Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-10-06 06:00:00

Az idén csak nyert: tizenegyszer a Lokival, háromszor a válogatottal

Varga pénteken drukkol a finneknek, kedden verné őket

Fiatal, szerény, alázatosan teszi a dolgát és roppant tehetséges. Varga József, a DVSC játékosa univerzális futballistává nőtte ki magát, most a finnek elleni, jövő keddi csatára készül.

– Nem bántotta, hogy korábban sosem hívták meg semelyik korosztályos válogatott edzőtáborába?

– Egyáltalán nem, hiszen én csak azzal foglalkoztam, hogy minél jobb játékos váljon belőlem – válaszolta a Loki 23 éves középpályása. – Akkoriban már működött az MTK agárdi akadémiája, ott sok jó játékos volt, a kék-fehérek csapata mindig kiemelkedett a bajnokságból, természetes volt, hogy arra a klubra építették a korosztályos válogatottakat.

– A lényeg amúgy is a felnőtt karrier, most pedig ön szerepel rendszeresen a válogatottban.

– Az előbb sem azt akartam mondani, hogy nekem nem fontos a válogatott sőt… Hatalmas megtiszteltetés volt, amikor már stabil NB I-es játékosként meghívtak a 21 éven aluliak válogatottjába, jó volt ott játszani, s fontos volt számomra, hogy tagja lettem a csapatnak.

– Ahogy újabban Egervári Sándor válogatottjának is fontos tagja.

– Közhely, de egy csapatban minden láncszem fontos.

– A jobbhátvéd is…

– Értem a célzást.

– Klubcsapatában középpályásként remekel, a válogatottban pedig jobbhátvédként számítanak a játékára. Nem furcsa ez?

– Azért játszottam én már a Lokiban is a védelem jobb oldalán, még Herczeg András irányítása alatt. Igaz nem sokszor.


A korábbi debreceni csapattárs, Rudolf Gergelyt paskolgatja a svédverés után
Fotó: mlsz.hu

– Erre emlékezhetett a kapitány?

– Nem tudom, mert erről nem beszélgettünk. Az Izland elleni barátságos meccs előtt mondta Egervári Sanyi bácsi, hogy az eltiltások miatt át kell alakítania a védelmet, és kipróbálna a jobb oldalon. Örültem a lehetőségnek, hiszen a válogatottban bármilyen poszton nagyszerű érzés szerepelni. Meg aztán úgy vagyok vele, hogy ettől is több leszek, hiszen egy újabb szerepkörben próbálhatom ki magam. Örülök, hogy ott lehetettem a pályán a svédek elleni felejthetetlen hangulatú meccsen, és Moldovában, ahol nagyon fontos három pontot szereztünk.

– Hatalmas a felhajtás a válogatott körül, a finnek elleni Eb-selejtezőre elkapkodták a jegyeket, a szurkolók bíznak a csodában. Ön is optimista?

– Természetesen, de nem várok semmilyen csodára. A lényeg, hogy mi megtettük, amit megtehettünk, az utolsó kör előtt még van esélyünk a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. Péntek eset drukkolunk a finneknek, hiszen erre csak akkor van esélyünk, ha nem kapnak ki Svédországtól. Aztán kedden kimegyünk a Puskás-stadionba, és nekifeszülünk annak a csapatnak, amelyikért pénteken még szorítottunk.

– Varga József kabalának sem rossz, hiszen ebben a szezonban még nem szerepelt vesztes csapatban. A DVSC-vel 11 forduló után veretlen a bajnokságban, ehhez jön a három megnyert válogatott meccs. Meddig tartható ez a széria?

– Remek érzés, hogy már csak emlék az utolsó mérkőzés, amely után vesztes csapat tagjaként hagytam el a pályát. De higgye el, meg lehet szokni, s bízom benne, hogy még sokáig tart még

– Mondjuk az Eb-pótselejtező befejezéséig?

– Mondjuk…

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Magyar válogatott
  • Egervárié az évezred legjobb válogatottja
  • Kulcsember lett Angliában a magyar focisztár
  • Bukarestben is elénekelték a Székely himnuszt a hokisok! – VIDEÓ
  • Görbicz bedobná az időn túli hetest?
  • Mit akar az év magyar focistája?
  • Tényleg Egervári a legjobb edző?
  • Távozott a röplabdások kapitánya
  • Miért nem értékeli Egervári a válogatottat?
  • „Már csak ketten vagyunk a tizenegyből”
  • Kassai miatt büntette Egerváriékat az észt bíró

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.