Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-09-19 13:30:00

Az új építésű ingatlanok esetében már 2009 óta szükséges a dokumentum

Zöld kártyát kérnek a lakástulajdonosoktól

2012-től minden olyan lakástulajdonosnak rendelkeznie kell energetikai tanúsítvánnyal, aki értékesítené vagy hosszabb távra adná ki ingatlanát.

Az új építésű ingatlanok esetében már 2009 januárja óta szükséges ezzel a dokumentummal rendelkezni, ám a már meglévőkre is kiterjeszti ezt a rendeletet a kormány. Januártól mélyen a zsebükbe nyúlhatnak az érintettek.


Többszázezer mínusz a tulajdonosnak

A fő ok, amiért ez a kormányrendelet született, az a klímaváltozás, aminek egyre érezhetőbbek a tünetei. Az Európai Unió tudatosan próbálja megfékezni a folyamatot, ezért minden lehetséges eszközt bevet. A létjogosultsága tehát megkérdőjelezhetetlen, ám ez akár 100 000 forintnyi többletterhet is róhat az ingatlan tulajdonosára. A jogszabályok még nincsenek teljesen kidolgozva, 3 lépcsőben szigorítaná az EU a szabályokat, 2012, 2015 és 2019-ben várhatók komolyabb változások ezen a téren. 2020-ig pedig el kell érni hazánkban, hogy csak alacsony energiafogyasztással rendelkező lakások épüljenek.

Az energetikai tanúsítványt a lakás zöldkártyájának is nevezik, hiszen az ingatlanok energetikai jellemzőit foglalja magában. Nézzük meg, miről is van szó igazából. Az energetikai szakértő a részletes műszaki tartalommal ellátott tervrajz alapján, illetve személyes felméréssel beméri a hőátbocsátás mértékét, amiket szigorú követelmények alapján osztályoz „A+”-tól „I”-ig terjedő skálán. Ezek szöveges megfelelője: fokozottan energiatakarékos, energiatakarékos, követelménynél jobb, követelménynek megfelelő, követelményt megközelítő, átlagosnál jobb, átlagos, átlagost megközelítő, gyenge illetve rossz.


Kevesebb ökolábnyom,tudatosabb élet. Fotó innen

A tanúsítványt tíz évre adják ki, ám nem árt bizonyos időközönként (például egy hosszabb távú bérbeadás esetén) frissíteni. Ha az épület energetikai minőségi osztálya nem éri el legalább a „C” kategóriát, akkor a tanúsítvány azonnal megvalósítható energia-megtakarításra irányuló, illetve hosszabb távon megvalósítható energiahatékonyságot növelő, felújítási, korszerűsítési munkákhoz kapcsolódó javaslatot is tartalmaz. Ez azt is jelenti, hogy az alacsonyabb besorolás automatikusan csökkentheti az épület értékét, illetve nehezebbé teszi az eladását.

2011. december 31-ig önkéntesen elkészíthetik a bérlővel rendelkező tulajdonosok, ráadásul most még alacsonyabb áron igényelhető az energetikai tanúsítvány. 2012. január 1-jétől azonban biztosan drágulni fog ez a szolgáltatás, akár 100 000 forint fölé is mehet az ára. Az esetleges műszeres bemérések további plusz költségeket eredményezhetnek, és egy esetleges rossz besorolás pedig igazi érvágás lehet a tulajdonosnak.

AE

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.