Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-10-03 07:30:00

Akár 24 milliárdot is spórolhatnak a betegek a kasszának

Nem kell kapkodni a gyógyszercserével

Ha minden beteg áttérne az ajánlott olcsó gyógyszerre, a páciensek akár 24 milliárdot is megtakaríthatnának a gyógyszerkasszának – tudtuk meg Bidló Judittól, az OEP főosztályvezetőjétől.

– Mivel magyarázható, hogy miközben az árcsökkenésről többször is tájékoztatott az OEP, addig az áremelkedésről csak most lehetett hallani?

– Több éve, minden negyedévben, az úgynevezett fixesítési eljárásokat követően az azonos hatóanyagot tartalmazó készítmények közül néhánynak csökken a térítési díja, néhánynak emelkedik. Erről az OEP honlapján folyamatosan tájékoztatunk mindenkit. A mostani eljárás ettől csak abban különbözik, hogy a fokozódó verseny miatt jelentősen nagyobb mértékű árcsökkentések érkeztek be. Ez viszont rávilágított arra a tényre, hogy ilyen jelentős árkülönbségek lehetnek egyes, azonos hatóanyagot tartalmazó termékek között. Áremelésre egyébként egyetlen terméknek sem volt lehetősége, az árak azért változtak, mert mint eddig mindig, a támogatást hozzáigazítottuk a legolcsóbb készítmény árához.

– Korábban többször is hangoztatta az OEP, hogy az alapos és gyors tájékoztatás célja, hogy az orvosoknak és betegeknek legyen idejük átgondolni az eddigi terápiát, és minél többen térjenek át az olcsóbb, ám hatóanyagát tekintve azonos készítményekre. A drágulásra is volt idő felkészülni?

– Az árcsökkenések jelentős része augusztus 23-án ismert volt. Ekkor kialakult az úgynevezett „perferált” gyógyszerkör, vagyis azon orvosságok listája, amelyek ajánlatosak. Ehhez még további termékek igazodtak, a végleges lista szeptember 13-án vált ismertté, ekkor ki is került a honlapunkra. A gyógyszertárak részére a készletezésben segítséget nyújthat e mellett az is, hogy múlt hét óta a gyártók már az új, alacsonyabb áron szállítják termékeiket a nagykereskedők, és gyógyszertárak felé. Ezekhez a tájékoztatókhoz, természetesen az orvosok is hozzáférhettek, hiszen a honlapon mindenki megtalálhatta. Az orvosoktól senki nem várja el, hogy 2 hét alatt átállítsák betegeiket. Erre nincs is szükség. A háziorvosok, remélhetőleg a folyamatosan gondozott betegeikkel havonta találkoznak, így amikor a betegeknek elfogy a gyógyszere, és elmennek a következő adagért az orvoshoz, akkor fontos, hogy konzultáljanak az új terápiákról.


Olcsóbb gyógyszer, jelentős megtakarítás. Fotó innen

– Vannak-e kalkulációk arra nézve, hogy a gyógyszerkasszának mekkora megtakarítást jelentene, ha mindenki áttérne az olcsóbbra, és mennyivel drágulhatnak az orvosságai például egy infarktuson átesett betegnek, ha ragaszkodik az orvosságaihoz?

– Ha mindenki áttér az olcsóbb gyógyszerre az a gyógyszerkasszának 22-24 milliárd forint megtakarítást jelenthet éves szinten. Amennyiben a betegek hajlandóak az ugyanolyan hatóanyagot tartalmazó készítmények közül a kedvezőbb árút választani, havi szinten átlagosan három-négyezer forinttal csökkenhetnek gyógyszerkiadásai.

– Az árlicit során kizárólag pénzügyi szempontok érvényesültek vagy az árváltoztatás előtt konzultáltak orvosokkal, gyógyszerészekkel?

– Egyáltalán nem csak a pénzügyi szempontok voltak a döntőek. A verseny kizárólag csak az azonos hatóanyagú gyógyszerek között zajlik, preferált termék pedig csak az lehet, melynek egyenértékűségét igazolta az Országos Gyógyszerészeti Intézet. Szerte a világon ennél sokkal szigorúbb szabályok vannak. Sok esetben a beteg nem is tudja, hogy az adott hatóanyagból éppen melyik cég termékét kapja, mivel az orvos nem konkrét terméket, hanem hatóanyagot ír fel.

Szigeti Ildikó

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Egészségügy
  • Így terjed az influenza
  • Depressziós szakaszban a magyar pszichiátria
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • Államosított egészségügy
  • Orbán szerint nem húsbavágóak az IMF-tárgyalások
  • Megfontolandó ajánlatot kapott az orvostársadalom?
  • Milliárdok az egészségügynek
  • Összeomlik az egészségügyi ellátás?
  • Orbánt kérik a „nyomorúságos korszak” lezárásához
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.