Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-07-10 16:00:00

Megtalálták a fájdalom forrását

Hétköznapi csodaszerek napégésre

A leégés a nyár egyik legkellemetlenebb sérülése lehet, fájó, vörös hámló foltok jelezhetik hetekkel is később: túl könnyelműen vettünk napfürdőt.

Az ABC News közzétette a jelenséggel kapcsolatos, legújabb kutatások egyikét: egy molekula felelős a leégés kapcsán keletkező, csillapíthatatlannak tűnő fájdalom fenntartásáért – ám ennek hatása blokkolható. Stephen McMahon, a londoni a Guy Medical School élettan professzora kijelentette: eddig nem volt ismeretes, hogy egy fehérje felel a leégés miatti fájdalomreakció intenzitásáért.


Megvan a fájdalom fehérjéje

Kimutatták: a CXCL5-jelzetű fehérje szintje minden megvizsgált leégési fájdalom esetén megemelkedett, amint patkánykísérletekben blokkolták ezt a molekulát, látványosan csökkent a fájdalom. Az eredményeket a Science Translational Medicine legutóbbi számában publikálták, ebben McMahon kijelentette: nem gondolja, hogy a fájdalom hosszú távú blokkolása jó ötlet lenne, hiszen ez az inger védő szerepet játszik, figyelmeztetés egy esetlegesen nagyobb veszélyre.

Nem szabad ugyanis viccelni a leégéssel: ez ugyanis egy válaszreakció a bőrt terhelő, különösen magas ultraibolya-sugárzásra. Ez a behatás elpusztítja a bőrsejteket, maradandó károsodást okoz a DNS-ükben, sőt bőrrák kialakulásához is vezethet. A test reakciója gyors: a veszélyben lévő, de még élő sejtek táplálására a keringési rendszer nagyobb vérmennyiséget pumpál a leégett területre, ez okozza a duzzanatot és a pirosságot. A vérbőség miatt a sérült hámrétegből plazma szivárog, ami hólyagokat képez.


Aszpirinnel, mentollal

Dr. Darrell Rigel, a New York-i Egyetemen található Langone Medical Center bőrgyógyásza a hagyományos védekezési formák hasznosságát erősíti meg: széles karimájú kalap, fényvédő krémek és a tűző napsugarak kerülése a legjobb út a bőrrák elkerüléséhez. Ám, ha a leégés megtörtént, a legjobb tünetcsillapító az aszpirin, ami nem szteroid gyulladáscsökkentő, és hatásmechanizmusát tekintve a paracetamol-hatóanyagot tartalmazó készítményeknél is hatékonyabb.

A leégett bőrfelületek hűtését leghatékonyabban a mentholt tartalmazó krémek segíthetik. Mivel a leégett bőrfelület elveszíti a víz-visszatartó képességének zömét, külső víz-utánpótlásra is nagy szükség van, ezt sok folyadék fogyasztásával és vazelin tartalmú krémek segítségével érhetjük el hatékonyan. A szervezet közel 28 napon belül képes teljesen pótolni az elpusztult hámsejteket, éppen ezért a leégett felület hámlását nem szabad erőltetni, hiszen az erővel lehúzott felületen heg képződik, ami további fertőzések kialakulásának gócpontja is lehet. A hólyagos leégés esetén egy napi pihenés feltétlenül szükséges.

 

ABCNews/-mi- 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.