Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Sport
    2011-08-10 06:00:00

    Furcsa elvek alapján lehet bekerülni a keretbe: Tőzsérnek megint annyi

    Nem Egervári magánügye a válogatott

    Szerdán Izland ellen tesztel a labdarúgó-válogatott a svédek elleni sorsdöntő csatára. A keretben van néhány formán kívüli játékos, a BL-szereplésért belga csapatával harcban álló Tőzsér Dániel újra kimaradt.

    Az esély minimális, de mindenképpen győzni kellene szeptember 2-án Svédország ellen a Puskás-stadionban, de előtte még egy jóval gyengébb, ugyancsak északi csapattal mérkőzik Egervári Sándor válogatottja: augusztus 10-én Budapesten az izlandi együttessel.


    Csak kinézetre hasonlítanak a svédekre

    Persze azt mindenki tudja, hogy a két válogatott között hatalmas a különbség, s nemcsak tudásban, hanem stílusban is. Az izlandi labdarúgók kinézetre ugyan hasonlítanak a svédekre, így a mieink vizuálisan remekül ráhangolódhatnak a nagy ütközetre, a lényeg persze az lenne, hogy a fiúk sikerélménnyel gazdagodjanak: rájuk férne egy győzelem a szeptemberi, sorsdöntő mérkőzés előtt. A szövetségi kapitánynak gondot okozhat, hogy eltiltás miatt a svédek ellen nem játszhat a védelem két alapembere, Vanczák Vilmos és Juhász Roland. Tehát ha Izland ellen valóban az Eb-selejtezőre szeretné megtalálni az optimális tizenegyet, akkor nem küldheti pályára nevezett kulcsjátékosait.


    A válogatott Telkiben, a szövetségi edzőközpontban gyakorolt a szerdai nagy meccsre
    Fotók: MTI/Földi Imre


    Nem segített a harmadik kalap

    A nyári szünet előtt két meccset is nyert a magyar nemzeti csapat, a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtező (3-0) előtt Luxemburgban lépett pályára, s nyert 1-0-ra. Akkor sokan, köztük mi sem értettük a szövetségi kapitány ellenfélválasztását, ám kiderült: mindenképpen szükség volt két győzelemre, mert így a válogatott előrelépett a FIFA-világranglistán, és az európai 27. hellyel éppen befért a vb-selejtező-sorsolás előtti besorolásnál a harmadik kalapba. Elvileg így elkerülhető lett volna néhány bivalyerős ellenfél, de a stratégia részben sem vált be: noha valóban a harmadik kalapból sorsolták ki az Egervári-csapatot, pechére nagyon nehéz, továbbjutásra kevés esélyt kínáló társaságba került (a D csoportban Hollandia, Törökország, Románia, Észtország és Andorra ellen kellene kivívni a 2014-es brazíliai vb-szereplés jogát).


    Gólképtelen újonc szorítja ki Tőzsért

    Az izlandi tesztmeccsen sem játszik az egyik legmagasabb szinten jegyzett magyar játékos, Tőzsér Dániel. Már megszoktuk, hogy a belga bajnok Genkben futballozó középpályás nem fér a kapitány koncepciójába, pedig az új szezont sem kezdte rosszul: a csapat az ő találatával nyerte meg a belga Szuperkupát (a pazar szabadrúgást sokáig mutogatták a televíziós csatornák), a gárda a BL-selejtezőben kiverte a szerb Partizan Beogradot, s már csak egy lépésre van a főtáblára jutástól a legrangosabb európai kupasorozatban.


    Tőzsér pezsgőzik a belga bajnoki cím után: előre ivott a válogatottságra?

    Az összeállítás persze a kapitány dolga, ezzel együtt mégsem tekinthető Egervári magánügyének Tőzsér – szerintünk érthetetlen – mellőzése. Pláne, hogy a keretben van az újpesti Lázár Bence. A húszéves csatár a tavaszi szezonban valóban alkotott, nyolc gólt szerzett, ám mostanában nincs csúcsformában: nem talált az ellenfelek kapujába, mint ahogyan a lila-fehér együttes is gólképtelen volt az eddigi négy bajnokin. Mindazonáltal ez a bekezdés nem róla szól, hanem az elvről. Akkor legyen válogatott egy támadó, ha rúgja a gólokat! És ne fordítva.

     

    M. B.

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


    A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.