Mit tehet a jövőben a politika az emberekért?

2011: az elbizonytalanodás éve?

Az Ipsos és a Tárki szerint a választóknak immár több mint fele tartozik ebbe a táborba, de a Medián is hasonlóan magas arányt mér. A politikától való ilyen mértékű elfordulás okait nem kereshetjük kizárólag az elmúlt egy évben – bár nyilvánvalóan komoly szerepe van a kormány súlyos népszerűségvesztésének. Az elmúlt huszonegy év teljes politikai elitje felelős a kialakult helyzetért.

Ama fekete doboz

Rengeteg aspektusból meg lehet közelíteni a rendszerváltás óta eltelt időszakot és konkrét okok sokaságát lehet felvonultatni, hogy miért és hogyan jutottunk el idáig. Az elmúlt időszak politikatörténetét egy általánosabb keretbe ágyazva viszont talán közelebb juthatunk a rendszerszintű problémák feltárásához.

Normális politikai kultúrában az alapfelállás, hogy a politika leképezi a társadalmat, vagy legalábbis igazodik hozzá. A pártok már létrehozásukkor is releváns társadalmi konfliktusokhoz, törésvonalakhoz igazodnak (ld.:”cleavage theory” Rokkantól”) és alapjellemzőjük, hogy a számukra releváns társadalmi csoportok igényeire, követeléseire igyekeznek reagálni, azokat becsatornázni a politikai színpadára, a politikai döntések „fekete dobozába” (Easton). Természetesen a hatás kölcsönös, a politika is hat a társadalomra, és ez a kölcsönös igazodás teremti meg a kapcsolatot, biztosítja, hogy ne keletkezzen szakadék a társadalom és politika között. Ehhez viszont a politikának tehát folyamatosan reagálnia kell a társadalomra.

Magyarországon a rendszerváltás körülményei nem tették lehetővé ennek kiindulópontját. Az értelmiségi elitek alakítottak pártokat, a valós társadalmi igényeket, konfliktusokat nem tudták még leképezni. Ezeknek a pártoknak az ideológiájuk is meglehetősen zavaros volt, de a negyven éves álomból ébredező társadalom esetében sem lehet természetesen kikristályosodott ideológiai törésvonalakról beszélni. Éppen ezért a választáson is a kialakult pártrendszerhez igazodott a társadalom, persze ez fordítva az adott történelmi helyzetben nehezen is lett volna elképzelhető. A probléma inkább az első választások óta eltelt időszak: a társadalom azóta is csak fut a politika után, a politikai elit reagáló képessége a társadalomra pedig teljesen elhalt.

Már a rendszerváltást követő években is sokszor hangoztatott álláspont: a tömegek kimaradtak a rendszerváltásból, a pártok és a társadalom között óriási a szakadék, nincs közvetítőszint. A politikai intézményrendszer egyik pillanatról a másikra ötlötte le magáról az szocialista rezsim maradványait és vált valóban modern, nyugati, demokratikus rendszerré. A társadalom viszont nem képes ilyen gyors változásokra – míg egy új alkotmány elfogadásához elég lehet néhány hónap, a mentalitás, a berögződött gyakorlatok, a gondolkodásmód megváltoztatása hosszabb folyamat eredménye lehet csak.

A politikai elit ezzel nem törődött. Valamint azzal sem, hogy egy demokratikus politikai kultúra része, hogy legyenek olyan közös értékek, íratlan szabályok, melyek a politikai verseny felett állva közös alapjai a politikai rendszernek. A kezdett biztató volt, de huszonegy év alatt minden hidat felégettek a politikai tömbök egymás között, és nem politikai ellenfelekként, hanem kompromisszumokat nem ismerő ősellenségként tekintettek egymásra. Elfeledkezve mindeközben a politikai szocializációs funkciójáról, a politikai kultúrát meghatározó szerepéről, arról, hogy az államszocializmusból kivergődő társadalomban még nem alakultak ki azok az alapvető reflexek, ismeretek, amelyek a demokratikus politikai társadalmak sajátjai.

Az évek során két táborra szakadt politikai elit így sikeresen szakította szét az egyébként is szétzilált állapotban lévő társadalmat. Egymásra nem a politikai rendszer részeként, a demokratikus verseny alanyaiként tekint a két tábor. Nem fogadják el egymást legitim szereplőként, a jobboldal a nemzet fogalmából akarja kitaszítani a baloldalt, míg a baloldal a demokrácia fogalmából a jobboldalt. Az évezred elejére a szembenállás olyan mértékűvé fajult, hogy befurakodott az emberek magánéletébe, emberi kapcsolatokba, létrehozva egy olyan törésvonalat a társadalomban, amely valójában nem létezett. Nem létezett, de a politika létrehozta. Nem a politika reagált a társadalomra, a társadalom igazodik a politikához.

De az emberek egyszer belefáradnak a politika által uszított céltalan gyűlölködésbe és az egészből kiábrándulva a közönybe burkolóznak. Ezt természetesen megelőzi a kiábrándulás a korábban rajongott politikai szereplőkből. 2006 után gyakorlatilag a baloldal számolta fel magát, most pedig a Fidesz által dominált jobboldal halad-e felé. Az éveken keresztül egyes politikusokba, politikai erőkbe vetett bizalom kártyavárként omlott, omlik össze több tízezer szavazóban. A kiábrándultak jó része viszont nem választ más pártot – legalábbis a felmérések alapján jelenleg így tűnik. A kutatók ezt gyakran interpretálják úgy, hogy új politikai erőre várnak, amely megszólítja őket. Ez bizonyos részükre valószínűleg igaz, de talán egyre több kiábrándultra éppen ellenkezőleg: már nem várnak semmire. A politika egészét vetik meg, az abba vetett hitük rendült meg teljesen. Könnyen lehet, hogy 2014-ben ők lesznek a csendes többség. A közönybe burkolózott, közélettől elfordult tömeg.

A gyengén integrált, alapkérdésekben megosztott társadalom az önmagáért való politika általi „megfertőződése”, könnyű befolyásolhatósága természetesen nem új jelenség – még Magyarországon sem. Ma különösen aktuálisnak tűnik Vadász Lipót képviselő 1908-ban, a parlamenti obstrukciók időszakában elhangzott parlamenti felszólalása:

„(…) meg fogja aztán vizsgálni azt (a történész – szerk.), hogy a politikai helyzetnek ez a romlottsága és ebben a romlottságban bennlévő méreg hogyan hatolt be a nemzet testébe rétegről-rétegre, hogyan terjedt mindig lejjebb, hogy a kelevényből kiáradó genny és méreg és kártékony anyag miképpen mérgezte meg fokról-fokra a társadalomnak, a közéletnek, igen sok egyes embernek életét: az fogja megállapítani azt, hogy a politikai romlás mellett ért minket egy még nagyobb romlás, az, amely a magyar társadalmat, amely a magyar társadalom sok értékes elemét végül megmérgezte.”

Bene Márton

A nyitókép innen

• Cimkék:
politika döntések társadalom nemzet akarat

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére