Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-05-04 13:21:00

Támadással védekezik a volt kormányfő?

Gyurcsány Sukoróhoz hasonlította az Audi-beruházást

Utasította a kormány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt? címmel fordult írásbeli választ igénylő kérdéssel a miniszterelnökhöz Gyurcsány Ferenc az Audi-beruházással kapcsolatban.

A szocialista politikus Tátrai Mikós, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatójának, tavaly decemberi interjúját húzta elő, hogy igazolja a hasonlóságot a Velencei-tó partjára tervezett sukorói kaszinóváros és az Audi győri bővítése között. Gyurcsány azt szeretné megtudni, milyen folyamat végén jutott el a kormány a beruházási döntés támogatásáig. Természetvédők szerint törvénysértő az Audi győri beruházása

A volt kormányfő – a Facebook-oldalán is közzétett kérdésében – emlékeztet arra, hogy a vagyonkezelő korábbi igazgatója elmondta: „Amíg a sukorói esetben a miniszterelnök szóban kérte fel a vagyonkezelőt a csere – lehetőségek szerinti – lebonyolítására, addig idén nyáron a jelenlegi kormány már írásos utasítást adott az MNV-nek, hogy az Audi által kiszemelt földeket adja a német cég tulajdonába. S ez az árat is tartalmazta.” Gyurcsány Ferenc, a krétai paradoxon

Mindezek alapján egyebek között arra vár választ Orbán Viktortól Gyurcsány Ferenc, hogy találkozott-e a kormányfő vagy a kormány bármely tagja az Audi Hungária Motor Kft., illetve annak tulajdonosa képviselőivel; készült-e a találkozóról feljegyzés, emlékeztető, jegyzőkönyv vagy hangfelvétel; döntött-e a kabinet arról, hogy a győri beruházáshoz a befektető számára állami földterületek megszerzését teszi lehetővé; illetve utasította-e a kormány vagy annak tagja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt arra, hogy az Audi Hungária Motor Kft. számára állami földterületeket adjon tulajdonba.

Gyurcsány Ferenc utóiratként rögzíti: örül az Audi magyarországi jelenlétének, maga is sokat dolgozott azért, hogy beruházások érkezzenek Győrbe, és helyesen tette az Orbán-kormány, hogy támogatta a beruházást. Kérdései tehát nem az Audi ellen irányulnak, csupán azt szeretné pontosan megérteni, hogy milyen folyamat végén jutott el a kormány a beruházási döntés támogatásáig, milyen tárgyalásokat folytatott, milyen vizsgálatok, elemzések támasztották alá döntését - hangsúlyozza.

Lázár János a Fidesz frakcióvezetője figyelemelterelésnek tartja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kérdését, amelyet a győri Audi-beruházással kapcsolatban tett fel Orbán Viktor kormányfőnek. Kijelentette: az Audi-beruházással kapcsolatos összes döntés bírta és bírja a kormánypárti képviselőcsoport támogatását. Mint fogalmazott, a volt kormányfő megszólalásait az utóbbi hetekben nehezen tudja követni, az a benyomása, "mintha elfáradt volna".

 

(mti/mindennapi)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Audi
  • Botrány: külföldieket dolgoztat az Audi
  • Lázár szerint szimbolikus, ha nem Audival járnak
  • Audi, Samsung, Tesco a magyar cégek TOP 10-es listáján
  • Állami milliárdok az Audinak: hosszabb távon csapdához vezethet
  • Hasít a kormány kedvenc multicége
  • Magyar cigányok a pápánál
  • Bővülhet az Audi: visszavonulót fújtak a zöldek
  • Természetvédők szerint törvénysértő az Audi győri beruházása
  • Nyolcmilliót szív el minden új autóipari munkahely
  • Farkas Flórián: csökken a cigányság lélekszáma
  • További cikkek Sukoró
  • Órákon át faggatták Oszkót
  • Sukoró: Gyurcsány előzetesbe kerül?
  • További cikkek Gyurcsány
  • Durva kijelentések a DK-kongresszuson
  • Gyurcsány Ferenc megint bohóckodik
  • A szélsőjobbos lapnál baloldali fotós van
  • Indul a Fidesz-Gyurcsány meccs?
  • Mit akar Gyurcsány?
  • Órákon át faggatták Oszkót
  • Górcső alá veszik a Malév privatizációját
  • Gyurcsány ellopta
  • Demokratikus Koalíció – Út a süllyesztőbe?
  • Sukoró: Gyurcsány előzetesbe kerül?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.