Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-10-14 18:00:00

A pénzügyőrök üldözőbe vehetik a törvénysértőket

Még félelmetesebb lesz az adóhivatal?

A legújabb törvényjavaslat szerint a kormány több ponton átírná a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló szabályozást– írja az index.hu.

Az idén januárban a vám- és az adóhatóság összevonásával létrehozott Nemzeti Adó- és Vámhivatal szabályozását több ponton is átírná a kormány. A tervek szerint összehangolnák a hivatalos állományú pénzügyőrök és a civil kormánytisztviselők munkáját írja az index.hu a parlament honlapjára feltöltött törvényjavaslatra hivatkozva.


Mindehol ott lesznek

A NAV személyi állományára vonatkozó szabályok módosítása mellett a pénzügyőrök és pénzügyi nyomozók (adónyomozók) intézkedési jogköreivel kapcsolatos szabályokat is módosítanák. A javaslat indoklása szerint a változások révén összhongba hozzák a pénzügyőrökre vonatkozó szabályokat a rendőrségi törvény előírásaival – írja az Index. Hozzáteszik: eddig pénzügyminiszteri rendelet szabályozta azt, hogy a pénzügyőrök hogyan intézkedhetnek áruk lefoglalásáról, ez a szabályozás is bekerült ebbe a törvénytervezetbe.


Bővül a hatáskörük. Fotó innen

Amennyiben a jogszabály elfogadásra kerül, úgy a pénzügyőrök is felhatalmazást kapnak arra, hogy átvizsgálják „azon személy ruházatát, akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak”. A törvényjavaslat előterjesztői szerint a hatáskör kiterjesztése által a pénzügyőröknek lehetőségük lesz a ruházat alá rejtett áruk, vámáruk, jövedéki termékek, kábítószer, cigaretta elkobzására.

A parlament honlapján közzétett dokumentum szerint gyakori, hogy a jövedéki terméket csempészők akár a pénzügyőröket veszélyeztetve továbbhajtanak, és a jelenlegi állás szerint azok nem jogosultak az ilyen járművek követésére. A törvényjavaslat módosítaná a jelenlegi, erre vonatkozó szabályozást is, így a pénzügyőrök üldözőbe vehetik a törvénysértőket – írja az Index.

Az eddiginél szélesebb keretek között a pénzügyi nyomozók hozzáférhetnek majd a hírközlési rendszerekhez, titkos információkat gyűjthetnek az egyéb adattároló eszközökből – mindez a NAV-törvény és más jogszabályok összehangolása révén lehetséges. Ha az ügy miatt szükséges, a pénzügyi nyomozók bírói engedéllyel titokban kutathatnak majd át magánlakásokat, telephelyeket, lehallgatásra is jogosultak lesznek. Emellett a postai küldeményeket is felbonthatják, valamint a számítógépen tárolt- illetve folyamatban levő online kommunikációs adatokhoz is hozzáférhetnek – írja az Index.

– mi

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.