Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-09-16 19:00:00

Jogvédők segítséget nyújtanak a sztrájkolóknak

Mindenképp lesz szakszervezeti tüntetés

Jövő hét elején dönthet a bíróság arról, hogy a civil- és szakszervezet megtarthatják-e a rendőrség által betiltott tervezett tüntetéseiket. A TASZ és a Helsinki Bizottság is tiltakozik a rendőrség döntése ellen.

A rendőrség határozatban tiltotta meg hetven szakszervezetnek és a civil szerveződést tömörítő akcióegységnek, hogy határozatlan ülősztrájkkal tüntessenek szeptember 29-től a budapesti Clark Ádám téren. Hasonlóképpen döntött a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az október 1-jére a Parlament elé tervezett tüntetéssel kapcsolatban, amit a rendőrség szerint ugyancsak nem lehet megtartani. A BRFK indoklása szerint az országház elé tervezett tüntetést többek közt azért nem lehet megtartani, mert a rendezvény súlyosan veszélyezteti Országgyűlés működését, valamint zavarhatja a parlamenti dolgozók munkáját.
 

Mindenképpen megtartják a demonstrációt

Kónya Péter a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, a tüntetés egyik szervezője ezzel kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott: szombat délután nem szokott ülésezni a parlament, így nincs is kit zavarni. Hozzátette: ha már engedélyezték azt, hogy a szakszervezetek élő lánccal körbe vegyék az országházat, amikor éppen ülés volt, akkor nehezen értelmezhető, hogy szombati napra megtiltanák a tüntetést.

A rendőrség érvként említette meg azt is, hogy a tüntetés tervezett napján lesz a Néprajzi Múzeumban egy ékszer- és öltözetkészítési pályázat eredményhirdetése is, és a demonstráció nehezítené a múzeum megközelítését, a közlekedés pedig más útvonalon nem biztosítható. Kónya erre úgy reagált: ha egy futóverseny miatt lezárható a fél város, akkor egy ilyen súlyú tüntetés is jogszerűen megtartható, ráadásul a tüntetés egyetlen útvonalat sem korlátoz. Az érdekvédelmi vezető leszögezte: Mindenképpen megtartják a demonstrációt.

A résztvevő civil szervezetek és szakszervezetek bírósághoz fordultak a rendőrség tiltása miatt, melynek elbírálására 3 napja van a bíróságnak. Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke biztos abban, hogy a bíróság az ő javukra fog dönteni, mivel a rendőrség által megjelölt indok nem állja meg a helyét egy jogállamban.

Arra kérdésre, miszerint, ha a bíróság nem a civil szervezeteket tömörítő akcióegység, valamint a 70 szakszervezet javára dönt, létezik-e „B” terv Székely Tamás úgy fogalmazott: ha esetleg ilyen helyzet alakulna ki, már megvan „Zs” tervük is.


A TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság is tiltakozik

A civil jogvédő szervezetek pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, közösen tiltakoznak az ellen, hogy „a rendőrség mondvacsinált okokra hivatkozva tiltotta meg 70 szakszervezetnek a Parlament elé és a Várba bejelentett tüntetését, semmibe véve a békés gyülekezés mindenkit megillető alkotmányos szabadságát”.

A Társaság a Szabadságjogokért ezért jogi segítséget nyújt a szakszervezeteknek a tiltás bíróság előtti felülvizsgálata során. A jogvédő szervezetek kiemelték: a gyülekezési jogról szóló törvény szerint a bejelentéshez kötött rendezvény csak abban az esetben tiltható be, ha megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

Mint kifejtették, a szakszervezetek tizenkét tüntetést jelentettek be szeptember 29. és október 9. közötti időpontokra különböző helyszínekre. Ezeket a rendőrség egyrészt a közlekedés súlyos akadályozásával, a Kossuth téri tüntetéssel kapcsolatban pedig az Országgyűlés zavartalan működésének veszélyeztetésével indokolva tiltotta be.

Miután a Kossuth térre bejelentett tüntetést a szakszervezetek október elsején, szombaton szeretnék tartani, „cinikusnak” nevezték, hogy az Országgyűlés működésének veszélyeztetésére hivatkozva hozott elutasító határozatot a rendőrség. A jogvédő szervezetek szerint ugyanis „a képviselők szombaton nem dolgoznak, legalábbis nem a Parlamentben”.

„Hasonlóképpen védhetetlen” az október 2-án, vasárnap a budai Várban tartandó demonstrációt azzal az indokkal megtiltani, hogy az megnehezítené a látogatók mozgását, mivel, mint írták, a Magyar Gárda alakulását sem tiltották meg korábban.

A jogvédő szervezetek szerint a rendőrség a többi esetben is csak olyan indokokra hivatkozik, amelyek a közlekedés megnehezítését támasztják alá, ami a legtöbb gyülekezéssel szükségszerűen együtt jár. Mindeközben viszont az Andrássy út, a Lánchíd és több más fontos útvonal lezárásával járó többnapos Nemzeti Vágtát megrendezik – hangsúlyozta a két szervezet közös közleményében.

A mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység szeptember 8-án sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a munka világát érintő kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, és szeptember 29-én indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat.



(mindennapi)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.