Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-11-28 13:45:00

Az EP-képviselő szerint nem lesznek előrehozott választások

Áder: a Fidesz tehetne egy gesztust

Ádert János szerint nem a választási rendszer, hanem a párt támogatottsága miatt nyerne ismét kétharmaddal a Fidesz. Szerinte csökkenthetnék a kopogtatócédulák számát.

Nem torzítja a választás eredményét az új választási rendszer, hiszen ennek semmi köze nincs a Fidesz mostani népszerűségéhez, mondta el Áder János a Magyar Nemzetnek. A választójogi reformért is felelős politikus szerint a Fidesz a mostani támogatottságával nemcsak az új, de a régi rendszerben is kétharmadot szerzett volna. Áder nem támogatná az abszolút arányosság elvén működő német rendszert, hiszen az folyamatos koalíciós kényszert, így kevésbé hatékony kormányzást eredményezne.

Az előrehozott választások ötletét az elmúlt néhány napban politikai elemzők mellett Gyurcsány Ferenc is felvetette. Ezzel kapcsolatban Áder elmondta, hogy semmilyen hasonló szándékról nem hallott. A politikus úgy gondolja, az egyfordulós választási rendszer azért jó, mert tiszta vizet önt a pohárba.

Példaként azt hozta fel, amikor a kilencvennégyes választások előtt Magyar Bálint kijelentette, hogy az SZDSZ nem lép koalícióra a szocialistákkal, ha azok kényelmes többséget szereznek, és Horn Gyula lesz a miniszterelnököt. Az, hogy ez mégis megtörtént, szerinte mutatja, milyen retorikára ad lehetőséget a többfordulós rendszer.


Nem vár sikereket Gyurcsánytól


Azt, hogy a kisebb parlament létszámát végül miért 199 és nem 200 képviselőben szabták meg, azzal indokolta, hogy Csehországban többször is előfordult, hogy a kormány és az ellenzék pont száz-száz mandátumot szerzett, ezért az ország kormányozhatatlan lett. Szerinte a páratlan számú mandátum ezen segít.

Áder elmondta, hogy a Fidesz tehetne egy gesztust a kisebb pártoknak azzal, hogy csökkenti az induláshoz szükséges kopogtatócédulák számát. Bár az 1500 cédula hiába kétszer annyi, mint eddig volt, a körzetek is kétszer akkorák. Csak az okozhat problémákat a kis pártoknak, hogy ezt rövidebb idő alatt kell összegyűjteni.

Az európai parlamenti képviselő elmondta azt is, hogy nem számít különösebb sikerekre Gyurcsány Ferenc új pártjától, hiszen a rendszerváltás óta egyszer sem volt sikeres egy olyan új párt, amelynek elődje is versenyzett.

 

mi

Nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.