Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-02-08 13:40:00

Genetikai hajlam a depresszió hátterében

Öröklődő melankólia

A súlyos depresszió élettani hátterét régóta vizsgálják. Egy új kutatás szerint az agy öröklött alulműködése is ludas az egész életet beárnyékoló hangulatzavar kialakulásában.

A depresszió – vagy régi nevén melankólia – része kultúránknak, a művészeteknek, a filozófiának. Filozófiai forrásokra támaszkodva azt mondhatjuk, hogy a depresszió az életminőség ellentettje, negatív életminőség. A depressziós szenvedésének forrása a negatív önmeghatározás. A betegek szövegeiben a "kell" típusú kijelentések uralkodnak, s a döntések helyett, a sémák szerinti passzív elszenvedés jellemző rájuk.

Azok az emberek, akik genetikailag hajlamosak az étvágyat és a stresszt szabályozó egyik agyi vegyület alacsonyabb szintű termelésére, a súlyos depresszió nagyobb kockázatának lehetnek kitéve – mondja egy új kutatás.

Az eredmények újabb megvilágításba helyezik azt a kérdést, miért befolyásolhat a depresszió egyes embereket másoknál nagyobb mértékben. A Michigani Egyetem kutatói szerint a felfedezés abban is segítséget nyújthat, hogy a jövőben személyre szabottabb terápiákat lehessen kifejleszteni.


Mindennek az NPY-szint az oka?

Az Archives of General Psychiatry szaklapban közzétett tanulmányhoz három különböző módszert használtak fel. A kutatók először három osztályba sorolták az alanyokat az Y-neuropeptid alacsony, közepes és magas kifejeződése alapján. A kísérletek során a kutatók azt vizsgálták, hogyan jellemzik az alanyok érzelmi állapotukat egy stresszes esemény előtt és után. A stresszt úgy váltották ki, hogy sóoldatot fecskendeztek az alanyok állkapocs izmába, ami körülbelül 20 percig mérsékelt fájdalmat okozott.

– Az alacsony NPY szinttel rendelkezők a fájdalom előtt és után is negatívabbak voltak; vagyis érzelmileg reagáltak a fájdalomra való előkészület során is, és akkor is, amikor közvetlenül az élmény után beszámoltak az eseményről – írták a kutatók.

A szakemberek végül súlyos depresszióban szenvedő betegek genotípusát vizsgálták, és kiderítették, hogy a kontroll csoporthoz képest az alacsony NPY szinttel rendelkezők sokkal nagyobb arányban szerepeltek a depressziós csoportban.

– Ezek olyan genetikai jellemzők, amelyeket mérni lehet az emberekben – mondta a tanulmányt vezető Brian Mickey, a Michigani Orvostudományi Egyetem kutatója. – Reméljük, ennek segítségével értékelni tudjuk egy bizonyos személy vonatkozásában a depresszió és a szorongás kialakulásának kockázatát.


-nemesi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.