Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-09 06:00:00

Ha minden a legjobban alakul, már október 11-én összejöhet a kvalifikáció

Pótselejtező nélkül is kijuthatunk az Eb-re!

Svédország és Moldova legyőzése után megmaradt az esélye a magyar válogatottnak arra, hogy tovább harcolhasson a kontinenstornán való részvételért. Pótselejtező nélkül a lengyel-ukrán közös rendezésű tornára?

Ehhez persze elképesztő szerencsére lenne szükség, vagyis az összes meccsnek úgy kellene végződnie, hogy az a mi szemszögünkből megfelelő legyen. De nem lehetetlen – kiszámoltuk! A legfontosabb, hogy a saját csoportunkban megszerezzük a második helyet. A listavezető hollandok már Eb-résztvevők, a jelenleg a második svédekkel azonos pontszámmal (18) állunk a harmadik helyen, de az északiak még kétszer lépnek pályára, míg mi már csak egyszer. A képlet roppant egyszerű: a folytatásban legalább egy ponttal többet kell szereznünk, mint a svédek, azaz ha feltételezzük, hogy az október 11-i zárónapon hazai környezetben legyőzzük a finneket, az kell a révbe éréshez, hogy riválisunk október 7-én, Helsinkiben, majd 11-én, hazai pályán a hollandok ellen ne szerezzen két pontnál többet. Ez esetben 21 ponttal a második helyen zárunk, s várhatjuk a pótselejtezőt. Vagy mégsem? Számoljunk!


Rudolf kavar a svéd gyűrűben
Fotó: mlsz.hu 


A legjobb csoportmásodik megnyugodhat


A rendező ukránokon és lengyeleken kívül a kilenc csoportelső , illetve a legjobb csoportmásodik jut ki automatikusan az Eb-re, a maradék nyolc második helyezett négy párban játszik pótselejtezőt, s a győztesek is ott lehetnek a 2012-es tornán. Mivel vannak hat- és öttagú csoportok, a hatos gruppból kiveszik az utolsó helyezettek ellen szerzett pontokat, így állapítják meg, melyik csapat a legjobb második. A mi csoportunkban hat válogatott szerepel, azaz kiesik a San Marino ellen szerzett hat pont, így Egervári Sándor csapata 15 ponttal várhatná az összevetést. Ha minden összejön, és úgy alakulnak az eredmények, akkor ez is elég lehet az üdvösséghez. Nézzük először a mi szemszögünkből a sima csoportokat.


Akiket simán megelőzünk

A hattagú A-csoportból Németország már kijutott, a törökök 14 ponttal állnak a második helyen, optimális esetben lehet 20 pontjuk, ha ebből levonjuk a sereghajtó kazahok ellen szerzett hat egységet, marad 14, ezzel mögénk kerülnek. A szintén hatos mezőnyű C-csoportban a már biztos Eb-résztvevő olaszokat üldözők között is hasonló a helyzet, a szerbek 14 ponttal állnak, 20 fölé nem kerülhetnek, ebből lejön az Andorra ellen szerzett hatos, a vége 14 pont. A D-csoportban jelenleg második bosnyákok 16 pontról várják a folytatást, s valószínűleg meg is csípik a második pozíciót, hiszen ha hazai pályán legyőzik Luxemburgot, már nem érhetik őket utol a jelenleg harmadik románok. Csakhogy ennél sokkal többre nem számíthat a derék boszniai együttes, hiszen Párizsban a franciák ellen fejezik be a selejtezőt, így valószínűsíthető, hogy hiába kérnek lapot 19-re, maradnak ennél a pontszámnál, s ebből ugye még lejön a Luxemburg ellen begyűjtött hat pont, azaz marad 13.


Edzés Telkiben, a válogatott főhadiszállásán
Fotó: mlsz.hu 

Az ötcsapatos G-csoportban Anglia már gyakorlatilag első, a második helyen álló Montenegró 11 pontról várja a folytatást, ám nincs könnyű helyzetben, hiszen az angolokkal játszik hazai pályán, majd az őt üldöző Svájchoz látogat. Nem valószínű, hogy ebből a két meccsből összehoznak négy pontot a derék crnagorácok, elképzelhető, hogy a jelenlegi harmadik Svájc meg is előzi őket, ám a helvéteknek akkor is csak 14 pontja lehet, ha a maximumot gyűjtik be a hátralevő két meccsen. Az I-csoport (5 csapat) Csehország 10 ponttal a második, azaz papíron gyűjthetne ehhez hatot a hátralevő két meccsen. Csakhogy először a legutóbbi 20 (!) selejtező meccsüket megnyerő, világbajnok spanyolokat fogadják, majd Litvániába utaznak, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy mindkét partit nyerjék!


Csoda, vagy egy kicsit több


Ez volt a nyolc csoportból az egyszerűbb öt, nézzük a nehezebb eseteket, ahol valóban minden apróságnak stimmelnie kell ahhoz, hogy mi lehessünk a befutók. Többismeretlenes az egyenlet a hatfős B-csoportban, ahol jelenleg az oroszok állnak az élen 17 ponttal, az írek (15) az örmények (14) és a szlovákok (14) előtt. Oroszország Andorrát hazai pályán biztos, hogy megveri, ám előtte vár még rá egy zsolnai kirándulás, s ha a szbornaja elbukik Szlovákiában, bajba kerülhet. Az írek Andorrába utaznak, majd fogadják a meglepetéscsapatot, Örményországot. Az örmények a dublini kiruccanás előtt a macedónokat látják vendégül, míg Szlovákia a hazai oroszok elleni csata után Macedóniába utazik. Ha az oroszok nem tudnak nyerni Szlovákiában, mi már megnyugodhatunk, hiszen ez esetben (figyelembe véve az utolsó Andorra ellen kieső hat pontot) csak egy csapatnak, Íroszágnak lehet 15 pontja. Amennyiben Oroszország nyerne Zsolnán, szurkolhatnánk az örményeknek, hogy a zárókörben ne kapjanak ki Írországban. Bonyolult, de közel sem lehetetlen, hogy nekünk kedvezzenek az eredmények!


Magyar gólöröm: szerencsére egyre gyakorabban megélt pillanat
Fotó: mlsz.hu 

Egyszerűbb a helyzet a szintén hat csapatot számláló F-csoportban, itt azonban tényleg szükség lenne Fortuna istenasszony közbenjárására. Vezetnek a 19 pontos horvátok, második egy ponttal lemaradva Görögország. A csoport görög–horvát rangadóval folytatódik, s számunkra fontos lenne, hogy ne nyerjenek a görögök, hiszen ők az utolsó fordulóban Grúziába utaznak, s ha Tbilisziben legalább egy pontot szerez a hazai csapat, magunk mögött tudjuk tartani a görögöket is.


Ciprus is képes bravúrra!


Ennél is nagyobb csodára lenne szükség ahhoz, hogy az öttagú H-csoport másodikját is magunk mögött tudjuk. Az első helyen álló Portugália, a második Dánia és a harmadik Norvégia is 13 ponttal várja a hajrát, az első két együttesre még két meccs vár, a norvégokra csak egy. Nekünk pedig Ciprus hozhatja meg a beteljesülést, hiszen mindkét északi válogatott ellen pályára lépnek a szigetország legjobbjai, s hogy legyen esélyünk, egyiktől sem szabadna kikapniuk. Igaz, a ciprusi tizenegy már tett csodát ebben a sorozatban, hiszen a nyitányon 4-4-et játszott Portugália ellen idegenben. Ha a derék ciprióták megcselekszik, amit elvárunk tőlünk, már csak Portugáliának kell szorítani, hogy nyerjen Koppenhágában.


Vanczák (3) védő létére gólt lőtt Moldovának
Fotó: mlsz.hu 

Persze mindez csak matematika, no meg egy kis álmodozás, az sem biztos, hogy a saját csoportunkban megcsípjük a második helyet. Azért viszont mindenképpen hálásak lehetünk Egervári Sándor csapatának, hogy egyáltalán van értelme számolgatni, s persze akkor sem leszünk szomorúak, ha végül nem jön össze, amit fentebb leírtunk, s pótselejtezőn kell szurkolnunk!

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.