Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-01 19:30:00

Tíz-tizenkét sportolónknak lehet esélye Londonban az olimpiai bajnoki címre

Illúzió a pekingi három arany felülmúlása?

Az olimpiai bizottság főtitkára szerint a magyar küldöttség Londonban felülmúlja majd a pekingi játékokon elért eredményt: akkor három arany, öt ezüst és két bronz volt a termés. Álom vagy realitás? Kik futhatnak be?

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára az Országos Edzői Kongresszuson azt mondta: a MOB azzal számol, hogy a 2012-es londoni olimpián 20-22 sportágban szerzünk indulási jogot, és Magyarország az első húszba kerül az éremtáblázaton. Molnár korábbi élményei szerint két évtizeddel ezelőtt általában 30 aranyat számoltak össze a sportágak vezetői, majd azt elosztották hárommal, és azt mondták: körülbelül ennyi lesz. „Ma név szerint ismerjük azt a 10-12 sportolót, akiknek ha összejön minden és jó napjuk lesz, akkor akár aranyat is nyerhetnek. Ha ezt elosztjuk hárommal, kijön a pekingi három. De micsoda visszaesés ez, hiszen oda jutottunk, hogy most már nem sportágakról, hanem személyekről beszélünk.”


Berki fölénye hatalmas riválisaival szemben

Akkor számoljunk együtt: Berki Krisztián világbajnoki aranyával jelentősen megnőttek a magyar delegáció aranyesélyei. A lólengés világbajnoka annyival áll a mezőny fölött, hogy „csak” azon múlik szereplése, hogy az adott napon hozni tudja-e azt, amit az év további 364 napján. Ha igen, senki nem veheti el tőle az aranyat. Ahogy a kajak-kenusokban is van aranypotenciál: Storcz Botond szövetségi kapitány biztos abban, hogy sportága Londonban hozni tudja a pekingi négy érmet, abból két aranyat. De úgy látja, az sem irreális, hogy öt érmet nyerjen a szakág, amelyből három lehet arany.


Gyurta? Cseh? Hosszú? Vagy más?

Az úszóknál Gyurta Dániel világbajnokként indul, a vb-n olimpiai bajnokot vert, Cseh Lászlónál kérdés, hogy melyik számra készül fel, mert végre el kéne kerülnie a Pekingben verhetetlennek bizonyuló Phelps-et. Hosszú Katinkában szintén benne lehet az arany, a többiekben viszont nemigen, ráadásul az úszás nem az a sport, ahol nagy meglepetések születnének.


Keményék ellen összefog a pólós világ

Vívókkal aligha kell kalkulálni, a sportág magyar vonulata mélyponton van, de egy birkózó, cselgáncsozó vagy az utóbbi években mindent megnyert Sidi Péter sportlövő is odaérhet a csúcsra. A vízilabdások „szokásos” aranya nem azért volna meglepetés, mert nem érdemelné meg a csapat, hanem amiatt, mert a sportág kompletten unja már a zsinórban nyert három olimpiát. Ergo a vízben és a parton is összefognak a mieink ellen. Kérdés, mire megy a világgal szemben a tizenhárom fürdőgatyás srác és mesteredzőjük. Pekingben tulajdonképpen betlizett a magyar sport, hiszen a három arany messze elmaradt a várakozásoktól: a játékok előtt a vezérkar hét, nyolc elsőségről ábrándozott. Londonban ez csak akkor jöhet össze, ha a „kalkulálható” kettő, négy olimpiai bajnoki cím mellé még meglepetés aranyakat is szereznek versenyzőink.

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.