Tudomány
2011-05-18 09:02:00
Igazolja a kutatás a BibliátLétezett a közös emberi nyelv
Egyetlen forrásból származik Földünk valamennyi nyelve – állítják a beszéd eredetét kutató brit és ausztrál szakemberek.
Az Oxfordi Egyetem és az Aucklandi Egyetem kutatói több száz nyelv vizsgálata nyomán a beszéd kialakulásának gyökereit ugyanarra a helyre, Afrikába és ugyanarra az időre, mintegy 150 ezer évvel ezelőttre vezették vissza.
– Azt gondoljuk, hogy ez az első nyelv volt „a civilizáció ugródeszkája, amely a tevékenységek összehangolását, együttműködést eredményezett, ami azután az emberiség terjedéséhez vezetett... Elvezethetett a versengéshez is, amely lökést adott" az emberiség fejlődéséhez – idézte Quentin Atkinsont, az Aucklandi Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatóját a The Daily Telegraph című brit napilap honlapja. Atkinson 504 nyelvet vizsgált meg abból a szempontból, hogy ezek hány fonémát – a szó jelentését megváltozató nyelvi egységet – tartalmaznak. Meglepetésére közvetlen kapcsolat volt a civilizáció kora és a nyelvében lévő fonémák száma között.
A beszélt nyelvben a fonéma a hangok olyan elemi, elvont egysége, amely szavakat különböztet meg egymástól. Önálló jelentéssel nem rendelkezik, hanem jelentésmegkülönböztető szerepe van. Egy fonéma több olyan hangot képvisel, amelyek fonetikailag hasonlók vagy fonológiailag közel állnak egymáshoz.
Fonémák és lejegyzésük
A nyelvtől és a felhasznált ábécétől függően az egyes fonémákat gyakran ugyanazzal a betűvel írják; azonban számos kivétel van e szabály alól (különösen az angol írásban).
A magyarban 38 fonéma van (14 magánhangzó és 24 mássalhangzó), az angolban 40, ami az összes nyelv közül átlag fölöttinek számít. A piraha nyelvben csak 11, míg a !xu nyelvben 141.
A nyelvészek gyakran az IPA (Nemzetközi Fonetikai Szövetség) által kialakított nemzetközi fonetikai ábécé jeleit és az egyes nyelvekre alkalmazott kiegészítéseket használják a fonémák leírására, az „egy jel = egy önálló hang” elvére támaszkodva. Ha az IPA jelei nem érhetők el, létezik egy bővített jelkészlet az IPA-jelek sima szövegként való leírására: ez az X-SAMPA.
A magyar nyelv fonémái közé tartoznak például a mássalhangzók csoportjának elemei, mint a /p/ és a /b/. E kettőt például mindig következetesen írják, mindkét hangot egy-egy betűvel. A fonémák azonban nem mindig nyilvánvalóak az írott nyelvben, így például amikor betűkapcsolatok jelölik őket (például <cs> = /ʧ/).
Ami az egyik nyelvben allofón (olyan beszédhangváltozat, amely ugyanazon fonéma kategóriájába tartozik), az egy másik nyelvben fonéma lehet. Az a hang, ami az egyik nyelvben egyetlen fonéma, egy másik nyelvben több fonéma együttese lehet. A <léc> (ejtve: /le:ʦ/) szó végén lévő hang például ugyanaz, mint az angol <boots> (ejtve: /buts/) szó végén lévő hang, és noha ugyanolyan hosszúak, a magyar szó három fonémából áll (/l/ /e:/ /ʦ/), az angol pedig négyből (/b/ /u/ /t/ /s/): a magyarul <c>-vel jelölt hang ugyanis az angolban csak két különálló fonémából jöhet létre.
Fonológiai szélsőségek
Az összes beszédhang közül, amit az emberi hangképző szervek produkálni tudnak, az egyes nyelvekben jelentősen eltér, hogy hány hangot tekintenek különállónak. Az abház egyes nyelvjárásai csupán 2 fonémikus magánhangzót ismernek, sok amerikai indián nyelv 3-at, a pandzsábi viszont 25-öt. A rotokaszban (amelyet Pápua Új-Guineában beszélnek) csak 6 mássalhangzó van, a !xu nyelvben viszont (amelyet Dél-Afrikában beszélnek, a Kalahári-sivatag környékén) több mint 100.
Az egyes nyelvekben létező fonémák teljes száma a rotokaszban lévő mindössze 11-től vagy a hawaiiban lévő 13-től egészen a !xu-ban előforduló 141-ig terjed. Ezek között lehetnek ismerős hangok, mint a /t/, /s/ (magyar <sz>) vagy /m/; és lehetnek számunkra egészen szokatlanul képzett hangok (lásd még: csettintő hangok, hangképzés, levegőáramlási mechanizmusok).
A magyar nyelv egy elég bő, 14 tagból álló magánhangzó-készlettel rendelkezik, noha 24 elemű mássalhangzó-rendszere nem áll messze az átlagostól. Mindez eltér a latin ábécén alapuló köznapi értelmezéstől, itt ugyanis 30 mássalhangzót találunk (a fonémák írásjele mellett a 'dz' és 'ly' betűkapcsolatot, illetve az idegenből átvett 'q, w, x, y' betűket).
A legáltalánosabb hangrendszerek öt magánhangzóból állnak: /a/, /e/, /i/, /o/, /u/. A legáltalánosabb mássalhangzók a /p/, /t/, /k/. Nem minden nyelv rendelkezik ezekkel: a hawaii nyelvből hiányzik a /t/, a mohawk nyelvből pedig a /p/; de minden ismert nyelvben létezik legalább kettő a fenti háromból. Ha a három közül valamelyik hiányzik, akkor a nyelvben /ʔ/ hangot (glottális zárhangot) találunk. A legritkább hang valószínűleg a cseh nyelvben fordul elő, jele az „ř” betű (neve: hacsek-r, ami a Dvořák névben is szerepel); a nyelvek körében egyedülállónak tűnik.
Közös ősi nyelv
Csak az ausztráliai djirbál nyelv használ hat képzési helyet; az összes többi nyelvben kevesebb fordul elő. Miközben sok afrikai nyelvben több mint 100 fonéma van, a hawaii nyelvben csak 13. Az angolban, a franciában és a németben pedig körülbelül 45-45. Bolygónk azon területein, amelyeket néhány évszázaddal ezelőtt gyarmatosítottak, kevesebb a fonéma a helyi nyelvben. Míg az ősi civilizációk területein élő népek használják a legtöbb fonémát – mutatták ki a szakemberek.
A kutató a nyelv eredetének helyét Afrikába vezette vissza mintegy 150 ezer évvel ezelőttre, amikor a barlangi művészet – mint a kommunikáció legősibb formája – elkezdődött. „A bizonyítékok azt mutatják, hogy a nyelvnek egyetlen, nem pedig több függetlenül fejlődő eredete van” – hangoztatta Atkinson, aki kutatásainak eredményeit nemrégiben a Science tudományos szaklapban tette közzé
mi/mti
|
