Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-18 06:00:00

Eredményei sem mentették meg az utóbbi évek legeredményesebb edzőjét

Konkoly Csaba kirúgásának igazi oka

A győri női kézilabda történetének legsikeresebb edzőjét menesztették szerdán. Konkoly Csabát a szezon közepén váratlanul állították fel a kispadról. Alább kiderül, miért.

Az idén 41 éves szakember 2007 augusztusában lett az Audi ETO vezetőedzője. Azóta négy nekifutásra négy bajnoki aranyat és Magyar Kupát nyert, a Bajnokok Ligájában pedig háromszor az elődöntőig, egyszer (2009-ben) a fináléig vezette csapatát. A jelenleg is tartó szezonban az NB I-et az elvárható fölénnyel vezetik a Rába-partiak, a BL-ben pedig csoportelsőként jutottak a középdöntőbe. A klub vezetése ezután határozott a váltásról…


Két kellemetlen vereség

Igaz, a BL-csoportban kapott két pofont az ETO: a dán Randers otthonában 29-23-ra, Südstadtban, a Hypo ellen 29-27-re kaptak ki a zöld-fehérek. A dániai vereség után kellett néhány hét a talpra álláshoz, sokszor akadozott a gépezet, aztán a csapat újra elkapta a fonalat, ekkor jött az osztrák bajnok elleni vereség. A Hypo otthonában valóban rengeteget hibázott a Győr, de a majd húsz kihagyott ziccer (!) nem az edző hibája! Játékban egyértelműen a jóval gyengébb képességű Hypo NÖ fölé kerekedett a magyar együttes, ám a befejezésekkel gond volt.


Sokáig szaladt a szekér, Konkollyal itthon évek óta egyeduralkodó volt a Győr
Fotó: gyorietokc.hu

Ráadásul az ETO norvég kapusa, Katrine Lunde-Haraldesen is elemi hibákat követett el. Bármennyire is furcsa, ez lehetett a menesztés egyik oka. Az északi klasszis ugyanis a „kötelezőket” sem védte, s ezért nem dicsérte meg őt a maximalista vezetőedző. A szőke hálóőr pityergett is egy sort a meccs után, majd a vezetők vállán sírta ki magát. Való igaz, Norvégiában csak mosolyognak egy-egy ilyen kellemetlen vereség után, felénk azonban nem fér bele a hiba. S ez nem Konkoly bűne, hiszen éppen a klubvezetés várja el a lehető legjobb eredményt az együttestől, deklarált cél, a BL megnyerése.


Győr nem norvég város

Amikor szerda délelőtt elkezdődött az a megbeszélés, amelyen az edző menesztését bejelentették, éppen a csapat hangulata volt az egyik fő téma. Nem elég vidám a társaság, kevés a mosoly az arcokon – vetették Konkoly szemére, azaz egyenes összefüggést tapasztalhatunk a norvég légiós könnyei, és a tréner kiebrudalása között. Pedig éppen a most kirúgott edző volt, aki mindent megtett azért, hogy jó hangulatú, összetartó közösség legyen az ETO. Nyáron csapatépítő kiránduláson vettek részt a játékosok, s a főzés, zsákban futás, bálagörgetés közben felhőtlenül mosolyogtak a lányok.


Csapatépítésre is jutott figyelem, de a pályán ritkán voltak felszabadultak a lányok
Fotó: gyorietokc.hu

A sportban azonban akadnak olyan pillanatok, amikor nincs helye a vigyorgásnak. S megint csak vissza kell térnünk az északi párhuzamhoz, hiszen Norvégiában (Dániában) teljesen más a mentalitás. Nemcsak a pályán, egy-egy klub életében is. A vezetők, támogatók nem zsörtölődnek a vereségek, sőt egy elbaltázott szezon miatt sem, a lényeg, hogy a meccs utáni bulin mosolyogjanak a játékosok. Győr azonban nem norvég város.


Nem lehet indok az eredménytelenség

„A döntés hátterében az áll, hogy az elnökségnek minden körülmények között meg kell teremtenie a csapat győzelmének a feltételeit mind a hazai bajnokságban, mind a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján pedig úgy látja, hogy e cél elérésére a csapatnak nagyobb esélye van egy más típusú szakmai irányítással” – szól a klub hivatalos honlapján szereplő indoklás. Csakhogy ezekkel az érvekkel nem lehet felbontani egy minden fronton sikeres szakember szerződését. A BL-csoport megnyerése, a százszázalékos hazai bajnoki mérleg mellett nehéz lenne eredménytelenséggel alátámasztani a menesztést, így viszont a szezon végéig (azaz még hét és fél hónapra) jár Konkoly Csabának a teljes fizetése. Ehhez képest első körben egy nem kreatív munkakört ajánlottak az elküldött vezetőedzőnek, jelenlegi fizetése harmadáért.


Ki lehet az utód?

A norvég vonal azt sejteti, hogy a magyar szövetségi kapitányként is ténykedő Karl Erik Böhn veheti át az ETO-t. A szintén Győrben játszó világklasszis beállós, Heidi Löke élettársa az előző szezonban éppen kedvese magyarországi szerződése miatt került Konkolyhoz hasonló helyzetbe. Amikor 2011 januárjában kiderült, hogy Löke a nyártól Győrben folytatja pályafutását, párját menesztették a Larviktól. A norvég együttes ezek után megnyerte a BL-t, Böhn pedig – bár nem vele ért célba a csapat – még a kupasikerért járó prémiumot is megkapta. Most pedig az ETO-val nyerhet Bajnokok Ligáját. Akkor jön el Győrbe a mosoly országa…

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.