Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-09-24 10:15:00

Mégiscsak kaptak a szatellitből Észak-Amerikában

Kanadában szóródtak szét a műhold darabjai

A kiszolgált amerikai műhold szombat hajnalban áthatolt az atmoszférán, és széttört darabjai feltehetőleg Kanadában szóródtak szét a NASA szerint.

Elképzelhető, hogy kanadai twitterezők e darabokat látták, amikor törmelékek lehullásáról számoltak be. Okotoks annak a városnak a neve - a nyugat-kanadai Calgarytől délre - amely felett látták a lehulló törmelékeket.


Semmi konkrét

Az Európai Űrügynökség (ESA) szóvivője a németországi Darmstadtban közölte, hogy a szervezet számítása szerint a műhold közép-európai idő szerint 6 óra 20 perckor csapódott be, de az amerikai társhivatal ezt még nem erősítette meg. A becsapódási területről csak annyit tudott mondani a szóvivő, hogy nem Európában van, hanem valószínűleg Észak-Amerikában.
A NASA előzetes számításai szerint közép-európai idő szerint szombat hajnalban, 5 óra 45 perc és 6 óta 45 perc között kellett becsapódnia a szatellitnek, de az amerikai űrkutatási hivatal nem tudta meghatározni, hogy darabjai hol szóródhatnak szét.

Mint arról már írtunk, az Upper Atmosphere Research Satellite (UARS) távérzékelő műhold már 2005 óta nem üzemelt. 1991 szeptemberében a Discovery űrrepülőgép szállította a világűrbe és állította Föld körüli pályára. Az 10,7 méter hosszú, 4,5 méter széles és körülbelül 6 tonna tömegű amerikai tudományos műhold legnagyobb "visszatérő" darabja valószínűleg 136 kilogramm, az összes törmeléké pedig nagyjából 500 kilogramm tömegű. A többi eléghetett a légkörben.

mti

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Égi jel
  • Ezt okozta az elmúlt tíz év legnagyobb mágneses vihara
  • Ma érte el a Földet a legintenzívebb napkitörés!
  • Égi katasztrófa: kihunyt a Naphoz hasonló csillag
  • Már nem kell tartanunk az űrszondától
  • Hamarosan elrobog felettünk az űrszonda
  • Lázban tartja a világot az űrszonda
  • Ő a világűr legújabb „sztárja”
  • Megvan, hogy mikor csapódik be az űrszonda
  • Valós veszély! Magyarországra zuhan a műhold?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.