Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-02-22 11:47:00

Szélsőséges az egyházak megítélése

Jobban bízunk a rendőrökben, mint a papokban

Civil szervezetek felmérése szerint Magyarországon 2010-ben a legjobban a rendőrségben, legkevésbé a politikusokban bízunk. Az egyházak megítélése szélsőséges: vagy a totális elfogadás, vagy a teljes elutasítás jellemző.

A 3000-nél több válaszadó véleményéből összeállított jelentésben az intézményekkel kapcsolatos bizalmi szintek között az idén kutatták először, hogy a megkérdezettek hogyan  vélekednek az egyházakról. A felmérésből azonban nem derül ki, hogy kizárólag az ún. történelmi egyházakról van-e  szó, vagy a kisebb felekezetek is képviseltetik magukat.
 

Forrás: Közbizalom 2010 / Mindennapi grafika

A rangsort a rendőrség és a civil társadalom bizalmi indexe vezeti. Az előbbi, a vizsgálat tanúsága szerint stagnál, az utóbbi minimális csökkenést mutat a korábbi évekhez képest. Az intézményi formákra lebontott sávok közül az egyházak, az önkormányzatok és az igazságszolgáltatás bizalmi indexéről annyi elmondható, hogy 2009-hez képest az igazságszolgáltatás eredménye 2010-ben némileg javult, az önkormányzatok megítélése stagnál, az egyházak bizalmi indexe – amit 2010-ben mértek első alkalommal – közel azonos az önkormányzatokéval és az igazságszolgáltatáséval. A közbizalom legalsó szintjén – a korábbi trendeknek is megfelelően – a parlament és a politikusok állnak.

Forrás: Közbizalom 2010 / Mindennapi grafika

Érdekes az egyházak megítélésére vonatkozó válaszoknál, hogy a két szélső megítélés a legkarakteresebb. Az „egyáltalán nem bízók” köre a középkategóriába sorolt szervezetek közül is a legmagasabb –, tehát az egyértelmű elutasítás ebben a tekintetben elég határozott. Ugyanakkor a legpozitívabb választás, a „nagyon bízom benne” válasz az összes intézmény tekintetében az egyházak esetében a leggyakoribb.

Bár a különféle viszonylatokban egyenletes a megoszlás,  az egyháznak mint intézményrendszernek a bizalmi indexe mégis kiemelkedően magas az 55 év felettiek és az alacsony iskolai végzettségűek körében. Érdekes, hogy ennél a kérdésnél a felsőfokú végzettségűek csoportja volt a másik magasabbra értékelő csoport. A felmérés legnagyobb tanulsága, hogy az egyházi intézményrendszer markánsan jelen van a köztudatban, bár ennek árnyaltabb megértéséhez további vizsgálatokra lesz majd szükség.

 

A Közbizalom 2010 című felmérés a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat tagjainak és megyei civil szervezetek közreműködésével készült. A felmérés kezdeményezői a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Művelődési Intézet és a Civil Kollégium Alapítvány volt.

 

-mindennapi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.