Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-10-10 08:00:00

Valótlanság, hogy „széles körű társadalmi egyeztetés történt”

Ezek a problémák az új civiltörvénnyel

Sok más terület után most a civil szférába is belenyúlna a kormány azzal, hogy újraszabályozná az egyesületek és civil szervezetek működését.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a korábbi háromféle jogszabályt egységesítette és kidolgozta az „egyesülési jogról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról” szóló törvény tervezetét, amely június 22-én jelent meg a kormányzati honlapon. Azért is sürgetik, hogy még idén ősszel az országgyűlés elé kerüljön a törvény, mivel 2012-től a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatási rendszer helyett a Nemzeti Együttműködési Alap biztosítaná a költségvetési forrásokat a civil szervezeteknek.

Több százan tiltakoznak

Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a hétvégén rendezett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének VIII. országos konferenciáján azt mondta, az új törvénnyel a civil szervezetek alapításának és megszüntetésének adminisztratív terheit csökkentenék, ugyanakkor a nyilvánosság számára is átláthatóvá tennék a tevékenységüket, mivel szerinte vannak olyan civil szervezetek, amelyek az önkéntes munka helyett a közpénzek „kiszivattyúzására” jöttek létre.

Bár a kormány nevében nyilatkozó államtitkár szerint széles társadalmi egyeztetés történt, sőt az állítja, hogy a többség számára elfogadható az új szabályozás, mégis több tucat szervezet fogalmazta meg a kritikáját. A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Reflex Környezetvédő Egyesület is kidolgozta a szakmai véleményét a tervezetről. Aggodalmukat fejezték ki, hogy a szervezetek elveszíthetik közhasznúsági fokozataikat és állami támogatásaikat, csökkenhet a civil kontroll és erősödhet a mindenkori kormány politikai befolyása a szektorban, valamint jóval kevesebb állami forrással számolhatnak a civil szervezetek. A kezdeményezéshez több száz szervezet csatlakozott, és még mindig várják a jelentkezőket, október végén pedig fórumot szerveznek az érdeklődőknek.


Komoly szakmai kifogások

A civilek a törvénytervezetben több pontot problémásnak találtak. Véleményük szerint a közhasznúságot olyan számviteli, pénzügyi mutatókhoz kötik, amelyeknek semmi köze a valós társadalmi hasznossághoz. Ezzel főleg a kicsi és önkéntes szervezeteket fosztják meg a közhasznúságtól, de a működő szervezet jelentős többségének is lehetnek megfelelési gondjai. Kifogásolják, hogy a szakmai állami pályázatokon csak – az előző módon jelentősen megszűrt – közhasznú szervezetek indulhatnak.

Aggályosnak tartják, hogy a Nemzeti Civil Alap (NCA) utódjában a civilek által választott delegáltak számaránya egyharmadra csökken – szemben a kormány által delegált kétharmaddal, akiket négy éve bebetonoznak. Nem tartják jónak, hogy a civil alapban a nyílt pályázatok aránya csökken, egy szervezet csak két egymás utáni évben pályázhat, valamint az öt millió forint feletti szervezetek nem kaphatnak vissza nem térítendő működési támogatást. Ezzel szemben az Országgyűlés által kiemelt szervezetek folyamatosan, költségvetési soron kaphatnak akár több százmilliós működési támogatást pályázat nélkül.

Az új jogszabállyal kapcsolatban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is aggodalmát fejezte ki. A bíróságoknak hatalmas többletmunkát jelenthet, hogy a tervezet szerint 2012. június 30-ig a 28 ezer alapítványnak és 51 ezer társadalmi szervezetnek újra be kell jelentenie adatait a bíróságokhoz.


A. Sándor

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Szabadság tér
  • Lehet más az LMP?
  • Schmitt Pál ellen is van tüntetés azért
  • Ez fájni fog az ellenzéknek: hatalmas Fidesz-párti tömeg!
  • „Békemenet” a „Sátán kutyái” ellen – sokan vannak
  • A világ legnagyobb hatalma a Klubrádió mögött?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • London: durva támadás a békés tüntetők ellen
  • A meg nem rendelt demonstráció
  • Új törvény készül: börtön járhat a gyorshajtásért

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.