Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-11-15 14:00:00

Civilek fogtak össze a hajléktalanokat inkrimináló törvény ellen

Börtönnel büntethetik a legszegényebbeket

150 ezer forint bírsággal vagy 60 nap elzárással büntethetők a hajléktalanok. A törvénymódosítást tizenhárom fővárosi fideszes politikus nyújtotta be - mindössze két kormánypárti honatya szavazott nemmel.

A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló javaslatot tizenhárom fideszes képviselő, Wintermantel Zsolt újpesti, Kocsis Máté józsefvárosi, Kovács Péter XVI. kerületi, Riz Levente rákosmenti, Németh Szilárd csepeli, Bácskai János ferencvárosi, Rogán Antal belváros-lipótvárosi, Dr. Papcsák Ferenc zuglói, László Tamás XV. kerületi, Ughy Attila pestszentlőrinci polgármesterek, Vas Imre pesterzsébeti és Menczer Erzsébet óbudai önkormányzati képviselők és Csizi Péter pécsi alpolgármester nyújtották be. Ennek értelmében „aki a közterület belterületét rendeltetésétől eltérő módon, életvitelszerű lakhatás céljára használja, illetve életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságokat közterületen tárol, szabálysértést követ el.”


Szabálysértés vagy üldözés?

Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek szakmai igazgatója és Vecsei Mikós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke október közepi közleményükben azt írták: ma Magyarországon nem biztosítható a hajléktalan emberek alapvető téli ellátása és ez több ezer ember
túlélését veszélyezteti. „Már megjöttek a fagyok és közeleg a tél. Hazánkban százezrek fagyoskodnak otthonaikban, rettegnek otthonuk elveszítésétől, tízezrek a szabad ég alatt, vagy közösségi szállásokon húzzák meg magukat. Alapvető emberi kötelességünk rajtuk segíteni. Félelmeik gyarapítása, üldözésük, esetleg büntetésük, vagy az ezzel való fenyegetésük ellentmond az alapvető emberi normáknak.”
 


 Magánakció? Fotó innen

Bús Balázs, Óbuda és Békásmegyer kereszténydemokrata polgármestere a Szociális Munka Napján tartott kerületi ünnepségen úgy fogalmazott: „Budapest, különösen a pesti oldal közterei a szegények számára egyszerre jelentenek vonzerőt és letörölhetetlen stigmát. A probléma mára túlnőtt a szakma határain, ha úgy tetszik politikai kérdéssé vált. A helyi politika pedig a felmerülő gondokra nem megfelelő választ adott, amikor rendészeti üggyé tette a hajléktalankérdést. Hiba a szegénység és a bűnelkövetés közé egyenlőségjelet tételezve alakítani át a jogszabályokat. Ismerve a közbiztonság jelenlegi helyzetét, a bűnmegelőzési hatásfokot, egész egyszerűen ellentmond a józan észnek a rendőri erő szegények előállítására való felhasználása. Ennél is fontosabb azonban, hogy a döntés hátterében nem körvonalazódik valamiféle emberiességi megfontolás, a rendeletalkotó szándék híján van a társadalom önvédelmi képességét biztosító szolidaritásnak. […] A humanitás ebben a nagyvárosi személytelen világban sokak számára szimpla idealizmusnak tűnhet, ezt a bélyeget azonban nyugodtan lehet vállalni. Tudjuk mindannyian, a nehéz gazdasági és bizonytalan egzisztenciális feltételek között élő emberek körében megnő a bűnbakkeresés igénye. Felelősen és differenciáltan gondolkodni képes vezető azonban ennek nem válhat részesévé, miközben nyilvánvaló, hogy a leegyszerűsítő válaszok, iránykijelölések alkalmasak lehetnének politikai tőke kovácsolására.”


Civilek a hajléktalanokért

A módosítás ellen tiltakozott az a 25-30 civil aktivista, akik az erőszakmentes polgári engedetlenség
elvét követve pénteken ülősztrájkot folytattak Kocsis Máté hajléktalanügyi referens Baross utcai irodájában.


Bajkeverők csoportja? Fotó innen

Több ízben tiltakozott az A Város Mindenkié (AVM) – legutóbb szintén pénteken, a civilek demonstrációja előtt – és a Társaság a Szabadságjogokért. Az AVM Kossuth téri tüntetését nsegítette az Ételt az Életért Alapítvány, a Greenpeace, a Oltalom Egyesület, a Kónya Péter szakszervezeti vezető és „bohócforradalmár” nevéhez köthető Szolidaritás Mozgalom és részt vett azon több LMP-s politikus.

A Baráth Zsolt és Vágó Sebestyén jobbikos képviselők által beadott módosítás, mely szerint a „szabálysértés nem állapítható meg, ha a feladat ellátására kötelezett önkormányzat a hajléktalan-ellátás feltételeit nem biztosítja” végül bekerült a szabálysértési törvénybe. Az indoklás szerint „az önkormányzatok közül a városi ranggal rendelkezőktől várható el, hogy ezen státuszukból adódóan ne csak a jogaikkal éljenek, hanem a kötelezettségeiket is igyekezzenek minél teljesebben ellátni. ”

Azaz a hajléktalanságot csak azokban a városokban lehet majd büntetni ahol a hajléktalanság koncentrálódik és épp ezért működik valamilyen ellátórendszer. A hajléktalanellátás hatékonyságát, befogadó képességét a jogszabály nem említi. Kocsis Máté, a Fidesz-frakció hajléktalanügyi referense maga is úgy hivatkozott – a nevével is jegyzett módosításban eredetileg nem szereplő – passzusra, mint amely cáfolja a törvény szegényellenes voltát.

A törvénymódosítást az Országgyűlés 293 szavazattal, 61 ellenében elfogadta, tartózkodás nem volt, többen jelen voltak és nem szavaztak. Igennel szavaztak a Fidesz- és a Jobbik-frakció, nemmel az MSZP az LMP és a függetlenek, kivéve a Jobbikból kizárt Pősze Lajost. A kormánypárti oldalon mindössze két KDNP-s honatya szavazott nemmel, a már említett, Kocsis Máté politikáját a múlt héten elítélő Bús Balázs és Michl József tatai képviselő.

-tvl-

Nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Hajléktalanság
  • Hajléktalan megasztár
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Hajléktalanok életveszélyben
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • A bosszú küldte mélyre Orbán Annát
  • Hajléktalan megasztár
  • Életünk mélyén változtassunk
  • Ingyen fodrász hajléktalanoknak
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Volt-e okuk bulizni a hajléktalanoknak?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.