Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-08-19 13:23:00

A világ több mint fele szerint bizonytalan a piacgazdaság

Sereghajtók: a magyarok öt százaléka bízik a gazdaságban

Csaknem a hibahatáron belül van, 5 százalékra tehető azok száma, akik Magyarországon bíznak a gazdaság fejlődésében. A pesszimizmus az EU legtöbb államában kimutatható, míg a világ fejlődő gazdaságainak derűlátása töretlen.

Az Ipsos felmérése szerint a nemzetgazdaságok pozitív lakossági megítélésének nemzetközi átlaga ebben a hónapban is 40 százalékra tehető, ám az átlag mögött jelentős regionális eltérések láthatóak. Európa átlaga megdöbbentő: az öreg kontinensen élők mindössze 28 százaléka szerint pozitív az EU-országok gazdálkodása. A hagyományosan optimista Észak-Amerika országaiban élők 45-a biztatónak véli a gazdaság alakulását, ami 17 százalékponttal magasabb, mint amit az előző válsághullám mélyén, 2009 áprilisában mértek. Érdekes azonban, hogy az USA ezen a fronton képtelen meghaladni a 20 százalékot, ám Kanada 70 százalék felett teljesít.


Persze, mi vagyunk a legpesszimistábbak

Európa átlagát Magyarország 5 százalékos teljesítménye húzza le, de Spanyolország 7 százalékkal, Franciaország 8, Olaszország és Nagy-Britannia pedig 10 százalékos elégedettségével ront a kontinens elégedettség-indexén. Franciaország és Nagy-Britannia ebben a hónapban a leggyengébbek közé süllyedt, míg Svédország 77 és Németország 71 százalékkal figyelemre méltó teljesítményt produkál.

Szaúd-Arábia, Svédország, Kanada és Németország gazdasága iránt a legnagyobb a bizalom ebben a hónapban. Ázsia és a Csendes-óceáni térség kezdett kimászni a 2009 áprilisi szintről 2009 és 2010 folyamán, de 2011 kevéssé tűnik bátorítónak: a 2010 május-júniusi 51 százalék ebben a hónapban 42-re süllyedt. Az átlagot Kína 66, Ausztrália 64 és India 62 százaléka emeli meg.

Latin-Amerika regionális sikertörténet, még akkor is, ha csupán 6 százalékponttal végzett a nemzetközi átlag felett. 2009 áprilisában 32 százalékon állt, majd egyenletesen emelkedett a mostani hónap 46 százalékára. Ugyan egy latin-amerikai ország sincs a listavezetők között (Brazília, a legmagasabb százalékpontot elérő latin-amerikai ország a maga 53 százalékával is csak a kilencedik a 24 ország között), mégis ez az a régió, amely egyenletes javulást mutat a gazdasági válság kitörése óta.


Afrika erősít


A 2008-2009-es csökkenés után a közel-keleti és afrikai régiók egyenletes erősödést mutatnak (ebben a mérésben 61 százalék, Szaúd-Arábiának (87 százalék) és Törökországnak (57 százalék) köszönhetően. Bár Dél-Afrika, szintén ennek a csoportnak a tagja, igen kiszámíthatatlan, 38 százalékon végzett ebben a hónapban.

Az Ipsos közlése alapján a fenti eredmények az Egyesült Államok Standard & Poor’s általi leminősítése és a kapcsolódó befektetői és piaci változások előtti adatfelvételen alapulnak, várakozással tekintünk a lehetséges hatások elé, amelyek a következő havi mutatókban realizálódnak majd.

 

Ipsos

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.