Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-12-21 21:30:00

Lehetséges befektető nélkül a magyar légitársaság

Szétfoszló Malév-álom: hová lettek a kínaiak?

Úgy tűnik, végleg megszakadt a kapcsolat a kínai Hainan légitársaság és a Malév között. A világcég határozott levélben tudatta ezt Demján Sándor vállalkozásával, amely a tervek szerint a stratégiai európai partner szerepét játszotta volna.

Nem verte nagydobra a magyar kormány, hogy megszkadtak a tárgyalások a Malév ügyében a kínai légitársasággal, a Hainan Airlines Company Ltd-vel: a reménybeli szerződéskötés kedvéért Kínába utazott Fellegi Tamás – azóta tárcanélkülivé vált – miniszter hazatérve egy szót sem szólt a fiaskóról. (Bár pontosan nem tudni, miért kellett távoznia a fejlesztési minisztérium éléről, találgatások jelentek meg a sajtóban arról, hogy talán épp a légitársaság körüli sikertelenség volt az egyik ok.)


Az utolsó csúcsminiszteri szereplés

Hogy gyökeresen új helyzet van, abból lehetett sejteni, hogy új befektetők feltűnéséről jelentek meg hírek. A történet a maga valóságában azóta tudható, amióta a fejlesztési tárca közzétette az úgynevezett Fehér Könyvet. Ennek ismertetése volt Fellegi Tamás utolsó csúcsminiszteri szereplése. Érdekes, hogy a sajtóhíradások nem foglalkoztak a kútba esett kínai tárgyalásokkal, pedig a dokumentum „apró betűs részeiben” meglepő nyíltsággal tárgyalja a végjátékot.

E szerint a Hainan stratégiai partnere egy, Demján Sándor nevével fémjelzett társaság volt, amely a magyar nemzeti légitársaság kérdésében konzorciumként tárgyalt a magyar állammal. A két magánbefektetői kör a kínai miniszterelnök júniusi budapesti látogatásakor írt alá együttműködési megállapodást, amelynek kiemelt eleme az új Malév volt, amelyhez megállapodás esetén a magyar állam is csatlakozott volna. Mint ismert, az EU előírások megtartása miatt, és azért, hogy hazánk érvényben lévő kétoldalú légügyi megállapodásainak megfeleljenek, szükség volt egy unión belüli többségi tulajdonosra.

Ezt a szerepet 2007–2008-ban, a Borisz Abramovics tulajdonolta Airbridge Zrt. idején két magyar magánszemély játszotta el, akiket ezért a szakmai szlengben egyszerűen csat strómanokként emlegettek. Úgy tudjuk, a Demján-cég hasonló szerepet készült betölteni: nem kívánt pénzt fektetni a Malévbe, ez a kínai felet, a kisebbségi tulajdonost terhelte volna, míg a magyar vállalkozás eljátszotta volna a többségi tulajdonos szerepét.


A kínaiak bepillantottak

A Hainan több tucatnyi szakértőt küldött Budapestre, akik alaposan átvilágították a Malévet, illetve az európai légi piacot. Módunk volt bepillantást nyerni abba a levélbe, amelyben a Hainan-küldöttség vezetője udvariasan, de határozottan közölte a magyar kormánnyal, illetve a Demján-féle céggel, hogy nem kívánnak részt venni a Malév újjáépítésében. A magyarázatból, amelyet adtak, kiviláglott, hogy a valódi piaci helyzet nem támasztja alá azokat korábbi derülátó prognózisokat, amelyeket a magyar stratégiai partner tárt a kínai fél elé.

A Malév ma főként regionális és európai úti célokra koncentrál, így próbál meg réspiaci területeket megtartani a három nagy – német, francia, brit – hagyományos légitársaság-csoport és a fapadosok között. A Hainan elképzelése ettől lényegesen eltér: számukra Európát Ázsiával hídszerűen összekötő, interkontinentális hálózattal, flottával és üzleti kapcsolatokkal rendelkező légitársaság felépítése lett volna vonzó.

Csakhogy erre a célra a jelenlegi Malév semmiképpen nem alkalmas, az építkezés szinte minden tekintetben zöldmezős beruházás lett volna. Ez nagyon sokba került volna még akkor is, ha a magyar kormány segítségével az új Malévet megszabadították volna minden mostani adósságától és egyéb kínos kötelezettségétől. A levél írója azt éreztette, hogy a magyar féltől nem kaptak minderről alapos előzetes tájékoztatást.


Szupercsapat

A kínaiaktól így kényszerűen elbúcsúztunk, és a Malév sorsa pedig pengeélen táncol. A magyar kormánynak már csak hónapjai maradtak, hogy szakmai befektetőt találjon a nemzeti légitársaság számára, ugyanis az európai versenyhatóság tiltott állami támogatás miatti eljárása a végéhez közeledik. Információink szerint most a három nagy európai „supergroup” egyikével folynak tárgyalások a Malév csatlakozásáról. Ezek talán az utolsó esélyt jelenthetik a magyar légitársaság túlélésére.

 

Vashegyi András

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.