Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-05-17 15:00:00

Nyár elejére ígérik a Büntető Törvénykönyv módosítását

Ismét büntetnék a drogosokat

Szigorítanák a drogfogyasztókkal kapcsolatos szabályokat, akik így csak egyszer élhetnének az eltereléssel, mondta el Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap az MTV Este című műsorában

Világosabb és szigorúbb büntetőtörvénykönyvet akar a kormány. A tervezet a nyár elejére lesz kész, egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy szigorítanák a drogfogyasztókkal kapcsolatos szabályokat, például csak egyszer választhatnák az úgynevezett elterelés, vagyis a leszoktatás lehetőségét.

A második rajtakapás után büntetőeljárás indulhat a drogfogyasztók ellen, ami akár 2 év börtönnel is járhat. A kormány a dílereket akarja ezzel megfogni, akik szerintük sokszor fogyasztónak vallják magukat, és így megússzák a büntetést. A jogvédők viszont azt mondják: a fogyasztókat nem kriminalizálni kell, hanem prevencióval távol tartani a drogoktól.

Stohl András tavaly nyáron ivott és drogozott, majd így balesetet okozott, amelyben egy ember maradandó egészségkárosodást szenvedett, hárman megsérültek. A baleset miatt elítélték elsőfokon, a drogfogyasztás miatt viszont nem is indított eljárást a rendőrség, mert az elterelést, vagyis a leszoktatást választotta Stohl. Nem is először. 2007-ben egy vádiratban fogyasztóként szerepelt, de akkor is elterelésre ment.

A Btk. tervezett módosítása szerint csak az első esetben engedné meg az elterelést, a második vagy harmadik alkalomnál már büntetés kiszabását írná elő. Répássy Róbert államtitkár szerint nem lehet megengedni azt, hogy kábítószer függés okán egy drogkereskedővel szemben enyhébben járjon el a hatóság.


A fogyasztókat kezelik dílerként

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) több drogfogyasztó jogi képviseletét is ellátta az elmúlt években. Az ő tapasztalataik szerint nem a dílereket kezelik fogyasztóként, hanem sokszor a fogyasztókat dílerekként a hatóságok.

Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője elmondta, jelenleg is 8 milliárd forintot, négyszer annyit költ az állam büntetőjogi igazságszolgáltatásra kábítószer területen, mint prevencióra, ártalomcsökkentésre és kezelésre összesen. Úgy vélik, ezt az arányt kellene megfordítani.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Estében (forrás: www.hirado.hu)

A szigorítás az új büntető törvénykönyv része lehet, amely 2013-tól lépne hatályba. Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az Estében elmondta, a nyár elejére elkészülő tervezet azért szorul korszerűsítésre, mert haladni kell a korral a bűncselekmények terén is. Mint mondta, egyértelműbb szabályozásra van szükséges.

Kiemelte, minden valószínűség szerint már csak a második félév jogalkotási ciklusába fog beleférni a tervezet megvitatása, de az sincs kizárva, hogy csak jövőre kerül a jogalkotók elé. A számok egyébként azt mutatják, hogy ritka, hogy valaki többször is fogyasztóként a rendőrség látóterébe kerüljön. Az elterelésben résztvevők 12 százaléka csupán, aki többedik alkalommal vesz részt a programban.

Felvinczi Katalin, tudományos főmunkatárs szerint a csekélyebb súlyú kábítószeres bűnelkövetőknek a kezelésbe, ellátásba juttatásához nagyobb társadalmi érdek fűződik, mint az ő bebörtönzésükhöz, vagy egyéb technikákkal való kriminalizálásához.

Forrás: MTV Este

Kapcsolódó anyag:
Új drogstratégia: megelőzés és ártalomcsökkentés (interjú)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.