Vitatott rendvédők

Újra csendőrök Magyarországon?

„Azt akarják, hogy katonák vigyázzanak a rendre?” – tette fel a kérdést a közelmúltban Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés ülésén, amikor is az ellenzék a közbiztonság jelenlegi helyzetét firtatta és megemlítette a csendőrséget is. Azokban a napokban adta hírül a sajtó, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban megalakították a csendőrséget.

A magyar „csendőr” szó a XIX. századi nyelvújítás terméke, a „zsandár” szavunk pedig a francia „gendarme” szó magyarítása. A hagyomány Napóleonnak tulajdonítja a csendőrség megszervezését, ám annak ellenére, hogy a modern európai csendőrség kialakításában vitathatatlanul óriási szerepe volt a francia császárnak, a gyökerek a XV. századig, VII. Károly uralkodásáig nyúlnak vissza. A testület akkoriban, mint egy katonai rendőrség működött és a harcokban is részt vett.

A nagy francia forradalom második évében szervezték meg a köztársaság csendőrségét, amit Napóleon 1798-ban modern közbiztonsági testületté alakította át. Napóleon egyébként az általa megszállt területeken majd’ mindenütt megszervezte a csendőrséget: Belgiumban például 1795-ben, német területeken 1806-ban. Lényegében a francia csendőrség szolgált mintául a későbbiekben megalakult csendőrségnek is: többek között Oroszországban, Spanyolországban, Magyarországon és az első világháború után például Romániában, Bulgáriában, Svájcban.

Igaz, a második világháborút követően Európa keleti felében, a Szovjetunió védőszárnya alatt élő országokban felszámolták a testületet, viszont a rendszerváltozást követően újjá szervezték például Bulgáriában és Szerbiában, de megszűnt többek között Ausztriában, ugyanakkor az Európai Unióban felállítottak egy csendőr zászlóaljat és a Vatikánban az 1970-es évek elején feloszlatott pápai csendőrséget néhány évvel ezelőtt ismét felállították. Szóval, Európa számtalan országában a csendőrség kivette, vagy napjainkban is kiveszi a részét a rendvédelmi feladatokat ellátásából.


Adj király, katonát?

Magyarországon a Magyar Királyi Csendőrséget az 1881. évi III. törvénycikk hívta életre, amelynek az első paragrafusa fogalmazta meg a testület mibenlétét: „A közbiztonsági szolgálat ellátására katonailag szervezett magyar kir. csendőrség állíttatik fel” – a csendőrség meghatározása tehát, miként azt a csendőrség utolsó, 1941-ben kiadott Szervezeti és Szolgálati Utasításában is olvasható: a közbiztonsági szolgálat teljesítésére rendelt katonailag szervezett őrtestület. Ám ennek ellenére, a kérdésre nem lehet egyszerűen igennel, vagy nemmel válaszolni. Olaszországban például, a csendőrség a hadseregen belül önálló hadtestet képez, amelynek közbiztonsági feladatai csak a békeidőszakra vonatkoznak, háború esetén azonban harcoló alakulatként működik.

Nálunk a Trianon előtti időkben a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter felügyelete alatt tevékenykedett a csendőrség: a BM-hez szolgálati és gazdasági, míg a Honvédelmi Minisztériumhoz szervezeti, személyi, kiképzési és fegyelmi ügyekben tartozott a testület. Trianon után, amikor a csendőrség létszámát nálunk 12 ezer főben maximalizálták, kizárólag a BM látta el a felügyeletet és az irányítást, ám ez a helyzet később megváltozott és a kettős alárendeltség – BM és HM – állt vissza. A trianoni Magyarország 93.010 négyzetkilométernyi területéből 91.330 négyzetkilométeren biztosította a rendet a csendőrség, ott ahol a rendőrség erre nem volt jogosult, de szükség esetén a városokban is bevethették a csendőröket.

Magyarországon is egy lényeges különbség volt a két testület között: a rendőrség a polgári közigazgatás részét képezte, a csendőrség pedig, mint ahogyan arról már szó volt, tulajdonképpen katonai szervezet volt. Akkoriban egyébként a rendőrség tagjai – ellentétben napjainkkal – nem katonai rendfokozatokat viseltek: rangfokozatuk a szerint is különbözött, hogy a fogalmazói, az őrszemélyzeti, illetve a detektív testületben, netán irodai munkában teljesített szolgálatot a rendőr.

Csendőrsors

A szolgálat kemény volt: már a csendőrök kiválasztása sem volt felületes. Az akkoriban szokásos feltételeken kívül még arra is ügyeltek, hogy a legénységi állományúak többsége paraszti származású legyen, hiszen a szolgálatot elsősorban vidéken kellett ellátni. Az őrsök, a csendőrség legkisebb egységei is a falvakban voltak. A csendőr legénység még szolgálaton kívül is csak külön engedéllyel viselhetett polgári ruházatot, de azt is előírták, hogy szolgálat közben hol és mikor étkezhetnek, vagy például a faluban csak az út közepén mehettek.

A járőrök ellenőrzése is szigorú volt: a járőrök meghatározott útvonalon haladtak, és a meghatározott pontokat, meghatározott időben kellett elérniük – ha az ellenőrző elöljáró nem találta a járőrt a meghatározott helyen és időben, akkor a csendőröknek jelenteni kellett a késés okát. A fegyverhasználatot is szigorúan szabályozták, sőt ha a szabályzat szerint a csendőrnek a fegyverét kellett használnia, ám ezt mégsem tette, akkor vizsgálatot indítottak ellene.

Szolgálaton kívül is szabályozott volt a csendőr élete, úgy is lehetne fogalmazni, hogy irányított szabadidővel rendelkeztek. A szolgálaton kívüli időben nemcsak azt várták el a csendőröktől, hogy mondjuk a testület lapját, a Csendőrségi Lapokat olvassák, és tovább képezzék magukat a szolgálat ellátásához szükséges ismeretekkel, hanem úgynevezett közismereti képzés keretében történelmi, matematikai, földrajzi és biológiai oktatásban is részesültek.

Pofonok és deportálások

Nagyon sokan úgy emlékeznek vissza a csendőrökre, hogy azok pofonokat is osztogattak. Ez tény: ha kellett, akkor a csendőrök kiosztottak néhány pofont – miként egyébként a rendőrök is. És nemcsak csendőrök oszlattak tüntető vagy sztrájkoló tömeget, hanem rendőrök is. És nemcsak csendőr-sortűz volt, hanem rendőr-sortűz is. Ám a csendőrségnek volt egy pozitívuma is, amit hazánkban mind a mai napig semelyik rendvédelmi testület nem tudott utolérni: a bűnügyi felderítésük 80-90 százalékos volt.

Kétségtelen, hogy a csendőrség hat évtizedes, a közbiztonság szempontjából eredményes tevékenységére a deportálásokban játszott szerepe vet árnyékot. Az érthető, hogy miért ezt a testületet bízták meg a deportálás biztosításával: részben azért, mert mint katonailag szervezet testület, a szabályzatok előírásainak megfelelően végrehajtotta a kapott parancsot, részben pedig azért, mert a zsidóság többsége vidéken élt, ott ahol a csendőrség volt illetékes.

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a deportálást a németek teljes egészében a magyar közigazgatási és rendfenntartó szervekkel végeztették el a különböző minisztériumoktól kezdve, a helyi önkormányzatokon keresztül a MÁV-ig, a rendőrségig és a csendőrségig bezárólag. A csendőrség feladata volt a többi között annak a biztosítása is, hogy a deportáltak ingóságai és ingatlanjai hiánytalanul kerüljenek az államkincstárba.

Élet a csendőrség után

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. május 10-én az 1.690/1945. M.E. számú rendelettel oszlatta fel a csendőrséget: „A m. kir. csendőrség a múlt népellenes kormányait feltétlen engedelmességgel kiszolgálta, a magyar demokratikus mozgalmakat kíméletlen eszközökkel megsemmisíteni törekedett és a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követtek el, ezért a magyar nép egységes ítéletének végrehajtásaképpen az Ideiglenes Nemzeti Kormány megállapítja a magyar csendőrségnek mint testületnek a felelősségét és intézményét megszünteti, szervezetét feloszlatja” – olvasható a rendelet első paragrafusának első bekezdésében.

A rendelet – ami egyébként mai kifejezéssel élve, alkotmányellenes volt, hiszen egy törvényt nem helyezhet hatályon kívül egy kormányrendelet, márpedig a csendőrséget törvénnyel hozták létre, ezért csak törvénnyel lehetett volna feloszlatni – a csendőrség jogutódjaként a rendőrséget nevezte meg.

Az utóbbi években gyakorta hangoztatják, hogy ha ma is lenne csendőrség, akkor jobb lenne a közbiztonság. A csendőrség életre keltésének híveit két csoportba lehet osztani: az egyikbe azok tartoznak, akik tulajdonképpen nosztalgiából szeretnének újra csendőröket látni, a másikba pedig azok, akik elégedetlenek a mai rendőrséggel. Valójában egy tényezővel nem számolnak – nevezetesen, hogy a nemcsak a világ változott meg 1945-óta, hanem az emberek mentalitása is. 

Tételezzük fel, hogy újra csendőrök járőröznek a magyar vidéken. Akkor két dolog történhetne: vagy – persze évek múlásával – jobbá válna a közbiztonság és ismét 80-90 százalékos lenne a bűnügyi felderítettség, vagy pedig változatlan maradna a helyzet. Ha javulna a közbiztonság, jogos lenne a kérdés: azt az energiát – szellemit és anyagit – miért nem lehetett volna a most működő rendvédelmi testületek jobbításába fektetni. Ha azonban nem javulna a közbiztonság, akkor pedig az a kérdés lenne jogos, hogy miért kellett egy új testületre pazarolni a költségvetésből.

Simon F. Nándor

• Cimkék:
csendőr rendőrség katonaság rend közbiztonság

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére