Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-07-07 10:03:00

Suba a subához?

A magyarok negyede szlovák házastársat választ

Minden negyedik szlovákiai magyar házasuló szlovák nemzetiségűt vesz el, a vegyes házasságok aránya az elmúlt tíz évben nem változott számottevően – derül ki Új Szó című pozsonyi magyar napilap összeállításából.

Tavaly 25 415 házasságot kötöttek – írja Mózes Szabolcs, a szerző a statisztikai hivatal kimutatására hivatkozva. Annak alapján a házasságkötések száma az elmúlt években ingadozott, a tavalyi volt 2002 óta a legalacsonyabb. Fokozatosan nő a házasodó felek átlagéletkora, 2010-ben a férfiak 31,9, míg a nők 28,8 éves korukban esküdtek örök hűséget. Az első házasoknál ez a szám alacsonyabb: a férfiak 29,9, míg a nők átlagosan 27,3 éves korukban kötöttek először házasságot.

A 25 ezer házasságból 1177 köttetett magyar nemzetiségű férfi és magyar nő között – ez az összes tavalyi esküvő 4,6 százaléka. A magyar férfiak 72,4 százaléka vett el magyar menyasszonyt, míg a magyar nők 66,6 százaléka magyar vőlegénynek mondta ki a boldogító igent. „A 2010-ben házasodó magyar nemzetiségűek 25 százaléka szlovák nemzetiségű személlyel kötött házasságot. Ez az arány tavalyelőtt és nyolc éve is hasonló volt. Az utóbbi tíz évben tehát nem nőtt számottevően a vegyes házasságok aránya" – áll a lapban.


Pozsony vezeti a listát

Különösen Pozsony megyében sok a vegyes házasság. A statisztika itt 67 magyar vőlegényt regisztrált, közülük 44 szlovák nemzetiségű nőt vett el, 23 magyart. A házasságot kötő magyar nők esetében hasonló az arány. Nagyszombat megyében a „magyar házasságok" aránya 83 százalékos volt, Nyitra megyében 72, Besztercebánya megyében 75, Kassa megyében pedig 65 százalékos.

Tavaly a statisztika szerint csupán három roma-magyar vegyes házasság köttetett. Érdekesség, hogy közülük kettő Eperjes megyében, ahol összesen csupán nyolc magyar házasuló fél volt. A maradék egy roma-magyar házasságot Besztercebánya megyében kötötték. Ezek az adatok ugyanakkor ismételten felvetik a kérdést, vajon mennyire pontosak a roma kisebbség létszámával kapcsolatos statisztikai adatok.

Egyre több az azonos végzettségű házaspár. A diplomás férfiak 73,5 százaléka felsőfokú végzettségű nőt választott házastársnak, míg a diplomás nők 57,3 százaléka választott diplomás partnert. Az első házasságoknál ez az arány meghaladja a 80 százalékot – olvasható az összeállításban.
 

MTI
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.