Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2011-12-12 10:37:00

Mit vár tőlünk Isten ezen a karácsonyon?

József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét. (Mt 1,24)

A feladatunk megosztani másokkal Krisztus szeretetét.  Fotó: innen

Bár József helyesen cselekedett, mégis rossz következtetésre jutott. Tisztelettel és becsületesen bánt jegyesével, de csak azt látta, hogy Mária gyermeket vár. Az egyetlen dolog, amiben József biztos lehetett, az volt, hogy a gyermek nem az övé. Először bizonyosan mérges lett, azután valószínűleg szomorú. De mindezek után úgy döntött, ami a legnemesebbnek és legszeretetteljesebbnek tűnt: „titokban bocsátja el”.

A mi Urunk Jézusnak mindkét földi szülője nyitott szívű volt. József hallotta az angyalt, és válaszreakciója Jézus gondozójává tette, csakúgy, mint Mária, aki azáltal, hogy elfogadta Isten akaratát, Krisztus testi anyja lett.

József és Mária története arra emlékeztet, hogy Isten a hit válaszát várja tőlünk. Feladatunk megosztani másokkal Krisztus szeretetét, ami sokkal több, mint hogy Isten velünk van. Ez a válasz nem kötelező, hanem Isten jelenlétének ajándékából származik. Akkor hitünk képessé tesz keresni, és elfogadni Isten életet megváltoztató erejét. Urunk, hadd legyen szívünk nyitott meghallani téged, és örömmel, hitben válaszolni neked!

„Hogyan szeretné Isten szívünket és elménket megváltoztatni ezen a karácsonyon?” Michael Henry (Indiana, USA)

 

Forrás: Csendes Percek

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Karácsony
  • Karácsonyi vérengzés a megyei önkormányzatoknál
  • Ma három csodát ünneplünk
  • Gyermekgyilkosságok: mészáros volt-e Heródes?
  • Keresztények, de elutasítják a karácsonyt
  • De ki az a Larvandad, a Gusnászf és a Hormizd?
  • Most akkor magyar a bejgli, vagy nem?
  • Egy progresszív vasutas elképesztő fotói
  • Karácsonyt nem csak keresztényeknek
  • Kálvin: mi az igazi ajándék?
  • A dal, ami nélkül nincs karácsony

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.