Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-07 06:00:00

Két meccs, két győzelem, megmaradt továbbjutási esélyek az Eb-selejtezőben

Őrülten boldog nyilatkozatok Moldova legyőzése után

A svédek elleni bravúros győzelem után Moldovában is nyert a magyar labdarúgó-válogatott, s az idegenbeli 2-0-ás siker azt jelenti, hogy a gárda továbbra is versenyben van az Eb-selejtezős csoport második helyéért.

Vanczák Vilmos már a hetedik percben megszerezte a vezetést (0-1), s bár a vendéglátók mindent megpróbáltak, a magyar válogatott végig kézben tartotta a meccset, a hajrában pedig Varga József parádés beadása után jött a menetrendszerű Rudolf Gergely-találat (vezető képünkön a két főhős). A végén már csak az volt a kérdés: a feltűnően motivált, s vereségtől elkeseredett moldáv labdarúgók durva belépőit vajon megússzák-e a mieink? Szerencsések voltak, a három pontot azonban nem a szerencsének köszönhetik, egyszerűen jobbak voltak!

Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy vélte, megérdemelték a győzelmet: „Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, s így is történt. Örülök, hogy fegyelmezetten játszott a csapat, de a legfontosabb, hogy sikerült begyűjteni a három pontot. Sokat kivett belőlünk a svédek elleni előző mérkőzés, ráadásul most két kényszerű cserét kellett végrehajtani a második félidőben. A pillanatnyi nehézségeken felülemelkedtünk, és az utolsó negyedórában gólt tudtunk rúgni, vagyis nem érdemtelenül jutottunk a három ponthoz.”

„Az első félidőben okosan futballoztunk, járattuk a labdát, vártuk a megfelelő pillanatot. A második játékrész elején volt egy kisebb holtpont, de átvészeltük, és sikerült értékes három pontot szereznünk. Mindenki helyén kezelte a svédek elleni sikert. Nagyon jó egységet alkot a jelenlegi keret a pályán és a pályán kívül egyaránt. Szenzációs volt az együtt töltött tíz nap, várom a folytatást” – tekintett előre a csapatkapitány, Juhász Roland.

Az első magyar gól szerzője, Vanczák Vilmos is elégedett volt: „Idegileg legalább olyan fárasztó volt a svédek elleni meccset a lelátóról nézni, mint itt végigjátszani a kilencven percet. Egységesek voltunk, a sérülések sem zavartak meg minket, sikerült megszereznünk a győzelmet, amellyel versenyben vagyunk a csoport második helyéért.”

Varga József, a válogatott védője: „Volt tartásunk, jól fociztunk, noha a második félidő nehezebb volt, azért megmutattuk, tudunk küzdeni. A vezető gól nyugtatólag hatott. Középpályán jól szerveztük a játékot, megérdemelten nyertünk. Minden győzelem egyre jobban összekovácsolja a csapatot, egymásért küzdünk.”


Küzdelmes meccs volt, Vanczák (3) szerezte az első magyar gólt
Fotó: mlsz.hu

„Kellemetlen, akarnok ellenfél ellen nyertünk, méghozzá teljesen megérdemelten. A moldávok a második félidőre átszervezték a csapatukat, két ékkel játszottak, de ezzel sem tudtak alapvető változást hozni a játékba, de a kapu elé ívelt labdáik veszélyesek voltak” – vélekedett az egykori szövetségi kapitány, Bozsik Péter.

„Akaratos, harcos moldáv csapat ellen magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot. Ez különösen annak tükrében értékes, hogy nagyon kiegyenlítettek Európában az erőviszonyok, minden győzelmet meg kell becsülni” – értékelt Nyilasi Tibor.

„Látszott a csapaton, hogy a svédek elleni siker önbizalmat adott, ennek köszönhető, hogy idegenben, a péntekinél kicsit rosszabb játékkal is sikerült nyerni. A győzelmen kívül külön öröm, hogy Varga József jobbhátvédként újra jó teljesítményt nyújtott, és gólpasszt adott” – mondta az egykori válogatott Sándor Tamás, a DVSC-TEVA másodedzője.

Várhidi Péter, korábbi szövetségi kapitány: „Ez most jobb csapat, mint amelyet Egervári Sándor anno átvett. Beértek a játékosok, akik meggyőző és szervezet csapat benyomását keltették. Megnyugtató volt nézni, hogy a sérülések ellenére biztos a védelem. Pintér és Elek pedig kifejezetten hasznosan játszott középen. Az elején hevesebb moldáv rohamokra számítottam, gondoltam, ha megússzuk, lesz esély a győzelemre; ehhez képest mi szereztünk vezetést. Mi játékunkban sokkal több ráció volt, és a második félidőben sem volt komoly baj, mert minden kontránkban ott volt a gól a lehetősége. Nem volt egetrengető a színvonal, de helyenként jól játszottunk, és nagyon fontos győzelmet arattunk.”

Csertői Aurél, a listavezető Győr edzője: „Sima meccs volt, mert vezetésünk tudatában sem húztuk magunkra az ellenfelet. Egyértelműen felülmúltuk a moldávokat. Most minden magyar labdarúgásban dolgozó nagyon örül, hiszen a válogatott szemmel láthatóan egyre jobban összeszokik. Higgadt, jó döntéseket hozó játékosokból áll, és egyre érettebb teljesítményt nyújt.”

 

– mi, mr1, mtv, sport1 –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.