Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-01-04 17:44:00

Alternatív gondolkodásmód

„Valami él engem” – interjú Feldmár Andrással

Sorozatunkban ismert személyeket kérdezünk hitükről, életfilozófiájukról. Feldmár András pszichiáter nemcsak pszichoterápiában alkalmazza a hallucinogéneket, hanem ezeket a vallásos tapasztalat eszközeinek is tartja.

– Nemcsak tudományos kutató, hanem egyfajta filozófiát is képvisel, és gyakran hangsúlyozza a szavak szerepét... 

– Nagyon oda kell figyelnem a szavakra, mert bár én magyarul kezdtem beszélni, később angol nyelvterületre kerültem. Minden nyelv másképp szeleteli a valóságot. A valóság olyan komplex, hogy szimbólumokkal, például a szavakkal, még csak megközelíteni sem lehet a leírását. Hasonlít mindez  a terep és a térkép közötti kapcsolatra, a térkép csak egy vázlat, de utal valamire. A költészeten és a művészeten keresztül rámutathatunk  dolgokra, amelyek túl komplikáltak ahhoz, hogy lineárisan leírjuk őket, de azért közelíthetünk feléjük. Harmadik elemként megjelenik az, amit elképzelünk. A pszichoterápia az a foglalkozás, aminek segítségével arra használjuk a szimbólumokat, hogy a képzeletből kibogozzuk a valóságot. A szavakat használhatjuk arra is, hogy elfedjük a valóságot, de arra is, hogy előhívjuk azt. Freud mondta, hogy az olyan mondatok, amiben az „én" és a „magam" kifejezések szerepelnek, többnyire nem fedik a valóságot. Freud szerint, ha valaki azt mondja, hogy „én utálom magam", valójában ez a kijelentés azt az élményt bújtatja, hogy például az anyám utál engem, csak azért érzem, hogy utálom magam, mert könnyebb számomra, ha ezt mondom, mintha bevallanám magamnak, hogy az anyám nem fogad el.

– Létezik ön szerint önmegismerés?

– Úgy ismerem meg magam, ha próbatételben veszek részt. Ha görög fiatalember lennék, s meg szeretném tudni, hogy bátor vagy gyáva vagyok-e, el kellene mennem a csatába. Csak élményeken keresztül vagyok képes megismerni magam, minél több kontextusba szállok be, ez annál jobban sikerül.  Az ember így is, úgy is megismerheti magát, nem feltétlenül csak pozitív az élményeken keresztül. Mindenféle szerepeket kényszerítenek ránk. Az anyánkat mondjuk az érdekli, hogy eljátsszuk az ő jó kislányát, kisfiát azért, hogy ő jó anyát tudjon játszani. Aztán az iskolában jó tanulót kell alakítanunk, ha nem ez történik, akkor baj lesz. Az ember egyre inkább beleszorul ezekbe a szerepekbe. Akik terápiára jönnek hozzám, akik már föl sem akarnak kelni, olyan depresszívek, akik öngyilkosok akarnak lenni, gyakran teljesen beszorultak a szerepeikbe.  Apát kell játszaniuk, jó munkaerőt, jó férjet, ám a színészről, aki az apát játssza, senki nem akar tudni. S így nagyon el lehet fáradni, hiszen soha egy pillanat sincs, amikor az illető önmaga lehet.

– Az önismeret hogyan segíthet?

–  Az  önvizsgálatnak akkor van értelme, ha nem a szerepeimmel akarok ismerkedni.  Büky Dorkával idén nyáron írtuk meg ezt a kérdéskört A barna tehén fia című könyvünket, amiben régi székely meséről beszélgettünk. A mese főhőse egy kisfiú, Laci, a barna tehén fia, aki számtalan véres próbatételen keresztül jut el a boldogságáig. A mese olvasása, elemzése és a könyv megírása közben gyakorlatokat, önismereti próbatételeket találtunk ki, és erre felépítettünk egy egész rendszert, amit Mesekör önismereti csoportnak neveztünk el.  Kipróbáltuk önmagunkat, többek közt azt is, hogy hogyan lehet együtt dolgozni, ha két ember a világ két végén él is. És kipróbáltuk, hogy hogyan működik egy ősrégi mese a 21. században.

– Van olyan ember, aki állandóan önmaga tud lenni?

–  Őket fel lehet ismerni, de akik állandóan szerepet játszanak, először nagyon megijednek tőlük.

– Mikor volt az első olyan élménye, amikor valóban magára ébredt ?

– Voltam már úgy 27 éves, amikor a zavar megszűnt bennem, és megértettem, hogy minden rendben van. Akkor jöttem rá, hogy a dolgoknak rendje van, és ahelyett, hogy erőlködnék, inkább relaxálnom kell. Ekkor beláttam, hogy van valami, ami „engem él". Ez nem vallásosság –  nyilvánvaló élmény. Nem tudom, hogy dobogtassam a szívemet, hogy működtessem a májamat, valami összerakott engem az anyám méhében. Tehát az egómnak félre kell állnia, és csak csodálkozhat azon, hogy élek. És hát ha az almafán terem az alma, akkor az almafa nem lehet butább, mint az alma. Tehát az almában lévő intelligenciának valahonnan jönnie kell…

– Mikor ráismert erre, megszűnt a félelem?

– Addig az volt az iránytűm, hogy elkerüljek kényelmetlen dolgokat, attól kezdve a vágy irányítottt. Persze, a mai napig félek, de már nem kalkulálom bele a félelmet az elhatározásaimba, inkább a vágyaim felé megyek.

– Ez nem önző dolog?

–  D. H. Lawrence arról beszél, hogy ahonnan az életem jön, az szent hely, s onnan jönnek a vágyaim is. Itt vigyázni kell, mert amikor az ember szerepeket játszik, elnyomja a vágyait. Kiszippantják a valódi vágyakat, és beinjekciózzák olyanokkal, melyek hasznosak a társadalomnak, a családnak. Időbe telik, míg az ember rájön, mik is az ő saját igaz, valódi vágyai. Ezek azért szentek, mert pontosan onnan jönnek, ahonnan az életem. Oda kell figyelni rájuk. Csakúgy mint Lawrence, William Blake is tudta ezt, azt mondta, hogy egy igazi vágyat nem teljesíteni rosszabb, mint megölni egy csecsemőt.

–  Minden egyszerre van, írja A tudatállapotok szivárványa című könyvében...

– Ez egy bizonyos meglátás, lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem... Az biztos, hogy ha az ember különösen odafigyel az élményeire, csak a „most” létezik. Úgy teszünk, mintha veszélyes lenne teljesen odaadni magunkat a jelennek, mindent felhasználunk, hogy ne legyünk benne. Van, hogy a jövőtől félünk, vagy a jövőtől akarunk valamit, vagy a múltat sajnáljuk, de nem vagyunk a mostban. A tanítómesterem, R. D. Laing pár hónappal a halála előtt, azt mondta, hogy mielőtt meghal, nagyon szeretne egy napot úgy eltölteni, hogy minden élő pillanat varázsában részt vesz. Hogy huszonnégy órán keresztül minden pillanatban jelen van. Jézus azt mondta, hogy ő ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott ő megjelenik az övéinek. Én nem vagyok keresztény, s nem úgy értelmezem, hogy itt lesz Jézus, hanem úgy, hogy valami történik, ami mindkettőnknek megadja azt az élményt, hogy egyek vagyunk.

– Azt írja, hogy sokkal több létezik annál, amit képesek vagyunk meglátni. Ezt a keresztények is vallják. 

– De én nem a Bibliából vettem ezt, hanem minden ilyen gondolat egy páciensemtől jön. A Tudatállapotok szivárványában írok erről az emberről, aki valamit vagy valakit engedett magán keresztül. Diktált neki vagy megszólalt rajta keresztül, és ez a lény azt állította, hogy nincsenek előző életek, hogy minden egy, csak a mi idegrendszerünk olyan, hogy nem tudunk mindent egyszerre átélni, és kiteregetjük, sorozatba rakjuk a dolgokat, de a valóság nem sorozat. Az csak van.

– Kijavíthatom-e a múltam, ha megváltoztatom a jelenemet? Mondjuk a bűnbocsánattal, nem keresztényként, mit tud kezdeni?

– Szerintem ami megtörtént, megtörtént. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem kérhet bocsánatot, a gyerekek például nagyon megbocsájtóak. Azt nem mondanám, hogy ami megtörtént, ki lehet törölni. Az viszont igaz, amit a karma jóga gyakran említ, hogy nem lehet olyat mondani vagy tenni, aminek csak jó, de olyat sem, aminek csak rossz következményei vannak. Ez olyan, mint egy motorcsónak, aminek az oldalán végén mind a két irányba mennek a hullámok. Az ember bármit tesz, annak vannak jó és rossz következményei, és ezen nem lehet segíteni. Ha az ember nem akar rosszat tenni, akkor meg kell halnia, vagy paralízises állapotba kerülni. Lehet, hogy a katatón állapotban lévő emberek azért merevednek meg, mert átérzik annak a felelősségét, hogy bármit is mozdulnak, ha csak a jobb kezüket innen oda teszik, annak következménye van. Ha az ember vigyáz arra, hogy ne tegyen rosszat, abba bele lehet halni.

– Ha a vágyait követi, akkor nem talán is dönthet rosszul?

– Csak dönteni lehet. Olyan döntés is van, hogy nem döntök, csak ott maradok a válaszút pontján, de akkor triviális lesz az életem. Minden rettenetesen unalmas lesz, hiszen arra várok, hogy mások határozzanak a dolgokban.

– Mi a történet ön szerint? Az önmagunk által folyamatoson írt sorstörténetünk?

– A görögök a sorsban hittek. Úgy gondolták, olyanok vagyunk, mint a marionettbábok, melyeket az istenek mozgatnak. A zsidók jöttek rá arra, hogy van még valami: a végzet (az angol destiny-ből), mely egész más, mint a sors (az angol fate-ből). Mózes mondta, hogy a sorsunk az, hogy rabszolgák legyünk Egyiptomban, de menjünk, és hagyjuk ott a sorsunkat, vonuljunk ki. Ez volt az exodus. Szerintem akkor írom a saját történetemet, mikor rájövök, hogy van szabad akaratom. Persze, abban valószínű, hogy semmi akaratom nem volt, hogy 1940-ben zsidóként születtem Magyarországon, éppen akkor, mikor Hitler már felénk tartott. Ami akkor és ott történt velem, ahhoz még semmi közöm nem volt, az a sorsom. Az is, hogy férfinak születtem, hogy magyar volt az anyanyelvem. De az, hogy most Vancouverben élek, angolul beszélek, azt teszem, amit akarok és nem azt, amit nem akarok, az már a végzetem kidolgozása. Még ha illúzió is a szabad akarat, és ez klinikailag is nagyon fontos, úgy gondolkozom róla, hogy vagy mindannyiunknak van, vagy egyikünknek sincs szabad akarata. Felmerül a kérdés, hogy miért vagyunk felelősek? Szerintem, nincs olyan, hogy én felelősebb vagyok, mint más. Vagy egyikünk se felelős, mert csak bábok vagyunk, vagy mindannyian felelősek vagyunk, mert van szabad akaratunk. Ezt nem kell elhatározni. Úgy gondolom, ha az ember azt hiszi, hogy determinált, akkor depresszionált lesz, én nem akarok depresszív lenni, inkább küzdök azzal, hogy mit kezdjek a szabad akaratommal.

– Sokat beszél a hipnózisról... de az önmagával teljesen azonos ember valószínűleg nem hipnotizálható.

– Én nem lennék ennyire arrogáns... Azt mondanám, az ember soha nem tudja, hogy mennyire van hipnotizálva. Ez olyan, mint a felébredés. Az ember úgy érzi, hogy jaj, de jó, felébredtem, de két hét múlva újra felébredünk, és fogalmunk sincs arról, hogy ennek hány rétege van. Lehet, hogy végtelen rétegeken kell keresztül mennünk. Addig, amíg vannak szavak, addig lehet, hogy állandóan hipnózisban vagyunk. Szavak nélkül nem tudunk gondolkodni, viszont, ha gondolkozunk, megváltozik az érzékelésünk, megváltozik minden. Ha vissza tudnánk menni oda, ahol még nem voltak szavak. Ezt az LSD néha megteszi.

Gondolatainkhoz térélmény is kapcsolódik. Ha gondolok valamire, látom is, ezen felül az eddig megszerzett tapasztalataim is hozzáadódnak, s ez már egészen más dimenziót eredményez...

– Amikor az ember rájön arra, hogy elkerülhetetlenül egyedül van, az óriási sokk a számára. Valójában soha senki nem fogja megismerni az én életélményemet, és soha senkinek az életélményét nem fogom tudni átélni. Ha valakinek hozzáérek a kezéhez, nem fogom megtudni, mit érez, és ő sem fogja tudni, hogy én mit érzek. A szavak nem segítenek. Élményvilágom izolálva van, és hiba volna azt képzelni, hogy ön is úgy van a világban, ahogy én.

– Van-e istenélménye?

– Attól függ, hogy mire mutat az a szó, hogy Isten. Ha ez a szó a legnagyobbra céloz, amiben én valaha is részt vehetek, akkor van. Tisztán és mélyen érzem, hogy nem vagyok elszigetelődve, hanem egy pici cseppje vagyok, mondjuk egy lábos víznek, ami állandó forrásban van.

– Az  istenélmény, a csodaélmény, az azonosságélmény csak megtörténik velünk, nem megidézhető?

– Igen, szerintem ezt hívják kegyelemnek. Akarattal elérhetünk a mennyország kapujáig, de a kulcs a másik oldalon van. A kaput akarattal nem lehet kinyitni, ha az ember épp ott áll, amikor nyílik, szerencséje van. Annyit tehetünk, hogy ott vagyunk, mikor kinyílik. Akármit csinálhat az ember, imádkozhat, fejre állhat, megszaggathatja a ruháit, az ajtó nem nyílik ki. A gnosztikusok Istenhez a saját élményükön keresztül közelítenek. Az egyházak valami olyanról beszélnek, ami valakinek az élménye volt, és azok, akik olvassák, csak elhiszik. Az organizált hittel élőknek gyanúsak a gnosztikusok, mert ők arra mutatnak rá, hogy az Istennel való találkozáshoz nincs szükség az egyházra.

– A nevéhez kapcsolódik az LSD használatával kapcsolatos kérdéskör. A fiatalok körében rendkívül népszerű az ügyben vállalt állásfoglalása. Nem gondolja, hogy abban a kultúrában, ahol rengetegen függnek tudatmódosító szerektől, bajba sodor embereket?

– Sok helyütt elmondtam, hogy az LSD használatát komoly előkészületek kell, hogy megelőzzék, biztonságos helyzetet kell teremteni, ahhoz, hogy  terápiában használjuk.  A pszichoterápia akkor használja, ha már létrejött egy bizalmi kapcsolat, és természetesen, egy már jártas vezető segítségével történik, egyedül semmiképp nem javaslom. Óvatosságra intek mindenkit:  jól felkészült kísérő nélkül veszélyes kísérletezni. Azok a szerek, melyekkel foglalkozom, a meghalás, az újjászületés élményét generálják, a vallásos élmény, az egység létrejöttét.

– Nem fél a haláltól?

– A haláltól nem, csak a haldoklástól félek. Volt olyan idő, amikor el sem tudtam képzelni, milyen a nem létezés. Aztán rájöttem, hogy a születésem előtt, a fogamzásom előtt sem léteztem, miért léteznék a halálom után? Vagy legalábbis nem tudok róla. Az élet művészete, hogy fölismerjük, hogy a halál elkerülhetetlen, és ennek tükrében hogyan kell élnünk. Elképzelhető, hogy a halál csak tudatállapotváltozás. Amikor az ember megszületik, a felét amputálják, a placenta súlya kb. ugyanannyi, mint az újszülötté. Lehetséges, hogy amikor meghalunk, a test, ami itt marad, olyan mint a méhlepény, és egy másik dimenzióban születünk újjá. Lehet, hogy a halál az, hogy itt hagyjuk ezt a dimenziót. Erről spekulálhatunk, de senki se tudja.

 

Az Újszövetség sok tanítása épp a Feldmár András által idealizált gnoszticizmussal szemben fogalmazódott meg. Az LSD használatát a pszichiátertársadalom döntő többsége elutasítja, és e terápiát a törvény is tiltja. 

 

Gyimesi Ágnes Andrea

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Híres ember
  • Erdei szerelmes, és rájött: 27 évig rosszul csinálta
  • Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak?
  • Korda György és Balázs Klári
  • A Gyűrűk Ura írója és a nagy fordulat
  • Sötétség délben: magyar volt a múzsa
  • Mit ünnepelnek a keresztények szilveszterkor?
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • Petőfi halálát el kell felejteni?
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust
  • További cikkek Máshitűek
  • Interjú: Tóta W. Árpád a vallási élményeiről
  • Korea magyar szemmel 1. rész - Szöul (videó)
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mi az a bibliodráma?
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Új, vallásközi egyetem: a jó erkölcs jó üzlet?
  • Mégsem tiltják be a szent szöveget
  • Az alkoholnak és a bikininek mennek neki a szélsőségesek
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • Egyháztörvény: marhákkal a Parlament előtt

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.