emberek baráti körétől kezdve az őket alkotó molekulák szerveződéséig, az általánosítás szintjén minden megfogható. Nem nagyon lehet velem mostanában emberi problémáról beszélni anélkül, hogy arról ne valamilyen hálózattal kapcsolatos megfontolás jutna az eszembe. A hálózatokról egyébként igen épületes beszélgetések születnek, különösen, ha a másik személy problémáit valamilyen tükörben meg is mutatom. Két jól elkülöníthető csoportba oszthatók az emberek, a sodródókra és az irányítókra. Az irányítók fölfedezték, hogy kik is ők valójában, és van képük arról, hogy mi a hivatásuk, a céljuk. Integráns személyiségek.

– Akik fölismerik egymást.

– Igen, és ha például  üzletembereknek, tanároknak, középiskolásoknak fölteszem a kérdést, hogy mennyire van elegük abból a közegből, ahol mozogniuk kell, keresik-e a kapcsolatot azokkal, kik többet és jobbat akarnak, akkor a fejükhöz kapnak, és hamarosan csak úgy áradnak a történetek.

– A hálózatelmélet oldaláról nézve képesek vagyunk hidat és átfedést létrehozni ott, ahol nincs?

– Mondjuk, valaki szélsőjobboldalinak tételezi fel magát. Talán mint fiatal, a jelen pillanatban a szélsőjobbon talált közösségre. De ha jobban megnézem azt a kis végtelent, aki ő maga, kiderülhet, hogy több identitása is van. Ebben az esetben már nem egy Istentől elrugaszkodott lénnyel beszélek, hanem olyannal, akivel uram bocsá’, néha egyet is tudok érteni. Ez természetesen, nemcsak a szélsőséges esetekre értendő…

– Minden leírható hálózatok segítségével?

– Az emberi agy a világról szegényes módon tud gondolkodni, megérezni azonban gazdagon tud.  A hitbéli tapasztalás pedig a világ megismerésének hihetetlenül tartalmas módja. Szavakba szinte nem is önthető. Az emberi gondolkodás arra törekszik, hogy a tudomány szintjén fogalmakban, adott esetben képletekben megjelenítse a valóságot – ez elképesztő leegyszerűsítése a világnak. Ám kiváló mankó a hálózatos gondolkodás. Kimondja ugyanis, hogy a „nagy egész” elemekből áll. És milyen jogon mondom, hogy azokból az elemekből áll? Állhatna másból is? Vagy pedig ezek között az elemek között kapcsolatok vannak – s akkor milyen jogon mondom, hogy ezek vannak, hiszen lehetnek ott másfajta kapcsolatok is? Aztán megállapítom, hogy ezek a kapcsolatok bizonyos erősségűek. Miért épp olyan erősek? Lehetnének más szempontjaim? Ezek mind leszűkítik a gondolkodást, de ez nem baj, mert egyszersmind terelik is.

– Talán látszólag szűkíti le: a „kis” és „nagy” világok összefüggései olyan ismeretekhez juttatnak, melyek több ponton szélesítik a gondolkodásunk spektrumát.

– Valóban, hiszen analógiát adnak saját pszichém és a molekulák működése vagy a társadalom működése között. Szavaink börtönébe sokszor be vagyunk zárva, hiszen a szavak kontextusban értelmezendők. Ezért, ha elkezdünk beszélni, az rögtön meg is öli a kreativitásunkat, hiszen egy szó használata adott kontextus megjelenésével jár. Ahhoz, hogy ebből kilépjünk, valamilyen különleges feltételnek kell teljesülnie. Ez lehet egy szokatlanul laza elme, egy kiemelt pillanat, érzelmileg felfokozott állapot vagy analógia. Azaz, ki kell tudnom lépni magamból, szavaim korábbi kontextusából és vissza kell tudjak tekinteni korábbi magamra: mit beszéltem, miért volt olyan a beszédmódom, milyen kontextusban. Át kell tudnom értékelni, amit akkor beszéltem, adott esetben más szavakat használva ugyanannak a fogalomnak a lényegét ki kell tudnom fejezni - na, erre jó a hálózat. Tudniillik segíti a kilépést magamból és a kívülről vizsgálódást anélkül, hogy skizofrén lennék.

– Igazolt tény, hogy hat barát láncolatán át bármely célszemélyig eljuthatunk, még a pápáig is. A Föld „kisvilág”, ahogy azt 1929-ben Karinthy Frigyes is leírta. 

– Ne felejtsük el, hogy nagy trauma, Trianon után írta ezt Karinthy. Ekkor rájött az ország, hogy mindenkinek, aki itt maradt, a továbbiakban együtt kell haladnia a többiekkel. A világháború és a forradalmak után nem merülhet föl, hogy az emberek egymás ellenében dolgozzanak. Ez akkoriban fontos kérdéssé vált. Úgy érzem, hogy rájöttek arra, hogy együtt kell boldogulniuk. Őszintén remélem, hogy mindez ekkora trauma nélkül ismét megtörténik.

– Isten lehet a hálózat része?

– Az én felfogásomban Isten nem a hálózat része, hanem az egésze. Mindennek az egésze, ami csak hálózatba szervezhető. Ilyen értelemben ő a lényege. Agyunk számtalan féle sejtet tartalmaz, ezek össze vannak kötve. Ez így önmagában azonban semmitmondó dolog.  De hogy ezzel az eszközzel át lehet élni a legmélyebb érzelmeket, a szerelmet, bánatot és a gyászt... Valahogy így különbözhet Isten attól, amit látunk. Tökéletesen más dimenzió, amiről fogalmunk sincs. Ebből számomra, mint tudós számára, logikusan következik, hogy a vallás nem lehet más, mint a szeretet vallása.

 Gyimesi Ágnes Andrea

• Cimkék:
hálózatkutatás kommunikáció

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére