Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2012-01-04 06:00:00

Futács Márkó bizonyította, hogy méltó a bizalomra

Kulcsember lett Angliában a magyar focisztár

Futács Márkó a tartaléksorból előrelépve lett néhány nap alatt a Portsmouth FC kulcsembere. Eddig kétszer kapott kezdőként lehetőséget angol csapatában, s mindkétszer gólt szerzett.

Néhány héttel ezelőtt még nagyon úgy tűnt, hogy Futács Márkó is megmarad az örök tehetség kategóriában, hiszen a csatár alig jutott lehetőséghez az angol Championshipben szereplő Portsmouth együttesében. A magyar fiatalember azonban kivárta a sorát, majd amikor pályára került, robbantott. A 2011-es esztendő utolsó napján, a Leicester ellen volt először kezdő a Pompey becenéven ismert klub első csapatában, s mindjárt a 20. percben gólt is szerzett, majd immáron az új évben, január másodikán is betalált a Watford ellen 2–0-ra megnyert meccsen, ahol szintén végig a pályán volt.


Elfelejtette a begyakorolt gólörömét

A magyar labdarúgó, aki a szezon előtt szerződött Angliába, a szilveszteri meccsig csak epizódszerepeket kapott, igaz, érezte, hogy egyre jobban bíznak benne. „Már a Derby és a Southampton elleni perceket is élveztem a pályán, de az elmúlt hetekben az edzésmunkámon is látszott, hogy kezdek formába lendülni – mondta Futács Márkó. – Egy játékos teljesítménye attól is függ, hogy a társai mennyire bíznak benne. Én pedig úgy látom, a többiek várták már, hogy jelentősebb szerep jusson nekem, ez pedig önbizalmat adott.

A hétközi gyakorlásokon ott voltam a között a tizenkét játékos között, akikből a kezdő tizenegy kikerült, de mégis meglepett, hogy a Leicester City otthonában lehetőséget kaptam. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy korán sikerült gólt szereznem. Először kezdtem a Championshipben, és rendesen el is fáradtam, úgyhogy jólesett a welnessprogram, amire az újév első napján került sor. Bíztam benne, hogy a Watford ellen is lehetőséget kapok, de azt, hogy ismét gólt szerzek, álmomban sem gondoltam. Kitaláltam valamiféle gólörömöt, hátha eredményes leszek, de amikor a kapuba bólintottam, nem jutott eszembe, mit terveztem, futkostam össze-vissza, s végül a szögletzászlónál találtam magam.”


Élete meccse következik!

Sok ideje nem lesz a lazításra, hiszen január 8-án, vasárnap a londoni sztárcsapat, a Chelsea ellen játszik FA-kupa-mérkőzést a Portsmouth. Ráadásul Futács Márkó pontosan tudja, hogy az előrelépéshez még sokat kell fejlődnie.„Nem elégedtem meg a jelenlegi állapottal, küzdök tovább, mert tisztában vagyok vele, hogy javulnom kell még – folytatta a magyar csatár. – Ahhoz, hogy valaki Angliában megragadjon, folyamatosan magas szinten kell teljesítenie. Fontos volt ez a három bajnoki pont, kis levegőhöz jutottunk, de nincs megállás, hiszen vasárnap a Chelsea elleni FA-kupa-találkozón sem szeretnénk leszerepelni. A csapat számára ez jutalomjáték, nekem az életem meccse lesz!

Futács a legjobbkor bizonyított, hiszen a két értékes gól után nem valószínű, hogy a Pompey nélküle kezdi el a Chelsea elleni csatát, ám az U20-as vb-n bronzérmet szerző játékos hamarosan a felnőtt válogatottban is bemutatkozhat. Egervári Sándor szövetségi kapitánynak ugyanis főként a csatársorban akadnak gondja: Szalai Ádám még csak lábadozik keresztszalag műtétje után, Szabics Imre is sérült, a szintén a Championshipben szereplő Priskin Tamás pedig alig jut lehetőséghez csapatában, a Derbyben. Így aztán, ha Futács megragad a Portsmouth kezdő tizenegyében, s továbbra is termeli a gólokat, hamarosan jöhet élete újabb nagy meccse – címeres mezben.
 

M. B.

 

Nyitókép: www.f-group.hu

 

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Magyar válogatott
  • Egervárié az évezred legjobb válogatottja
  • Bukarestben is elénekelték a Székely himnuszt a hokisok! – VIDEÓ
  • Görbicz bedobná az időn túli hetest?
  • Mit akar az év magyar focistája?
  • Tényleg Egervári a legjobb edző?
  • Távozott a röplabdások kapitánya
  • Miért nem értékeli Egervári a válogatottat?
  • „Már csak ketten vagyunk a tizenegyből”
  • Kassai miatt büntette Egerváriékat az észt bíró
  • Megemlékezések Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.