Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-09-30 10:30:00

A NASA megtalálta a legtöbb veszélyes aszteroidát

Egy egész nagyvárost elpusztíthat a kisbolygó

Sikerült feltérképezni azoknak a nagyméretű aszteroidáknak a 93 százalékát, amelyek veszélyeztethetik a Földet.

A NASA csütörtöki, legfrissebb közleménye szerint ebbe a kategóriába 1005 méteres vagy annál nagyobb átmérőjű kisbolygók tartoznak. A NASA égbolt-feltérképező infravörös űrtávcsöve 911-et megtalált abból a 981-ből, amelynek létezését a csillagászok számításai alapján feltételezték.


Zuhanó égitestek

– Most már tudjuk, hogy a nagy többségük hol van és merre tart. Ez jelentősen csökkentette a kockázatot – jelentette ki Amy Mainzer vezető csillagász.


Pusztító lehet. Fotó innen

Az amerikai űrkutatók jelentősen, 44 százalékkal csökkentették a közepes (91-1005 méteres átmérőjű) aszteroidákkal kapcsolatos becslésüket. Amíg korábban úgy gondolták, hogy 35 ezer ilyen létezik, a WISE által a Földre sugárzott információk alapján ezek számát most 19.500 körülire teszik. Konkrétan azonban eddig csak 5200-nak sikerült a nyomára bukkanni. Egy közepes mérető aszteroida becsapódása képes elpusztítani egy egész metropoliszt.

– Még mindig több tízezernyi olyan van belőlük, amelyet meg kell találnunk – mondta Mainzer.
A WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) műholdat 2009-ben lőtték fel, kifejezetten azzal a céllal, hogy felderítse az eddig rejtett aszteroidákat. A programot a NASA kaliforniai Sugárhajtás Laboratóriuma felügyeli.

A WISE a több millió apró aszteroida mozgását már képtelen megfigyelni. A műholdon egyébként a közelmúltban elfogyott a hűtőfolyadék, ezért annak rendszereit hibernálták.

mti

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Égi jel
  • Ezt okozta az elmúlt tíz év legnagyobb mágneses vihara
  • Ma érte el a Földet a legintenzívebb napkitörés!
  • Égi katasztrófa: kihunyt a Naphoz hasonló csillag
  • Már nem kell tartanunk az űrszondától
  • Hamarosan elrobog felettünk az űrszonda
  • Lázban tartja a világot az űrszonda
  • Ő a világűr legújabb „sztárja”
  • Megvan, hogy mikor csapódik be az űrszonda
  • Valós veszély! Magyarországra zuhan a műhold?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.