- Címlap
- Társadalom
- Világhír
- Életmód
- Kultúra
- Tudomány
- Sport
- Egyház
- Beszállhatok?
- Blogok
- Fórum
- Dossziék
- Film
- Videók
- Játék
- RSS
![]() |
Tudomány
2010-11-30 07:06:00 „A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak”.Isten a tudomány poharában![]() „Az első korty a tudomány poharából ateistává tesz. A pohár alján pedig ott van az Isten!” – vallhatta volna Heisenberg kijelentését Isaac Newton is, aki amellett, hogy a modern fizika és matematika alapjainak lefektetésével felforgatta kora tudományos világképét, ideje nagy részét a Biblia tanulmányozásának szentelte. Többször leszögezte, hogy az általa felfedezett gravitáció „megmagyarázza a bolygók mozgását, de nem képes megmagyarázni, hogy ki állította őket pályára. Isten irányít mindent, és tudja, mit lehet és mit nem.” A tudomány és a vallás viszonyában ezután századokig az utóbbi tartotta fenn magának a végső kérdésekre való válaszadás jogát. Aztán a relativitáselmélet, az atomfizika, a kvantummechanika fejlődése révén beköszöntött a modern fizika kora: a világ elveszítette abszolút jellegét. Ez ráirányította a természettudósok figyelmét is a lét alapvető kérdéseire.
Paul Davies
Paul Davies az utóbbi mellé tette le voksát. Közel húsz éve foglalkozik a világegyetem első és utolsó három percének lehetséges történetével, miközben megpróbál hidat verni tudomány és kereszténység közé. Ezért 1995-ben Templeton-díjjal jutalmazták. Hozzá hasonlóan John Polkinghorne, a részecskefizikusból lett anglikán teológus is szereti a világot legalább két különböző optikával figyelni, s lehetséges kapcsolódási pontokat keresni a megfigyelési módok között: „nem akarok vasárnap pap lenni és hétfőn fizikus, hanem mindkét napon mindkettő” – mondja, eleve torznak tartva a szélsőségekhez vezető szembeállító diskurzust. A tudomány fenegyerekei A vitát sem a szcientista-materialisták, sem a modern tudományokat istentelennek tartó fundamentalista teológusok nem viszik előbbre. Stephen Hawking
A beszédszintetizátorral kommunikáló, kerekesszékének számítógépét fej- és szemmozdulatokkal irányító élő legendának sok konfliktusa akadt első feleségével, aki mélyen vallásos ember. Hawking idén szeptemberben megjelent, hatalmas botrányt kiváltó A nagy terv című könyvében azt állítja, hogy „a világegyetem képes létrehozni önmagát a semmiből” a gravitációhoz hasonló törvényeknek köszönhetően. „Nincs szükség Istenre, hogy szikrát adjon és beindítsa az univerzumot.” Hawking hatását a fizika tudományra Einsteinéhez hasonlítják. A kócos, zokni nélkül járó Einsteint egyesek ateistának, mások istenhívőnek vélik. Ő maga valahol a kettő közötti kíváncsi keresőnek, „mélyen vallásos hitetlennek” vallotta magát. Elutasította az antropomorfizált Isten-képet, ám vallásos áhítattal csodálta a világegyetem harmóniáját: "Elég elgondolkozni az Univerzum csodálatos felépítésén, amit csak homályosan tudunk felfogni, és alázattal próbáljuk egy elenyésző részét megérteni a természetben megmutatkozó értelemnek." A zsidó származású, eredeti vallását sohasem gyakorló Einstein gyermekként mélyen keresztény érzelmű volt. Később is fontosnak tartotta a lélek fogékonyságát a vallásos hit iránt, amelyet szerinte a művészetnek és a filozófiának is támogatnia kell. Sőt, ahogy mondta: „a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak”.
Szelják Szilvia
|
![]() Hírsor
![]() A hét java
|
![]() |
|
![]() |