Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-06 07:00:00

Egy sokra hivatott generáció tagjai évek óta „hivatásos szurkolóként” élnek

Németh Krisztiánt kellene követnie a mellőzött tehetségeknek

Majd fél évtizednyi bolyongás után Németh Krisztián hazatért, az MTK-ban folytatja pályafutását. Kortársainak követniük kell a példáját, ha nem akarnak örökre elsüllyedni Nyugat-Európában!

Fiatalok voltak és persze roppant tehetségesek. Nagy csapatoktól kaptak csábító ajánlatokat, hát útra keltek. Lassacskán pedig rádöbbenhetnek, hogy fontos éveket pazaroltak el az életükből.


Az utolsó órában tért haza

Németh Krisztiánt a magyar futball egyik legnagyobb reménységének tartják, pedig a reménység korból lassacskán kezd kinőni, hiszen két ónap múlva ünnepli a 23. születésnapját. S hiába az átlagon felüli tehetség, a felnőtt mezőnyben még szinte semmit nem tett le az asztalra. Pedig amikor 2007-ben (két társával együtt) Liverpoolba szerződött, a fél ország az Anfield Road hőseként aposztrofálta, csak sajnos tétmeccsen soha nem lépett pályára a legendás Mersey-parti gárda első csapatában. Próbálkozott angol alsóbb osztályú csapatnál és Görögországban, s eközben négy és fél év alatt 21 tétmeccset játszott felnőttek között. Talán az utolsó órában tért haza, hogy felnevelő egyesületében, az MTK-ban összeszedje magát (az NB II-es csapatban játszott első meccsén gólt is lőtt szombaton).


Gulácsi jobbára csak szurkoló

Vándorló kortársainak pedig követniük kell a példáját, ha nem akarnak örökre eltűnni a süllyesztőben. A Némethtel együtt Liverpoolba szerződő Simon András négy év és az ez idő alatt lejátszott tíz tétmeccs után már haza is tért, jelenleg a Győri ETO futballistája. Gulácsi Péter még kivár, pedig a tehetséges kapusra is jobbára a szurkoló szerepét osztják épp aktuális klubjánál. Ő négy és fél év alatt 40 felnőtt tétmeccsen álhatott a gólvonal elé, ám Liverpoolban neki sem adtak lehetőságet, mint ahogy jelenlegi klubjánál, a Hull Citynél sem Gulácsi az első számú kapus. Egy magyar élcsapatban – igaz, a jelenleginél kevesebb pénzért – de legalább védhetne. Tavaly ősszel például a kapusgondokkal küszködő, akkor El-szerelő DVSC-ben bizonyíthatott volna.


Eddig mindössze két gól

Lassacskán Filkor Attilának is lejár az ideje, hiszen cikkünk szereplői közül a tehetséges csatár a legidősebb, jövőre 24 éves lesz. Alig volt 18, amikor az olasz sztárcsapat, az Internazionale szerződtette, azóta egyik kölcsönadásból a másikba vezet az útja. A legutóbbi szezonja az olasz másodosztályú Triestinánál jól sikerült, hiszen 26 meccsen pályára lépett, s szerzett két gólt. Más kérdés, hogy felnőtt együttesben, tétmérkőzésen ennyi az össztermése, ráadásul új klubjában, a szintén Serie B-s Livornónál mellőzik. Itthon játéklehetőséghez jutna, s talán még befuthatná azt a karriert, amit tehetsége alapján joggal jósoltak neki.

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.