Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-11-16 07:30:00

Általában a lakhatatlan állapot az indok

Itt a lista: ennyi önkormányzati bérlakás áll üresen

Több mint kétezer üresen álló önkormányzati bérlakás van Budapesten. A fővárosi kerületek tájékoztatása szerint az üres lakások nagy része azok lakhatatlan állapota miatt nincs kiadva.

A budapesti kerületek tájékoztatása szerint 2235 önkormányzati lakás áll üresen a fővárosban. Az üres lakások számára vonatkozó adatok valószínűleg nem pontosak, mivel portálunk érdeklődésére a huszonhárom kerületből tizennyolc válaszolt a bérlakásállománnyal kapcsolatos kérdésekre.


Érzékeny adatok?

Kiderült: a hetedik és a nyolcadik kerületben található a legtöbb lakatlan önkormányzati bérlakás. Az előbbiben ötszáz, az utóbbiban pedig 488. A kerületek indoklása szerint azért, mert a lakások műszaki állapota nem teszi lehetővé azok használatát. A hetedik kerület például azt írja: „Az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Zrt. adatai alapján Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata tulajdonában jelenleg 3100 db önkormányzati lakás van. Ebből 500 ingatlan áll üresen, tekintettel azok lakhatatlan állapotára".

Mindössze a tizedik és a huszonkettedik kerületben adták bérbe az összes kerületi tulajdonú lakást, azonban ezekben a városrészekben, a tájékoztatás szerint, a bérlőkkel akadnak problémák. A kőbányai városrész vezetése arra panaszkodik, hogy noha most nincs kiadható üres lakás, a már kiadott 2400 lakás évente öt-hatszáz millió forintos veszteséget okoz a kerületnek, mivel rengeteg bérlő nem fizeti a rezsiköltségeket, amiket végül a tulajdonoson, a tizedik kerületi önkormányzaton hajtanak be a szolgáltatók.
 

        I. kerület: 1523 db lakás – ebből üres: 128 db
       II. kerület:   664 db lakás – ebből üres: 103 db
      III. kerület: 3321 db lakás – ebből üres:   20 db
      IV. kerület: 2600 db lakás – ebből üres: 150 db
      V. kerület: 1300 db lakás – ebből üres:   30 db
     VI. kerület: 1144 db lakás – ebből üres:   73 db
    VII. kerület: 3100 db lakás – ebből üres: 500 db
   VIII. kerület:            üres lakások száma: 488 db
     IX. kerület: nem válaszolt
      X. kerület: 2400 db lakás – ebből üres:     0 db
     XI. kerület: 1408 db lakás – ebből üres:   27 db
   XII. kerület: 1350 db lakás – ebből üres:  200 db
  XIII. kerület: 6773 db lakás – ebből üres:    65 db
  XIV. kerület: nem válaszolt
  XV. kerület: nem válaszolt
  XVI. kerület:  407 db lakás – ebből üres:     8 db
 XVII. kerület:  803 dv lakás – ebből üres:    36 db
XVIII. kerület: nem válaszolt
XIX. kerület:   866 db lakás – ebből üres:     22 db
XX. kerület:  722 db lakás – ebből üres:       11 db
XXI. kerület: 1537 db lakás – ebből üres:   112 db
XXII. kerület: 740 db lakás – ebből üres:       0 db
XXIII. kerület: nem válaszolt

Főváros: 2130 db lakás – ebből üres:        262 db


Kiemelkedően gazdálkodik saját tulajdonú lakásaival a tizenharmadik kerület. Ebben a városrészben a legmagasabb az önkormányzat tulajdonában lévő lakások száma, összesen 6773 darab, amiből mindössze 65 lakás áll csupán üresen. Indoklásuk szerint egy része pályáztatás alatt áll, másik része pedig cserelakásként van fenntartva.

A tizenötödik, a tizennyolcadik, valamint a huszonharmadik kerület nem reagált megkeresésünkre. A kilencedik és a tizennegyedik kerülettől pedig portálunknak nem sikerlült megkapnia a bérlakásállományukra vonatkozó adatokat. A ferencvárosi önkormányzat sajtóreferense egyszerűen megköszönte érdeklődésünket, és azt írta, hogy mivel a kérdéseink éppen napirenden vannak az önkormányzati munkában is, arra kérnek, később térjünk vissza rájuk. Zugló sajtóreferense, Cseke Vanda pedig egy hét alatt mindössze annyi információt adott portálunknak, hogy kihez kellene fordulnunk kérdéseinkkel.

A kerületeken kívül a főváros tulajdonában is állnak bérlakások, a Városháza kérdéseinkre azt írta: „Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában 2130 lakás van, melyek egy részével korlátozottan rendelkezhet, mivel a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló intézményeknek és gazdasági társaságoknak van bérlőkijelölési joguk e lakások vonatkozásában. A Vagyongazdálkodási Főosztály vagyongazdai körében lévő 1309 lakással folytatható lakásgazdálkodási tevékenység, melyek közül jelenleg 262 áll üresen.”


P. Horváth Csaba
(nyitókép: innen)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Hajléktalanság
  • Hajléktalan megasztár
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Hajléktalanok életveszélyben
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • A bosszú küldte mélyre Orbán Annát
  • Hajléktalan megasztár
  • Életünk mélyén változtassunk
  • Ingyen fodrász hajléktalanoknak
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Volt-e okuk bulizni a hajléktalanoknak?
  • További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban
  • További cikkek Lak-hatás
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Építészek: mit tehetnek a nyomorba jutókért? (audio)
  • Háromezer hajléktalant börtönözne be a főváros?
  • Lerombolták a hajléktalantelepülést: halálesetek várhatók?
  • Adócsalóknak kedvez a végtörlesztés?
  • Rossz helyre építette a luxusvillát – le kell bontania?
  • Ócsa helyett: Újrakezdők háza
  • Eszközkezelő vagy csak ingatlankezelő?
  • Hajléktalanítás: emberségből vizsgázik a nyócker
  • Válság: annyi a hajléktalan, mint az üres bérlakás

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.