Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-08-19 20:30:00

László Csaba feltételei elfogadhatatlanok a Fradinak

Nem lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője László Csaba.

A fővárosi klub pénteki tájékoztatása szerint a vezetők a hét folyamán többször is egyeztettek a 47 éves szakemberrel, a „tárgyalások azonban lezárultak, mert a Ferencváros jelenleg nem kívánja László Csaba és stábja feltételeit elfogadni.” László Csaba 2004 és 2005 között volt a Ferencváros vezetőedzője, később irányította a skót Hearts együttesét is, legutóbb pedig a belga Charleroi csapatánál dolgozott. Az első öt fordulót követően még nyeretlen zöld-fehéreknél Prukner László szakmai igazgató kedden mondott le posztjáról. Jelenleg megbízott vezetőedzőként Nagy Tamás készíti fel a csapatot, utódjáról szeptember első hetében várható döntés.

– MTI –


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ferencváros
  • Mennyit érnek a marketingjogok a magyar fociban?
  • Miért az állam veszi meg a Fradi-pályát?
  • Milliárdokat veszíthet az Újpest tulajdonosa
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Februárig nyomoznak a Fradi-sikkasztás ügyében
  • Détáriból ősszel edzőt csinált a Ferencváros
  • Détári szerint minden szép és jó a Fradiban
  • Rendőrt hívtak a Fradi-jegyre várók miatt Diósgyőrben
  • Bojkottálhatja a válogatottat a Ferencváros
  • Hol játszik a Fradi, ha építik a stadiont?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.