Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
2010-11-03 16:08:00

A forradalom elején egy betört kirakat sem volt Székesfehérváron

12 év a függetlenségért

A diktatúra számára legfontosabb a hatalom, ezért bármit hajlandó megtenni. A nyolcvannyolc éves Dosztál Béla, a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság egykori titkára megtorlásként több mint 8 évet töltött börtönökben, előtte 3 évet Recsken.

A székesfehérvári forradalmi hangulatot a budapesti események váltották ki, pontosabban a székesfehérvári fiatalok, akik a fővárosban tanultak. Ők indították el azt a tömegtüntetést október 24-én, szerdán, amely később a Városháza előtt nagygyűléssé szélesedett. Október 27-én a városi színházteremben üzemekből, gyárakból érkezett küldöttek elmondták sérelmeiket.

– A nagygyűlésen megalakítottuk a Székesfehérvári Nemzeti Bizottságot, amelynek titkárává engem választottak- mondja Dosztál Béla. - A nemzeti bizottság a Városháza kistanács termében ült össze. Fontos volt számunkra, hogy a közigazgatás rendjét és a Városháza működését ne sértsük. Október 30-án Győrben megalakították a Dunántúli Nemzeti Bizottságot - amelyre minket is meghívtak. Elhatároztuk, hogy a Győri Dunántúli Nemzeti Bizottság küldöttséget küld Pestre Nagy Imréhez, és tolmácsolja azt a követelést, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki. Ez másnap megtörtént.


- Úgy tudom, Székesfehérváron követelték az ÁVH feloszlatását, a politikai foglyok kiszabadítását, a Vörösmarty Rádió megalakítását, és a szabad választások kiírását.


- Az addigi politikai vezetés végrehajtó erőszakszervezete az ÁVH volt. Engem is bevittek és megpróbáltak különféle feladatra beszervezni. Ezt nem tudtam vállalni, ezért az ötvenes évek elején internáltak Kistarcsára, majd Recskre. Közben egészen ocsmány dolgok is történtek.


- Például?


- Az történt, hogy a kihallgatáson a szomszéd szobában a feleségem hangját hallottam, aki akkor első fiúgyermekünket várta. Rémülten sírt: „Ne bántsanak, ne nyúljanak hozzám!” Felugrottam, feltéptem az ajtót. Akkor láttam, hogy egy gramofonlemezről játszották le a feleségem hangját. A kihallgató ávós úgy haragra gerjedt, hogy földre rántott, és szétrúgta a kezem. A mai napig látszik a helye. Nem tudták elviselni, hogy lelepleződtek.


Székesfehérváron a forradalom másfél hete alatt milyen jelentősebb események zajlottak?


– Megalakultak a Munkástanácsok, küldötteik helyet foglaltak a Nemzeti Bizottságban. Az emberek vigyáztak a közélet, a napi élet tisztaságára. Jellemző, hogy Fehérváron egy betört kirakat sem volt. Közben megállapodtunk az itt állomásozó szovjet csapatok parancsnokával, hogy vonuljanak a laktanyába, és ne járőrözzenek a városban. Így is történt. És miközben a szovjet csapatok kivonulását követeltük, az itt élő családjaik ellátását segítettük. Nem szerettünk volna véres leszámolást. Szabadságjogokat akartunk. November 4-én kezdődtek el a harcok, hajnalban. Egyértelművé vált, hogy az 1956-os szabadságharc elbukott. A szovjet vezetés elszánta magát, hogy fegyverrel töri le magyar szabadságharcot. Kezdetét vette az elszámoltatás. 


– Mi történt ezután?


– 1956 karácsony táján összehívtak néhányunkat és közölték, a pártbizottság értékelte az eseményekben való részvételünket, de most az a kérésük, álljunk a megalakuló Kádár-kormány mellé. Azt mondtam, hogy minket a Nemzeti Bizottság azzal a feladattal ruházott fel, hogy az ország függetlenségének gondolatát képviseljük. Ez a megbízás él. Sorsunk itt eldőlt. A Pest Megyei Bíróság népbírósági tanácsának ítélethirdetése 1957. július 10-én történ Székesfehérváron a Megyeháza nagytermében. Tizenkét év börtönbüntetésre ítéltek. Megjártam Márianosztra, Sátoraljaújhely, később a Budapesti Országos Börtönt is. Végül 1964. novemberében kegyelemmel szabadultam. Összesen 11 évet töltöttem távol a családomtól, több mint hét és háromnegyed évet börtönben, három évet pedig Recsken. A megpróbáltatások által közelebb kerültem szeretteimhez.

Szűcs Gábor

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.