Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-03-04 15:48:00

Pest megyei menzastop „csak” az iskolákban

Többezer diák maradt ebéd nélkül

Váratlan és nehéz helyzet elé állította Pest megye 18 középiskolájának vezetését, hogy a fenntartó megyei önkormányzat és a közétkeztetést végző cég anyagi vitája miatt csütörtöktől bezártak a menzák.

Egyetlen diák sem maradhat éhen amiatt, mert a Pest megyei önkormányzat fenntartásában működő 18 középiskolában a szolgáltató, a megyeháza jelentős tartozásával összefüggő "ellehetetlenülésre" hivatkozva, szünetelteti a közétkeztetést – mondta Ambrus András, az önkormányzat szóvivője pénteken az MTI-nek.

A sándorfalvai székhelyű HunGast Kft. előző nap szüntette be a közétkeztetési szolgáltatást, beleértve a konyhák és az étkezők üzemeltetését az intézmények többségében. Az étkeztetési stop 2872 diákot érint.

A szóvivő elmondta, a megyei önkormányzat legfőbb célja az étkeztetési rend mielőbbi helyreállítása, vagyis az, hogy hétfőtől minden érintett intézményben ismét legyen főzés. Az, hogy a jelenlegi szolgáltató biztosítja-e majd a melegételt, vagy valaki más, a céggel folytatott tárgyalások kimenetelének függvénye - tette hozzá. Közlése szerint azért is furcsállják a HunGast hirtelen döntését, illetve a 18 iskola konyháinak, étkezőinek csütörtök reggeli lezárását, mert a tavalyról összegyűlt 450 milliós adósság kifizetésének augusztus végéig tartó ütemezéséről a két fél korábban megállapodott (a januári étkeztetés 154 millió forintos ellentételezésére még keresik a forrást).

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen más jellegű, nagyobb összegű tartozásai vannak a megyei önkormányzatnak, és a közeljövőben előfordulhat-e a csütörtökihez hasonló újabb "meglepetés", a szóvivő elmondta: csupán egy-két beszállítónak tartoznak jelentősebb összeggel, illetve a megbízási szerződésekben rögzített díjak egy részével maradtak el, de a bérkifizetéseket teljesítik.

A szóvivő a megyei közgyűlés elnökének felhatalmazása alapján visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Pest megye fideszes vezetése felelőtlen, pazarló gazdálkodást folytat. Mint mondta: azért jutottak idáig, mert a volt kormányzat idején jelentősen megnyirbált bevételeikhez képest nagymértékben nőttek kötelezően ellátandó feladataik, s az állami normatíva csak körülbelül felerészben fedezi tényleges kiadásaikat.

"A lehető leghamarabb jelentkezünk arra a pályázatra, amelyet a szaktárca március elsején írt ki az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok megsegítésére" – szögezte le Ambrus András. Pozitív elbírálás esetén - a megyeháza információi szerint - a rendelkezésre álló 31 milliárdos keretből biztosított előlegből megkezdhető lenne a ki nem fizetett számlák rendezése - tette hozzá a szóvivő, aki az MSZP-frakció délelőtti felvetésére reagálva közölte: nem tervezik a közgyűlés azonnali összehívását.


Jószívű általános iskola

A péceli Fáy András Szakközépiskolában és Kollégiumban csütörtökön vajas kenyeret, majd a helyi általános iskola révén ebédet is tudtak adni a diákoknak, pénteken pedig már reggelit, ebédet és vacsorát is kaptak a bentlakók – számolt be a kialakult helyzetről Ivánkovicsné Polmüller Brigitta intézményvezető. Kiemelte: mindenképp megoldják a gyerekek étkeztetését.

A szigetszentmiklósi Táncsics Mihály Gimnázium négyszáz menzás diákja csütörtökön az iskolában zsíros kenyeret kapott, pénteken pedig otthonról vitt ennivalót - tájékoztatta Gelencsér László igazgató az MTI-t. Hozzátette: "ezt egyszer meg lehet csinálni, minden nap azonban nem”. Tapasztalatai szerint a szülők megértőek az átmeneti helyzetben, bár nehezményezik, hogy nem kapnak korrekt tájékoztatást, és az ügy valódi hátteréről a médiából kellett értesülniük. Az igazgató elmondta: több vállalkozót is megkerestek annak érdekében, hogy a jövő héten mindenképpen legyen meleg étel.

Az MTI információi szerint Szentendrén alapítványi pénzből sikerült megoldani a kétnapi étkeztetést, a gyerekek uzsonnacsomagokat kaptak. A szülők körében visszafogottak a reakciók, hosszabb távon azonban elfogyhat a türelem. Ha nem sikerül jövő hétre rendezni a problémát, csaknem százharminc tanuló étkeztetéséről kell gondoskodni valahogy ( más iskola nem található a közelben).

Nem maradt éhen senki a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban sem. A rászorulóknak hideg élelmet osztottak, miközben igyekeznek felkészülni a következő napokra: a mintegy százkilencven menzás diák étkeztetésére - közölte Pásztor Gergely igazgató. Tárgyalásokat folytatnak a városban működő főzőkonyha üzemeltetőjével, de bíznak abban, hogy sikerül helyreállítani a központi ellátást. A monori József Attila Gimnázium konyháját is lezárta csütörtök reggelre a HunGast Kft. – mondta Megyeri István igazgató, hozzátéve: ötszáz tanulójuknak pénteken otthonról kellett ebédet vinnie.

Cegléden öt különböző profilú középiskolát, illetve kollégiumot, összesen 430 diákot érint a váratlan menzastop, ezért a város vezetése saját hatáskörben többféle intézkedést hozott az étkeztetés biztosítására - tájékoztatott Földi László (Fidesz) polgármester. Összesen 330 adag egytálételt főzettek meg – ez több mint 200 ezer forintnyi kiadással terhelte meg az önkormányzati kasszát -, s azokat műanyag edényekben juttatták el a diákoknak, akik az egyik kijelölt iskola tálalójában fogyaszthatták el az ebédet.

A szintén érintett Dózsa György Kollégium számára egy olyan iskola juttatott meleg élelmet, ahol a Sodex végzi a közétkeztetést - tette hozzá a polgármester. "Volt a szülők körében némi morgás, de konkrét panasz nem érkezett hozzám" - jegyezte meg, kiemelve: folyamatosan egyeztetnek a Pest megyei önkormányzattal.

 

Adóss fizess!

Nem zárkózik el az egyeztetéstől, de mindenképpen és lehetőleg gyorsan meg akarja kapni a januári közétkeztetésért neki járó 154 millió forintot a szolgáltató HunGast Kft. a Pest megyei önkormányzattól - közölte a cég ügyvezetője pénteken az MTI-vel.

Kérfalvi Attila elmondta, hogy a Pest megyei fenntartású intézményekben végzett tevékenységükért őket megillető pénzből csaknem 460 millió forintot meghiteleztek a megyeházának azzal a feltétellel, hogy a januári munkájukért kiszámlázott 154 millió forintot a jelzett határidőig (március 3-áig) meg kell kapniuk. Mivel az adós nem fizetett, a HunGast – miután az önkormányzatot többszöri tájékoztatta és figyelmeztette – március 3-án, csütörtökön felfüggesztette az étkeztetési szolgáltatást 18 megyei közoktatási intézményben.

Az ügyvezető hangsúlyozta: a kft. lojalitását mutatja, hogy "csak" az iskolákban állította le a főzést, a diákok ugyanis haza tudnak menni ebédelni, nem úgy, mint például a szociális és bentlakásos intézmények esetleg idős, beteg lakói, bár ezekben az intézményekben is csupán a raktárkészlet erejéig garantálják az ellátást.

A megyei önkormányzat tartozása összességében meghaladja a 600 millió forintot, márpedig pénz nélkül nem lehet főzni, s nem lehet a HunGast 260 alkalmazottjának bérét sem kifizetni - utalt a kft. nehézségeire Kérfalvi Attila. Leszögezte: mindenképp ragaszkodnak a 154 milliós számla lehetőleg azonnali kiegyenlítéséhez, csak ennek garantálása esetén tudják újra megnyitni a konyhákat. "Remélem, hétfőre-keddre valamilyen egyezségre jutunk az önkormányzattal, s folytathatjuk a szolgáltatást" – közölte a sándorfalvai székhelyű cég ügyvezetője. A HunGast Kft. 18, megyei fenntartású intézményben csütörtökön szüntette be a közétkeztetési szolgáltatást, beleértve a konyhák és az étkezők üzemeltetését. Az étkeztetési stop 2872 diákot érint.

A megyei önkormányzat szóvivője pénteken az MTI-nek azt mondta: egyetlen diák sem maradhat éhen amiatt, mert a szolgáltató szünetelteti a közétkeztetést. Ambrus András közlése szerint az érintett oktatási intézmények, illetve települések vezetői pénteken többnyire "találékonyan" megoldották a diákok ellátását, miközben a megyei vezetés folyamatosan egyeztet a szolgáltatóval és a kormányzattal. A szóvivő elmondta: a megyei önkormányzat legfőbb célja az étkeztetési rend mielőbbi helyreállítása, vagyis az, hogy hétfőtől minden érintett intézményben ismét legyen főzés. Az, hogy a jelenlegi szolgáltató biztosítja-e majd a meleg ételt vagy valaki más, a céggel folytatott tárgyalások kimenetelének függvénye - tette hozzá.

(mti)
 




 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.