Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-07-07 12:00:00

Közhiteles járműnyilvántartás pár ezer forintért

Börtön lehet a vége a kilométeróra-visszapörgetésnek?

Az autókereskedők és a biztosítók végre összefognak az állami adatnyilvántartóval, hogy minden eladó használt autó múltja nyitott könyv lehessen.

Íme, az örök fiatalság titka: laptoppal szabályozott kilométeróra, utángyártott szervizkönyv, ragyogóra takarított utastér. Természetesen az autóinkról van szó, amelyek velünk öregszenek, de eladósorba kerülvén megesik, hogy különös fiatalító kúrán esnek át. Igazi háttériparág jött létre, amely az öreg, leharcolt járműből „újszerűt” varázsol néhány fertályóra alatt. 


Szabályozott kilométeróra

Aki az interneten olyan hirdetéssel találkozik, hogy „garanciával vállaljuk szinte minden autó kilométeróra beszabályozását”, az feltehetően a fent jelzett, újfajta ipar szorgos művelőivel lépett virtuális kapcsolatba. Az autófiatalítás természetesen üzleti tevékenység, amelynek lényege, hogy jobb áron lehet eladni azt az autót, amelynek számlálóján százezresnél kisebb szám szerepel, mint azt, amelyik közelít a kétszázezerhez.

Jobban mondva nem is lehet eladni a sokat futott gépkocsikat, mert a leendő vevők feltételezik, hogy a gatyájukat is ráfizetik a javíttatásra, fenntartásra. Ami persze megeshet kevesebbet futott autó esetén is, míg a gondosan szervizelt, többnyire autópályán hajtott, mechanikusan jól megépített kocsikkal nincs sok baj kétszázezer kilométer után sem.

Az igazi probléma a használtautó-vásárláskor az, hogy túl sok a bizonytalansági tényező. Hacsak nem a szomszéd, rokon autójára pályázunk, amelyről tudom, hogy hol, mikor vette, mire és mennyit használta, tényleg garázsban tartotta, és tényleg nem törte össze (nagyon), akkor biztosra mehetünk, míg ha hirdetés alapján veszünk használt autót vadidegentől, neppertől, szinte a sötétben tapogatózunk.

A rendszerváltás utáni években a lopott és újra forgalomba helyezett kocsiktól rettegtünk, ám azóta – a törzskönyv bevezetése nyomán – finomodtak a módszerek. Az autó maga többnyire beazonosítható, csak az nem, hogy mi történt vele. A szervizkönyv, amely arra szolgálna, hogy a javításokat, olajcseréket napra pontosan követhessük, ugyanúgy manipulálható, mint maga a kilométeróra, meg a korszerű autók mindenféle elektronikus memóriája, amely a fékasszisztenstől a kulcsig, a légzsák vezérlésétől a fedélzeti számítógépig tárolja a futásteljesítmény adatait. De amit ember alkotott, azt a másik ember elronthatja: a kilométerórát beszabályozó szakmunkások gondosan átírják a memóriákban 86 ezerre a 164 ezret.


Kilométer-nyilvántartás

Megoldás lehet egy olyan közhiteles nyilvántartás, amely az autótól és tulajdonosától független. Léteznek ilyenek ma is: a márkakereskedéseknek olyan online adatbázis áll rendelkezésükre, ahol a múltbéli kulcsolvasások, diagnosztikák, garanciális javítások, illetve a márkaszervizekben elvégzett karbantartási javítások főbb adatai is láthatóak, ráadásul európai kitekintésben.

Ezeket az adatokat nem lehet manipulálni, így kiderül belőlük, hogy az autó korábban mondjuk súlyosan sérült, vagy egy másik országban már 300 ezres óraállást is feljegyeztek, pedig a jelenlegi eladó szerint mindössze 70 ezer kilométert futott. Csakhogy a márkakereskedések adatbázisához a mindennapi autós nem fér hozzá. Van olyan cég, amely a tulajdonos engedélyéhez köti a betekintést, van, amelyik kerek perec elutasítja, és akad olyan, ahol, ha általános állapotvizsgálatra viszik be a kocsit, hajlandóak nyilatkozni az előéletről is. Mindenesetre ez nem nevezhető üdvözítő megoldásnak, legfeljebb javasolható bizalomerősítő intézkedés, ha arra kerül a sor.


Előélet, kórtörténet

A valódi megoldás közelebb van a megvalósulásához, mint gondolnánk. A frissen forgalomba helyezett, „nullkilométeres” gépkocsit a garanciális szolgáltatások érvényesítése érdekében mind a tulajdonos, mind a márkaszerviz, mind a hatóság szigorúan számon tartja. A műszaki vizsgán hivatalból rögzítik számos adatát, így a kilométeróra állását is. A szervizben a kötelező, valamint a garanciális javítások alkalmával írják fel a futásteljesítményt. Ha pedig karambolozik, a biztosító is belép a képbe, és újabb fontos adalékkal járul a teljes kár- és kórtörténet felrajzolásához.

Vagyis már ma is számos dossziéban állnak kartotékok rendelkezésre, ha egy autó múltjáról szeretnénk tájékozódni, csak éppen ezeket az adatbázisokat nem kötötték össze, és nem tették hozzáférhetővé. Hogy miért? Eltérő üzleti érdekeltségek miatt. Például a biztosítóknak jobban megéri a kárt szenvedett autó javítására szánt összeget készpénzben és utólagos elszámolási kötelezettség nélkül kifizetni az autósnak. Így ugyanis megspórolják a kártérítési összeg egy részét, s ezzel növelik jövedelmezőségüket. Az említett megoldás élteti a fekete és szürke javító ipart, melynek olyan vadhajtásai vannak, mint a lopott alkatrészek másodlagos kereskedelme, vagy épp az órapörgetés.


Börtönt ér a visszatekerés

Most azonban változóban van a széljárás. Jól értesült, de – egyelőre - nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, megszületett a stratégiai megállapodás a biztosítók, a gépjármű kereskedők és a közhiteles nyilvántartásokat fenntartó állam képviselői között a járművek futásteljesítmény-adatainak a hozzáférhetővé tételéről. Információink szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége, (MABISZ), a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) együttműködésével még idén létrejöhet a keret-megállapodás, amely alapján az érintettek feltöltik az adatbázisokat.

Ez bizonyára eltart egy darabig, hiszen például a MABISZ a maga kártörténeti nyilvántartását (KÁNYA) 2015-re tudja csak elkészíteni. Ha feláll a rendszer, akkor bárki, aki autót kíván venni, néhány ezer forintért hozzáfér a közhiteles járműnyilvántartáshoz, amely tartalmazza a kocsik előéletét is. Mindez nemcsak feleslegessé teszi majd az órapörgetést, de, ha a parlament meghozza a megfelelő törvényt, büntethetővé is. Az MGE német mintára bevezetné, hogy a gépjármű-adásvételnél az adatok tudatos és egyértelműen bebizonyított meghamisítása bűncselekmény legyen, amiért letöltendő börtönbüntetés jár.


Vashegyi András

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ne lopj
  • A bíróság szerint hazudott Budai Gyula és a Fidesz
  • A tudósok nem merik vizsgálni Schmitt Pál doktoriját
  • Plágiumgyanú: Kiáll Schmitt mellett a NOB
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Miss Robin Hood: szeretetből rabolt
  • A falu szolgáltatja a voksokat, a város a pénzt?
  • Újabb milliók vándoroltak jutalomként a zsebekbe
  • Egymillió dollárossal akart fizetni
  • Korrupcióba keveredett a Magyar Telekom?
  • Visszaélések ezrei a szociális lakások körül
  • További cikkek Börtön
  • Díjat kapott a börtönlelkész
  • Nagymama, olyan börtönszagod van!
  • Áramot vezetett a kerítésbe – lecsukják
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • Alakul a magyar börtönválogatott
  • Ítélet az öntörvényű kazalgyújtogatónak
  • Magyarországon nincs kínzás a börtönökben?
  • Helybéliek és az elítéltek ugyanabba a templomba járnak
  • Börtönbe vonult Stohl András
  • A bűnözők választhatnak a templom és a börtön közt

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.