Május 12 az Ápolók Nemzetközi Napja

Ápolónőket faragott a részeges lotyókból

Nightingale szülei hosszú-hosszú, hónapokon keresztül tartó nászútja során, Firenzében született, ezért is kapta a Florence nevet.  Apja William Edward Nightingale (1794–1875), whig pártba tartozó liberális, tehetős bankár volt, édesanyja neve Frances Smith (1789–1880). Nővérével alapos képzésben részesültek, édesapjuk elhatározta, hogy olyan magas szinten taníttatja őket, mintha fiúk lennének. Florencet lenyűgözték a tudományok, különösen a matematika letisztult és logikus világa. Jobban érdekelte a filozófia és a történettudomány, mint a partik szervezése és lebonyolítása. Rendkívül művelt volt, a modern nyelvek mellett görögül, latinul tanult, és előszeretettel olvasott klasszikusokat.

A szülők úgy gondolták,  leányuk majd kiváló partit csinál, ám Florence tizenhét éves korától megszállottan kereste isteni küldetését. Nem engedett a fiatalemberek udvarlásának sem, s 1849-ben felbontotta hétéves jegyességét Richard Monckton Milnes báróval. Azon fáradozott, hogy meglelje életének értelmet adó hivatását. „Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz, és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele, az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük.” – írta. Gyerekkorától  kezdve kereste életének magasabbrendű céljait és értelmét, így írt naplójában:  „Az emberi nyomorúság jár mindig az eszemben, ez gyötör… hazugnak érzem, ha a költők a világ dicsőségét zengik. A legtöbb ember, akivel találkozom, gondban, szegénységben, betegségben él.”

Eltiltották szülei a kórházaktól

Már korábban, 1844-ben titokban részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon a salisburyi gondozóházban. Habár aggódó szülei megtiltották számára a kórházak látogatását, Florence az elkövetkező éveket közegészségügyi tanulmányok olvasásával töltötte. 1850 nyarán egy görögországi nyaralásból hazafelé tartva megszakította útját, s szülei tiltakozása ellenére a németországi, Düsseldorf melletti Kaiserswerth protestáns diakonissza nővéreinek ápolási tevékenységét kezdte bújni.

Tanulmányozott minden elérhető iratot, kórházi dokumentumokat, zárójelentéseket, gyűjtötte az ápolási szokásokat, módszereket. Fiókjában kórházi jelentéseket rejtegetett és minden nap időt szánt a tanulásra. Terveket dolgozott ki, hogy hogyan lehetne jobban szervezni az ápolást. Az alapoktól kezdte: “Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek.”– írta híres mondatát.

1851-ben – immár szülei beleegyezésével – visszatért Kaiserswerthbe, és három hónapon keresztül a diakonisszák mellett dolgozva kitanulta az ápolónői mesterséget. 1853. augusztus 22-én Londonban kapott állást, mint a Harley Street-i női kórház fizetés nélküli felügyelő nővére. Megélhetését szülei 500 fontos havi apanázsa biztosította.

Piszkos kórházak, szexéhes résztvevők

Egy évvel később, 1854-ben Sidney Herbert külügyminiszter közbenjárására harmincnyolc ápolónőt rendeltek felügyelete alá, akikkel november 4-étől a törökországi Üsküdarban felállított Selimiye hadi kórházban ápolta a krími háború (1853–1856) brit sebesültjeit. Nightingale-t sokkolták a hadszíntér közelében található ideiglenes kórház nyomorúságos körülményei, a télen is fűtetlen, piszkos kórtermek, a szegényes élelmezés, a gyógyszerellátás akadozása. Miután Nightingale átvette a nővéri ügyelet vezetését, a megfelelő higiénés körülmények megteremtésén és az ellátás színvonalának emelésén fáradozott.  

Munkája eredményeképpen néhány hónap leforgása alatt a kórházba került sebesültek korábban 42 százalékosra rúgó halálozási arányszáma 2,2 százalékra csökkent. A beosztott nővérekkel szigorúan bánt, sokakat elbocsátott, többen pedig miatta kérték áthelyezésüket másik hadi kórházba. Az ápolónők akkoriban sem örvendtek különösebb társadalmi  megbecsültségnek. Ennek volt is némi alapja, mert a kolostorbéli ápoló apácák kivételével jobbára piszkosak, tanulatlanok, képzetlenek és iszákosok voltak.

Hogy a nővérek és a sebesült katonák közötti testi érintkezésnek elejét vegye, és ellenőrizze a betegek állapotát, éjszakánként lámpással kezében járőrözött a kórház folyosóin. Ez a kép ragadta meg leginkább kora közvéleményének figyelmét, s 1855 februárjában az Illustrated London News lapjain megjelent „a lámpás hölgy” (The Lady with the lamp) első ábrázolása.  

Ez az elnevezés élete végéig elkísérte. Nightingale egy csapásra híres lett hazájában, maga Viktória királynő is rokonszenvvel szemlélte tevékenységét.  Nightingale szolgálata 1856 júliusában ért véget Üsküdarban, s miután augusztusban visszatért hazájába, a királynő egyik bizalmas barátja lett.

A királynő rokonszenvének és figyelme nyomán a hadügyminisztériumnak a hadsereg egészségügyi helyzetével foglalkozó osztálya a Nightingale által írt jelentések és ajánlások alapján 1859-ben megszervezte a Katonai Orvosi Iskolát. 1859-ben alapítványt tett. A közadakozásból befolyt 45 ezer font segítségével egy év múlva megnyílt a londoni Szent Tamás Kórház Nightingale-féle tanintézete, ahol az ő elképzelései alapján és felügyelete alatt folyt a nővérképzés. Ugyanebben az évben jelent meg alapvető közegészségügyi munkája Notes on nursing (Jegyzetek az ápolónői tevékenységről) címen.

Élete végefelé a szakszerű nővérképzés fontosságát hirdette, és bemutatókat tartott hazája és az Amerikai Egyesült Államok kórházaiban, az 1880-as évektől pedig a szülésznők munkájának elismertetéséért is harcolt. 1883-ban életműve elismeréseképpen Viktória királynő a Királyi Vörös Kereszt (Royal Red Cross) kitüntetésben részesítette.

Az orvosok ellenállnak

A krími háborúban elért teljesítményét a kor vezető orvosai nem akarták elismerni, Nightingale azonban képzett statisztikus is volt. Kimutatta, hogy a csapataiknál maradt és ott ápolt katonák közül sokkal kevesebb halt meg, mint a higiénét mellőző kórházakban, és ezzel bizonyította, hogy ezekben a kórházakban nem hogy javították volna, hanem valójában jelentősen rontották a betegek, sebesültek életben maradásának esélyeit. Bizonyítékainak széles körben jeletős hatása volt, hiszen nemcsak a brit orvosi ellátást szervezték át, de jelentősen javították a katonák elszállásolását is. 1858-ban ő lett ez első olyan nő, akit a Királyi Statisztikai Társaság tagjává választottak, és később az Amerikai Statisztikai Társaság is tiszteletbeli tagjává választotta.
 

mi

• Cimkék:
ápolás Anglia kórház tudomány közegészségügy katonák hadikórház

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére