Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-08-13 07:00:00

„Amilyen gyorsan ráugrottak, ugyanolyan gyorsan le is szokhatnak róla”

Kubatovék ráéreztek a Facebook ízére

Új kommunikációs csatornát használ véleménye közlésére a Ferencváros elnöke: Kubatov Gábor nem a klub hivatalos honlapját, hanem a fiatalok körében robbanásszerűen terjedő Facebook közösségi portált preferálja.

Sportvezetőtől eddig jobbára idegen területen próbál sikereket aratni Kubatov Gábor, a Fradi elnöke: a legnépszerűbb közösségi portált használja arra, hogy a klub ügyeit megossza a nyilvánossággal. Korábban ilyet jobbára politikusok tettek, de bejegyzéseik őszintesége legalábbis megkérdőjelezhető volt, jobbára az önfényezést, személyes egójuk növelését szolgálta.


Jelentéktelenné teszi a Fradi hivatalos oldalát

Kubatové más. A zöldek első embere képes akár naponként újabb bejegyzésre, amivel újabb és újabb reakciókat generál. A Facebookon jelentette be azt is, hogy az FTC megválik két meghatározó légiósától. Ezzel mintegy azt is vállalta, hogy csőstül érkeztek oldalára a negatív szurkolói megjegyzések. Oldala látogatottsága okán már-már marketingértékkel is bír. De tényleg bír? „Szokatlan aktivitás, de kétségtelen, hogy van előnye” – elemezte a Kubatov-profilt Tagányi Emese médiakutató. − Az is szokatlan, hogy egy ilyen nagy horderejű ügy nem a klub hivatalos oldalán, hanem a Facebookon jelenik meg. Ezzel gyakorlatilag eljelentékteleníti az ftc.hu oldalt, ami eddig a fradisták egyik kedvenc hírforrása volt. Ugyanakkor egyenességet és bátorságot sugall, hiszen közéleti szereplőként is vállalja a negatív megjegyzéseket, ami manapság nagyon nem divatos.”


Hideget, meleget egyaránt kapott a bejelentés után, de bátorságára utal, hogy vállalja a kririkát

Az elemző szerint a gyakori és fontos bejegyzések azt az érzetet keltik az olvasókban, a drukkerekben, mintha személyes kapcsolatban lennének az FTC elnökével, akivel akár baráti alapon is kommunikálhatnak. A személyes kontaktus erősíti a klubhoz való kötődést, elhiteti a drukkerrel, hogy részese a klub életét befolyásoló folyamatoknak. A facebookos kommunikáció az újdonság erejével hat szerzőre és olvasóra egyaránt, ezért gyorsan terjed, hatékonysága pedig minden korábbit felülmúl, hiszen az író százszázalékosan eléri áhított célközönségét. „Az, hogy a Facebook hosszú távon is alkalmas-e a célra, majd az idő eldönti. Az internet sajátossága, hogy pillanatok alatt felkap valamit, valakit, aztán ugyanolyan gyorsan el is felejti. Amilyen gyorsan ráugrottak, ugyanolyan gyorsan le is szokhatnak róla” − hívta fel a figyelmet a szakember.


Élsportolók is használják

Sportvezetői körökben a kubatovi magasságokat tudtunkkal csak George F. Hemingway érte el, ámbátor ő nem a Facebookot, hanem a blogírást preferálja. Hasonlóság, hogy ő sem a klub hivatalos oldalát használja, hanem egy másik portált. A Honvéd tulajdonosának aktivitása ugyan elmarad a Fradi-elnökétől, de azért Hemingway is gyakran osztja az észt a neten. Hozzájuk hasonló direkt tartalommal szinte senki nem használja a netet információközlésre a magyar sportéletben.

Persze sok magyar élsportoló fent van a Facebookon, kirak egy-egy fényképet magáról, és bemásolja a Wikipédia róla készült szószedetét. Zavaró tényező, hogy rengeteg hírességről készül rajongók által létrehozott, nem hivatalos oldal.


Dzsudzsák ebben is profi, Szávay privát fotókkal operál

A magyar sportolók közül igazán profin talán a jelenleg legértékesebb magyar labdarúgó, Dzsudzsák Balázs (és stábja) kezeli a Facebookot. A Magyarország–Izland válogatott meccsen kedvelői a közösségi portálon szerveződött rajongói szektorból szurkolhattak az Anzsi légiósának. Profi az oldal, a „főhős” is sűrűn megszólal, nem csoda, hogy csaknem 32 ezren kedvelik!


A pályán és a neten is profi

A teniszező Szávay Ágnes rövidebb bejegyzésekben kommentálja a vele történteket, főként angolul, s privát képeket is feltölt albumába, ezenkívül saját honlapján rendszeresen közöl blogbejegyzéseket, így elmondható, hogy ő is profi módon kezeli rajongóit.


Főleg angolul ír, ám privát fotókat is közöl a kor egyik leghíresebb magyar teniszezője

 

S. V. A.–M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Disznót vág lemondása előtt az államtitkár

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.